Halad Mindszenty József boldoggá avatási eljárása

Már az illetékes vatikáni kongregációnál van hivatalosan is az írásbeli összefoglalás és a javaslat, vagyis az úgynevezett pozíció Mindszenty József boldoggá avatására – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel sugárzott interjúban.

kdnp.hu – MTI

Az esztergom-budapesti érsek azzal összefüggésben beszélt az eljárásról, hogy a bíboros, hercegprímás halálának évfordulóján, szombaton tartják Esztergomban a hagyományos engesztelő zarándoklatot Magyarországért. 

Közölte: halad Mindszenty József boldoggá avatási eljárása, újabb dokumentációt is benyújtottak hozzá kapcsolódó csodálatos gyógyulásról. A jövő évre kitűzték továbbá a teológus bizottság vizsgálatát, amelynek határozati javaslatot kell tennie a pápa számára – tette hozzá.

Erdő Péter az esztergomi zarándoklat keretében szombat délelőtt szentmisét mutat be a bazilikában, ahol Joachim Meisner kölni bíboros mond majd szentbeszédet.

Elmondta: Joachim Meisnert Sziléziából telepítették ki a háború végén. Kora ifjúságától hálás volt Mindszenty Józsefnek azért, hogy föl merte emelni a szavát a svábság kitelepítése ellen akkor, „amikor Európában mindenki félt”.

Tovább lehet adni a következő nemzedéknek az értékeket

Az esztergom-budapesti érsek úgy látja, a hagyományos engesztelő zarándoklat ma is eleven, de nemzedékváltás történt: sok iskolás, fiatal vesz részt az eseményen. „Ez azt jelenti, hogy tovább lehet adni a következő nemzedéknek annak az értéknek a lényegét, amit Mindszenty bíboros képviselt” – mondta.

Arra a felvetésre, amely szerint a hitéért következetesen kiálló Mindszenty József, aki a nyilasok és a kommunisták uralma idején is börtönt szenvedett, korábban iskolákat alapított, idősotthont, kórházat, templomokat építtetett, a bíboros azt mondta: azért tette mindezt, mert tovább akarta adni a keresztény hitet, „mert meg volt győződve róla, hogy a Krisztushoz fűződő szeretetkapcsolat teszi az embert boldoggá. Erről akart szóban és tettben tanúságot tenni”.

Hozzátette, volt Mindszenty Józsefben valami nagyon lényegi, véleménye szerint „ezt a valamit úgy hívják, hogy életszentség”.

”Mindszenty bíboros nagyon szerette az Istent, az egyházát és a hazáját. Ennek az új útjait, a mai tartalmát keressük újra és újra, ezt akarjuk megfogalmazni” – mondta Erdő Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!