Legyen munkaszüneti nap nagypéntek

A kereszténydemokrata Varga László nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott javaslatában. Az Országgyűlés honlapján közzétett egyéni képviselői indítványt azzal indokolta, hogy nagypéntek ünnepe az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra egyik kiemelkedő napja, amit minden magát keresztény, illetve keresztyén egyháznak valló közösség a legnagyobb ünnepei között tart számon. Mint a munka törvénykönyvéről szóló törvény módosításában kiemelte: Európa jó néhány országában, így különösen Németországban, Ausztriában, Olaszországban vagy Portugáliában nagypéntek jelenleg is munkaszüneti nap.

Ezen a napon emlékezik a világ kereszténysége Isten szeretetének legnagyobb bizonyságára a golgotai keresztre, Jézus Krisztus megváltó halálára. Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájától kezdve az útszéli keresztig minden erre a napra emlékeztet, éppen ezért szükség lenne ezt a napot munkaszünetté nyilvánítani, ezzel is lehetőséget adni a hívő emberek számára az elmélyülésre, az áhítatra.
    
A javaslat az új munkaszüneti nap hatálybalépésének időpontjaként 2012. január 1-jét jelöli meg, hogy megfelelő időt biztosítson a jogalkalmazóknak a felkészülésre. Előző héten a szintén kereszténydemokrata Michl József azt javasolta, hogy augusztus 15-e, Szűz Mária mennybevétele napja legyen munkaszüneti nap.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!