A Szentlélek eljövetelét ünnepeljük vasárnap

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünnepelik a keresztények. Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét vasárnap fél 11-kor – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) pénteken az MTI-t.

Forrás: MTI

Az egyház megszületésére és a Krisztustól kapott missziós küldetésre emlékezve ilyenkor a katolikus püspökök - szerte a világon – kiszolgáltatják a bérmálás szentségét, „amely által a Szentlélek ma is eltölti a hívőket" – olvasható az MKPK közleményében.

Hozzátették: a Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli.

Kitértek arra, hogy a közös hitből fakadó hivatásról így fogalmazott Ferenc pápa: „Törekedjetek a megújulás egységére, mert az egység a Szentlélektől ered, és a Szentháromság egységéből születik. Törekedjetek az egységre!"

Hozzátették, hogy pünkösd ünnepén három fontos eseményre emlékeznek a keresztények: ekkor jött el a Szentlélek mint „Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője", ekkor „jött világra" az egyház, és ekkor vette kezdetét az egész világra kiterjedő missziós munka.
 

Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei

Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte vasárnap és hétfőn. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők Esztergomban, Budapesten, illetve Szarvason ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata azt közölte: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét vasárnap fél 11-kor.

Pünkösdhétfőn az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye családi és ifjúsági napját, a karizmák ünnepét tartják a fővárosi máriaremetei kegytemplom kertjében „Bátorság! Gyere, téged hív!" mottóval. Ennek keretében 15 órakor Snell György esztergom-budapesti segédpüspök koncelebrál szentmisét a jelenlévő papokkal.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap 10 órától Budapesten, a budahegyvidéki református templomban tart istentiszteletet – tudatta a Dunamelléki Református Egyházkerület sajtószolgálata.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntek este 6 órakor Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdet igét budapesti kápolnájukban, a pünkösdi zenés vigílián.

Gáncs Péter az MTI-nek elmondta: pünkösdvasárnap 11 órától a szarvasi evangélikus ótemplomban hirdet igét, az istentiszteletet a Duna élőben közvetíti.

Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét és az egyház megszületését ünnepli a kereszténység.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!