Így ünnepelnek a KDNP-s képviselők – határon innen és túl

A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői számos, a március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó rendezvényen vesznek részt, illetve mondanak ünnepi beszédet. Ezekből szemezgettünk…

 

Semjén Zsolt

Magyarország miniszterelnök-helyettese, a KDNP elnöke a Délvidéken, március 15-én 15 órától Bácskossuthfalván és 19 órától Szabadkán köszönti az ünnepet Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével a Vajdasági Magyarok Szövetsége központi rendezvényein.

 

Harrach Péter

A KDNP alelnöke, országgyűlési frakcióvezető március 15-én Márianosztrán mond ünnepi beszédet 10 óra 30 perckor. (Márianosztra, Rákóczi u.13. – Virág Benedek Általános Iskola)

 

Aradszki András

Aradszki András energiaügyi államtitkár, a KDNP Pest megyei elnöke választókerületében (Pest 01-es számú vk.) március 14-én 17 órától Sóskúton vesz részt ünnepségen az iskolában, majd koszorúz a hősök emléke előtt tisztelegve.

Március 15-én 10 órától Érdligeten a '48-as emlékműnél vesz részt az ünnepségen és koszorúz, 11 órától pedig a városi elismerések átadásának vendége lesz a művelődési házban.

 

Földi László

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő március 14-én 16 órakor Újszilvás község ünnepségén mond beszédet, majd helyezi el az emlékezés virágait,

17:30-kor pedig Jászkarajenő község ünnepségén mond beszédet és koszorúz.

Március 15-én 10 órakor Kocsér község ünnepségének szónoka lesz, ezt követően pedig koszorúz;

16 órakor pedig Cegléden, a Szabad Sajtó Napjának, Cegléd Város Önkormányzata ünnepségének szónokaként mondja el gondolatait.

 

Hollik István

A KDNP országgyűlési képviselője március 15-én Ráckevén (Ráckeve, Árpád tér – Ady Endre Gimnázium előtt) mond ünnepi beszédet, 10 órától.

 

Móring József Attila

Móring József Attila országgyűlési képviselő az alábbi rendezvényeken vesz rész március 15-én:

14.45: Gyugyon, a Milleniumi Parkban, ahol az '56-os emlékmű szentelése és avatása lesz, a rendezvényen köszöntőt is mond;

17:00: Kéthelyen, a Művelődési házban vesz részt az ünnepi megemlékezésen, az '56-os emlékmű avatásán és az azt követő koszorúzáson.

 

Rétvári Bence

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke Csizmadia Lászlóval mond beszédet a Bem József téren március 15-én 14:00 órakor.

Ezt követően 16 órakor Vácott részt vesz és beszédet mond a városi ünnepségen.

 

Simicskó István

Honvédelmi miniszterünk, aki a KDNP alelnöke is, március 15-én 9:00 órakor Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásán vesz részt a Nemzet Főterén.

 

Szászfalvi László

Szászfalvi László KDNP-s országgyűlési képviselő ünnepi programja a következőképpen alakul:

Március 14-én 15 órakor Csokonyavisontán, a Kossuth tér 1. szám alatt mond ünnepi beszédet;

Március 14-én 17 órától Kiskorpádon, a Hősök terén tart ünnepi beszédet;

Március 15-én 10 órától Nagyatádon vesz részt ünnepségen, melynek keretében a Széchenyi téri Kossuth-szobrot koszorúzza meg;

Március 15-én 15 órakor Somogyszobon, a művelődési házban tartandó megemlékezésen vesz részt;

Március 15-én 17 órakor Csurgón, a Csokonai Közösségi Házban (Széchenyi tér 1.) mond ünnepi beszédet; majd 19 órától részt vesz Csurgón a Kossuth-vacsorán (Táncsics tér 2.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!