Ingyenessé teszi a kormány az első nyelvvizsgát

Ingyenessé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van.

A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését – tette hozzá.

Az államtitkár úgy vélekedett, a mai világban egy fiatalnak nélkülözhetetlen a nyelvtudás, és az is, hogy papírt, bizonyítványt is szerezzen ismereteiről.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: a kutatások szerint ugyan az elmúlt években emelkedett azoknak a 15-29 éves fiataloknak a száma, akik azt állítják magukról, hogy beszélnek idegen nyelvet, ám a nyelvvizsgával rendelkezők aránya stagnál. Az elmúlt években végzett felmérések szerint e korosztály tagjainak csupán 31 százaléka rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal – tette hozzá.



A kormányzat ezért döntött az első nyelvvizsga ingyenességéről, legyen ez akár közép-, akár felsőfokú.

Ugyanakkor követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, a térítés összege pedig megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint – mondta Novák Katalin.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!