Jól áll a Fidesz-KDNP a választási felkészüléssel

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben – mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

kdnp.hu – MTI

Kósa Lajos közölte azt is, hogy ismét Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz a kampányfőnök.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra, emellett pedig olyan nagy horderejű döntések is várhatók, amelyek érintik majd a költségvetést, a jogi határzárt, az adócsökkentést, valamint a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtő támogatások megvédését.

Kósa Lajos arról a korábbi kijelentéséről, amely szerint Botka László valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni, azt mondta, szerinte a szocialista politikus nem akar beszállni egy reménytelen küzdelembe. Olyan helyzetet akar teremteni, amelyben szétteheti a kezét, és azt mondhatja, „én nagyon szerettem volna, de így nem megy”.

A Fidesz frakcióvezetője Vona Gábor Jobbik-elnök azon felvetésére, hogy legfeljebb nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök, azt mondta, ez olyan rendszerben működik, ahol a választók közvetlenül választják a miniszterelnököt. Ahol a parlament választja a miniszterelnököt, ott ez rendszeridegen. Vona Gábornak még tanulmányoznia kell a különböző demokráciák felépítését – fogalmazott Kósa Lajos.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!