Megnyílt a külhoni magyarság hagyományait bemutató MTI fotókiállítás

A külhoni magyarság életét, hagyományait és szokásait, ünnepeit és hétköznapjait feldolgozó MTI/MTVA fotóiból válogató Magyar szemmel a Kárpát-medencében című kiállítást kedden nyitotta meg a szabadkai városházán Maglai Jenő polgármester és Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője.

Forrás: MTI

„Arra törekedtünk, hogy a budapesti, vidéki és határon túli fotoriportereink elmúlt hónapokban készített képein keresztül mind a hat határon túli régiót bemutassuk" – mondta el Gazsó L. Ferenc az MTI-nek.

A tárlat koncepciója a hagyományok bemutatása volt egy olyan tematikus sorozat formájában, amely a határon túli magyar területek egy-egy népviseletét portrékon keresztül ismerteti meg a látogatókkal. Ezen a közös ponton túl azonban minden területet más szemszögből, más témán keresztül tárnak a látogatók elé a fotóriporterek – fogalmazott korábban Cseke Csilla, az MTI fotókiadásáért felelős vezető szerkesztője, a tárlat kurátora.

Gazsó L. Ferenc a 74 alkotás közül kiemelte az idei Andre Kertész nagydíjas Balázs Attila munkáját, valamint felhívta a figyelmet Molnár Edvárd vajdasági riporter képeire is, aki Csantavéren fotózott a magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták legjelentősebb hagyományőrző szemléin, a Durindó és Gyöngyösbokréta fesztiválokon.

A képek között láthatók még Komka Péter salgótarjáni fotós a felvidéki várakról készített felvételei, a torockói Duna-napról és a csíksomlyói búcsúról Czeglédi Zsolt készített portrékat, de Koszticsák Szilárd és Máthé Zoltán fényképei is helyet kaptak a válogatásban.

Őrvidéken a számos díjjal elismert Kovács Tamás készített több képsorozatot, Szlovéniában pedig Varga György a hetési népviseletet örökítette meg. A Bukarestben élő Baranyi Ildikó Marosvásárhelyről, Nagyszebenről, Temesvárról és Kolozsvárról drónnal készített légi felvételeket, három erdélyi fotográfus, Haáz Sándor, Kátai Edit és Veres Nándor egy-egy képe pedig a helyi mindennapokba enged bepillantást.

Gazsó L. Ferenc megjegyezte, számítanak rá, hogy a kiállítást a Kárpát-medence más magyar régióiba is meg fogják hívni, felkérés már érkezett ez ügyben a vállalathoz.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!