Versmondó zarándok Baján

A kunszentmiklósi versvándor, Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó zarándokútja során érkezett Bajára vasárnap. A 18 órai szentmise után a kiscsávolyi Szent Szív Római katolikus templomból a hívők az olvasókörbe vonultak át. A verszarándokot Kereskedő Zoltán plébános köszöntötte, majd Zöld Lászlóné egyházügyi tanácsnok, a KDNP bajai elnöke mutatta be a jelenlévőknek.

A kunszentmiklósi versvándor, Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó (képünkön balra) zarándokútja során érkezett Bajára vasárnap. A 18 órai szentmise után a kiscsávolyi Szent Szív Római katolikus templomból a hívők az olvasókörbe vonultak át. A verszarándokot Kereskedő Zoltán plébános köszöntötte, majd Zöld Lászlóné egyházügyi tanácsnok, a KDNP bajai elnöke (képünkön jobbra) mutatta be a jelenlévőknek.

Tóth Péter Lóránt augusztus 21. és szeptember 3. között mezítláb zarándokol Kunszentmiklóstól a horvátországi Szentlászló településig. A 260 kilométeres gyalogút során templomokban és gyülekezeti termekben tart versekkel tarkított előadást László királyról. – A Magyarországon, Szerbián és Horvátországon áthaladó zarándoklatom célja, hogy lélekben, verseken keresztül közelítsem egymáshoz a Duna mentén élő magyarokat és nem magyarokat a Lovagkirály erényeire, hitére és nemzetépítő akarására emlékeztetve.

A zarándok testnevelés-történelem szakos tanárként kezdte pályafutását. 12 évi tanítás után pályát módosított. Ráébredt arra, hogy gyermekkori álmait szeretné követni. Célul tűzte ki: verseket visz a Kárpát-medencében élőknek egyik országból a másikba. Két éve József Attila-versekkel járta be a 150 települést, míg tavaly az 1956-os évfordulóhoz kapcsolódva száz helyszínre látogatott el. Idén Szent László nyomán a Lovagkirályt méltatta. Erdélyből származó freskók képei segítségével életre keltette a Szent László legendákat: a lányszöktetést, a Szent László füvét, a Szent László pénzét és a Tordai-hasadék mondáját.

Nagyon fontosnak tartja, hogy a lovagi erényeket (bátorság, hazaszeretet, önfeláldozás, alázat) megismertesse a mai fiatalokkal. Kiemelte: Szent László a népből nemzetet kovácsolt, közben a kereszténység tartós oszlopává vált. 

A verses időutazást a hallgatóság áhítattal hallgatta. A végén elénekelték az egyik leghíresebb népéneket, A magyar szentek himnuszát. A vándor pedig megkínálta a bajai híveket azzal a frissen sült cipóval, amit a sükösdi hívektől kapott.

 

kdnp.hu – Rab Rita / baja.hu

 

Az eredeti cikket és fotókat ide kattintva tekintheti meg.