A háborús hősök előtt tisztelegtek Ajkán

A hazaszeretet és a nemzeti identitás megőrzése és megerősítése napjainkban is rendkívül fontos. Többek között ezekkel emlékezhetünk méltón az egykori hősökre, akik életüket áldozták hazánkért – fogalmazott Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője Ajkán, a Hősök napi megemlékezésen, május utolsó vasárnapján.


Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője mondta az ünnepi beszédet a Templom-dombon (Fotó: Györkös)

Ünnepi műsorral és koszorúzással tisztelegtek a civilek, a nyugdíjasklubok és a pártok képviselői az I. és II. világháborúban a hazáért elesettek emléke előtt Ajkán.

A központi ünnepséget a Templom-dombon lévő emlékműnél tartották, ahol Rieder Sára fuvolajátékkal, Bali Réka versrészlettel, Kanyárné Grünvald Petra pedig népdalokkal elevenítette fel a dicső múltat és a bátor hazafiak szellemét. Szívszorító műsorukat követően Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője mondott beszédet.



Kiemelte, hogy a Hősök napján nem csak azokról emlékezünk meg, akik egykor helyt tudtak állni. Ez a nap nem csak személyekről szól, hanem üzenete is van.

– Amikor van egy közösség, egy nemzet, akkor annak van tere is ahol él. Haza, amire mindnyájunknak büszkének kell lennie, és amit meg kell őriznünk olyannak, amilyen eddig is volt. Ezt ezekben a napokban csak az önvédelem érvényesítésével és a határok védelmével lehet megőrizni, a nemzeti identitás megerősítése mellett – fejtette ki a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.


Östör Dániel a hősök lelki üdvéért imádkozott (Fotó: Györkös)

Beszéde után halk zeneszó kíséretében helyezték el a koszorúkat a megjelentek az emlékmű talapzatánál. Östör Dániel lelkész imát mondott az elhunytak lelki üdvéért. A megemlékezés az Il Silenzioval zárult Török Barna előadásában.


Tiszteletadás: Rieder András, Harrach Péter és Táncsics Tamás (Fotó: Györkös)
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!