Nyolc magyarországi egyház vezetője szerint az MTV-t érintő 2010-es tervezett költségvetési elvonások súlyosan veszélyeztetik az MTV közszolgálati feladatvállalását, hiszen nem teszik lehetővé újabb vallási műsorok készítését, emiatt közös közleményben tiltakoznak.
A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyarországi Unitárius Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyar Ortodox Egyház vezetősége megdöbbenéssel értesült a Magyar Televízió Zrt. (MTV) 2010-es évi műsorrendjének tervezett változásairól.
A Rádiózásról és Televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényben foglaltaknak megfelelően, valamint a 2000. január 1-jén hatályba lépett az MTV és a nyolc történelmi egyház és felekezet között létrejött megállapodás értelmében, a közszolgálatot végző MTV a közszolgálatot végző történelmi egyházak és felekezetek szerepvállalásához, hitéleti, erkölcsi, oktatási, nevelési, szeretetszolgálati és missziós tevékenységének bemutatásához a műsorokon keresztül nyilvánosságot biztosít. A megállapodás rögzíti az együttműködés szabályait, biztosítja annak keretét és egyben garantálja a műsorkészítés biztonságát. A megállapodás értelmében a műsorok készítésének személyi, technikai és anyagi feltételeit az MTV biztosítja a Vallási Műsorok Szerkesztőségének keretén belül. Az Együttműködési megállapodás értelmében annak megváltoztatásához a felek együttes akarata szükséges.
A történelmi egyházak és felekezetek tiltakozásukat fejezik ki a megállapodás egyoldalú megsértése miatt, amely súlyosan diszkriminálja és ellehetetleníti az egyházak közszolgálati szerepvállalását.
