Földi László: a kormány töretlenül dolgozik a családok megerősítéséért

A Fidesz és a kormány is gratulált Angela Merkel német kancellárnak és a CDU/CSU pártszövetségnek a német választásokon elért győzelméhez napirend előtt az Országgyűlésben. A kereszténydemokrata frakció nevében felszólaló Földi László arról beszélt, hogy a kormány az ország biztonságának szavatolása közben is töretlenül dolgozik a családok megerősítéséért. A képviselők ma összesen két és fél órában kérdezhetik a kormány képviselőit.

Fidesz: gratulálunk Angela Merkelnek!

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke
a Fidesz nevében gratulált a CDU/CSU pártszövetségnek és Angela Merkel pártelnöknek, akinek sok sikert kívánt ahhoz, hogy negyedik kancellári mandátumát eredményesen betöltse. Hangsúlyozta: a német választás mindig fontos esemény az európai politikában, de Európa jelenlegi helyzetében sorsdöntő Európa és Magyarország jövője szempontjából is. Hozzátette: noha veszteségeket is elszenvedett a CDU/CDU, de „toronymagasan" ők nyerték meg a választásokat, az SDP pedig a választás vesztese, hiszen olyan mértékben gyengült meg, hogy lassan közelebb kerül a kispártok pozíciójához.

Meglepetésszerűnek nevezte, hogy a harmadik helyen az AfD, a negyediken pedig az FDP végzett. Szerinte ennek a két pártnak az eredménye rendkívül figyelemreméltó, mert sikerük közös gyökere, hogy mindkettő bevándorlásellenes álláspontot foglalt el. Úgy vélte: nagy valószínűséggel az FDP koalíciós partnere lesz a CDU/CSU-nak, vagyis számítani lehet arra, hogy a bevándorlás ellen megfogalmazott nézeteik kihatnak az európai politikára.

Így jó remény van arra, hogy a „Soros-tervben" foglalt elgondolások lekerülnek az európai politika napirendjéről – fogalmazott. Szerinte arra lehet számítani, hogy a biztonság belső és külső vonatkozásai felértékelődnek a német és az európai politikában is, illetve a kétsebességes Európára vonatkozó „álmok" a kijózanító eredmények fényében lekerülnek a napirendről és visszatér a német politika az európai egység gondolatához.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is gratulált a CDU/CSU pártszövetségnek és Angela Merkelnek a választási győzelemhez. Szerinte a választás nagy vesztese a német baloldal, ami azt mutatja, hogy nem voltak sikeresek az általuk puffogtatott frázisok, és ez előrejelzés lehet az európai és a magyar baloldali pártok számára is. Hangsúlyozta: a bevándorlás kérdése befolyásolta a német választás eredményét, és ez a magyaroknak különösen fontos, hiszen Magyarország rendelkezik a leghosszabb szárazföldi schengeni határral, vagyis Magyarországnak kell a legkeményebben védekeznie a bevándorlással kapcsolatban.

Magyarország továbbra is kitett a Soros-terv megvalósításának, amelynek lényege, hogy legyen egy „egységes európai massza", amely követi Brüsszel akaratát – tette hozzá. Szerinte ezért fontos a nemzeti konzultáció a „Soros-tervről", hiszen a német választások nagy tanulsága, hogy az a sikeres politika, amely az emberek akaratára alapul.

KDNP: 2018 a családok éve lesz



Földi László (KDNP)
arról beszélt, hogy a kormány az ország biztonságának szavatolása közben is töretlenül dolgozik a családok megerősítéséért. Az EU-ban egyedülállónak nevezte a hazai családi adózási rendszert, amellyel 1 millióan élnek, s kiemelte, hogy két gyermek esetén kétszeresére nőtt az adókedvezmény. Az otthonteremtési programban 226 milliárd forinttal támogatják a családokat, az ingatlanok áfakulcsa 5 százalékra csökkent, 1 millió forintot elengednek a jelzáloghitel tartozásból, a diákhitellel rendelkező várandós nőknek vagy szülőknek pedig – gyermekszámtól függően – elengedik tartozásuk egy részét vagy egészét – sorolta a kormánypárti politikus, aki azt is megjegyezte: folytatódnak a bölcsődefejlesztési programok, s soha ennyi gyermeknek nem járt ingyen tankönyv és étkeztetés, mint ma.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt hangoztatta: a kormány a gyarapodó családok révén képzeli a jövőt és nem automatizmus alapján idetelepített külföldiek révén. A családokat a jövőbe tett legjobb befektetésnek nevezte, s ezt szembeállította azzal, hogy a szocialista kormányok családpolitikája a megszorításokról szólt, devizahitelekbe hajszolták a családokat. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy családtámogatásokra a GDP-növekedés kétszeresét fordítják, ami a 4,8 százalékos mértékével jóval meghaladja az OECD átlagot, a 2,5 százalékot. Hozzátette: a családi adózás nem vonja el a megtermelt jövedelmet azoktól, akik gyermeket vállalnak, s ezt az érintetti kör több mint 95 százaléka igénybe veszi.


