A II. világháborúban zsidókat mentő Boldog Salkaházi Sára tiszteletére szenteli fel a főváros XV. kerületében, Újpalotán az új templomot Erdő Péter bíboros szombaton – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense. Az új egyházi épület a tervek szerint nemcsak szakrális, hanem közösségépítő, szociális, karitatív szerepet is vállal majd – hangsúlyozta.
Újpalotán, ahol mintegy 40 ezer ember él, harmincöt éve fogalmazódott meg a templom építésének igénye. 2006-ban történt meg az alapkőletétel, a templom főhajójában közel 300 ember számára van ülőhely.
+
Salkaházi Sára (1899-1944) a Szociális Testvérek Társaságának volt a tagja. A magyarországi vészkorszak idején a szociális testvérek lehetőségeikhez képest mindent megtettek az üldözött zsidók védelmében, Bokréta utcai házuk menedékül szolgált számukra. A ház egyik alkalmazottja azonban feljelentést tett a nyilas hatóságoknál, ezért Salkaházi Sárát 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták, és társaival együtt, még aznap este agyonlőtték a Duna-parton. XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a Salkaházi Sára vértanúságát elismerő dokumentumot, a boldoggá avatás kihirdetésére szentmise keretében 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtt.
Forrás: MTI
