Ökumenikus kápolna épül Ópusztaszeren

Ökumenikus kápolna épül európai uniós támogatással az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében. A beruházás Csongrád és a szomszédos romániai Temes megyében kialakítandó zarándokútvonal részeként valósul meg – jelentette be Kertész Péter, a park igazgatója kedden, Ópusztaszeren.

Forrás: MTI

A szakember a terveket bemutató tájékoztatón elmondta, már az 1970-es, 80-as években tervezték ökumenikus imahely kialakítását a skanzenben. Végül 2010-ben a Csongrád Megyei Önkormányzat kezdeményezte a megvalósítást.

A skanzenben 2014 nyarára a térség történetétől elválaszthatatlan őrgrófi család, a Pallaviciniek 1850-ben emelt ányási kápolnája és síremléke születik újjá. Az egykoron a Csongrád megyei Ányáson felépített kripta-kápolnát a második világháború után feldúlták, az ötvenes években pedig düledező falait is lebontották.

A Bécsben készült eredeti tervek alapján épülő kápolna eredeti feladatát is betölti majd, keresztelőket és esküvőket, hétvégenként pedig ökumenikus szertartásokat tartanak majd benne – közölte az igazgató.

Sánta János projektmenedzser elmondta, a kápolna a Temes és Csongrád megyében megvalósuló zarándokút részeként születhet újjá.

Az 1,4 millió eurós (410 millió forint) projekt része Csongrád megyében a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Dóm téri portáljának korszerűsítése, a nagylaki templom építésének befejezése, a domaszéki Zöldfás Lelkigyakorlatos Ház felújítása, valamint Mórahalmon egy ökumenikus szabadtéri kápolna kialakítása.

Gazda István, a temesvári Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora elmondta, a nyugat-romániai nagyvárosban már évek óta folyik Makovecz Imre tervei alapján a Bánság szórványmagyarságát szolgáló központ építése. Az Ópusztaszeren ismertetett program részeként a temesvári központ ökumenikus szárnya készülhet el. Az épület, amelyben istentiszteleteket tartanak majd a templom felépítéséig, konferenciák, kiállítások rendezésére is lehetőséget teremt, az emeleten pedig zarándokszállást alakítanak ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!