Fidesz: mikorra várható a Szombathely és Kőszeg között közúti fejlesztés megvalósulása?

Ágh Péter (Fidesz) a Modern városok program keretében megvalósítandó, Szombathely és Kőszeg közötti közúti fejlesztésekről érdeklődött. Szavai szerint nagy jelentőséggel bírna ennek megvalósítása. A kormánypárti képviselő kérdezte, hogy a közúti kapcsolat fejlesztése érdekében milyen időbeli és pénzügyi ütemezés várható? Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára közölte: a kormány kiemelt közlekedés-politikai törekvése a megyei jogú városok gyorsforgalmi bekötése, ez Szombathely esetében meg is valósult. Jelezte: az említett fejlesztés érdekében az előkészítés folyamatban van, a részleteket a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után lehet meghatározni. Jelezte: az előkészítés 2020 nyaráig hazai költségvetési forrásból valósulhat meg.

Fidesz: milyen baloldali érintettségek vannak Czeglédy Csaba ügyében?

Szatmáry Kristóf (Fidesz) baloldali bűnügyi teleregénynek nevezte Czeglédy Csaba ügyét, amelyhez az MSZP és a DK is asszisztál. Megjegyezte: a politikust már 2005-ben jogerősen pénzbírságra ítélték csalásért, azonban mégis közös baloldali jelölt lett Szombathelyen, Gyurcsány Ferenc és Botka László pedig „házi jogászként" alkalmazta. Újabb fordulatként hivatkozott arra, hogy 2013 és 2016 között hárommilliárd forint járulékot nem fizetett meg diákok foglalkoztatása után, majd több ezer diákmunkás bérét nem fizette ki, miközben ő maga havi bruttó 2,5 millió forint jövedelmet szerzett. A kormánypárti politikus felvetette Kész Zoltán független képviselő érintettségét is, akinek kampányát Czeglédy Csaba irányította és két Veszprém megyei céggel is összefüggésbe hozta.

Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára maffiahálózatnak nevezte a céghálót. A diákok jelentős része most is ingyenes jogsegélyért folyamodik, az ügy az egész országot behálózza - tette hozzá, jelezve: 14-en – köztük Czeglédy Csaba is – előzetes letartóztatásban van. Az államtitkár azt mondta: a szálak valóban érinthetik Kész Zoltánt, akinek tisztáznia kell a kapcsolatot. Völner Pál arról is beszámolt, hogy a Legfőbb Ügyészség újabb beadványt kapott, amely szerint el akarták volna tüntetni a nyomokat és hallgatásra bírni a tanukat. Ha ez megalapozott, újabb területen indul nyomozás – közölte.

KDNP: hogyan segíti a kormány a katasztrófavédelem munkáját?

Firtl Mátyás (KDNP) arra kérdezett rá, hogyan segíti a kormány a katasztrófavédelem feladatainak ellátását? Szólt a fejlesztésről, az infrastruktúra megújításáról. Rámutatott: múlt héten újabb, hazai gyártású tűzoltó autókat vezetett át a katasztrófavédelem.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára úgy felelt: az új autók a védekezés, a mentés eredményességét, így a magyar emberek biztonságát szolgálják. Emlékeztetett az illetményemelésre, arra, hogy januártól újabb 5 százalékkal emelkednek a bérek a szektorban. Idén további járművek átadását tervezik – közölte.

Ezt követően Jakab István lezárta az ülést, a parlament jövő hétfőn folytatja munkáját.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!