Frank Spengler hangsúlyozta: ezekben az évtizedekben a térségben élő emberekben kifejlődött egyfajta túlélési ösztön, hogy képesek legyenek „az állam eszén túljárni", a posztkommunista társadalmakat pedig az állam és intézményei iránti mélységes bizalmatlanság, valamint a pártalapú demokrácia iránti mélységes szkepszis jellemzi.

Ugyanakkor „mindenütt hiány van polgári elkötelezettségből és politikai aktivitásból" – tette hozzá az irodavezető a KAS és a Kommunizmus Bűnei Alapítvány által szervezett konferencián, megjegyezve, „a demokrácia, a szabadság és az önrendelkezés 1956-ban álmodott álma" volt az alapja annak, hogy felszámolják a kommunista igazságtalanság uralmát.

Megjegyezte: ha az 1953-as kelet-németországi, az 1956-os magyarországi, az 1968-os csehszlovákiai és az 1980-as lengyelországi ellenállás résztvevői nem lettek volna olyan bátrak és nem hoztak volna annyi áldozatot, akkor nem lett volna ilyen gyors Németország újraegyesítése és Európa egységesülése.

A tanácskozást más elfoglaltsága miatt levélben köszöntötte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Azt írta, a rendszerváltást követő két évtizedben nem sikerült méltó módon megünnepelni a magyar nemzet történetének egyik legdicsőségesebb fejezetét. A kormányzat célja az, hogy „bekötözve a 2006-ban keletkezett sebeket a hatvanadik évforduló olyan legyen, melyre büszke lehet a magyarság határon belül és túl" – tette hozzá.

Három célt szerettek volna elérni a hősök: a nemzeti függetlenséget, a folyamatos terror megszüntetését, valamint egy keresztény és demokratikus Magyarországot – fogalmazott az államtitkár, aki kitért arra: a múlt feldolgozása nem egyszerű feladat, s ezen a téren sokat lehet tanulni Németországtól.

Rétvári Bence levelében kiemelte, traumából és széthúzásból rengeteg jutott az országnak az elmúlt bő száz esztendőben; több mint húsz évvel a rendszerváltás után érett meg Magyarország arra, hogy képes legyen egységbe tömörülni és a múlt traumáit feldolgozni.

„Az 1956-os forradalom és szabadságharc azt üzeni, hogy ha baj van, csak magunkra számíthatunk, senki nem védi meg az országot helyettünk" – írta.

Megjegyezte, 1956 "belülről szabadította fel a magyar népben rejlő titkos energiákat, a magyar erőforrást", ugyanakkor a nyugati világnak megmutatta az ott sokak által kedvelt kommunizmus igazi arcát is. Hozzátette, aki megérti '56-ot, az megérti az itteni emberek végtelen szabadságvágyát is.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a huszadik század megszállásai után kulcskérdés a nemzeti szuverenitás és a demokrácia, és ez azzal is jár, hogy nehezen tűrjük, ha külföldről beleszólnak olyan kérdésekbe, amelyek a mi mindennapjainkat érintik. Rétvári Bence hozzátette, a magyar nép ilyenkor „a régi szabadságharcos reflexek alapján reagál", ezért is érzékenyebbek a térség államai a migrációs válság kezelésére, mint a nyugat-európai államok.

Azt írta, a nemzet érzékeli a veszélyhelyzetet, összezár és kifejezi nemtetszését. Időről időre új nemzeti egységeket hoz létre az önrendelkezés iránti vágy. „Összezártunk '56-ban, '89-ben és 2010-ben, és új egységbe tömörültünk 2016-ban is" – hangzott el az államtitkár köszöntőjében.

Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke arról beszélt: noha több intézmény is foglalkozik a kommunista diktatúra eseményeivel, azok még nem teljesen feltártak; foglalkozni kell velük, különösen azért, mert a mai fiatalok számára az 1956-os forradalom olyan távolinak tűnik, mint a harmincéves háború.

A történelem ilyen kezelése szerinte nem utolsósorban a Kádár-korszak mindent elhallgató és elferdítő politikájának következménye.