A KDNP támogatja az „Anya, apa, gyerekek" polgári kezdeményezést

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll az Anya, apa, gyerekek elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Harrach Péter, a párt frakcióvezetője és Rétvári Bence alelnök kedden sajtótájékoztatón írta alá az aláírásgyűjtő ívet.

Frivaldszky Edit, Harrach Péter és Rétvári Bence a polgári kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón (Fotók: Griechisch Tamás / Fidesz)

A kezdeményezés lényege, hogy az unió polgárai legalább egymillió aláírás összegyűjtésével jogszabály-javaslatot nyújthatnak be, amelyet az unió intézményei kötelesek figyelembe venni. Az Anya, apa, gyerekek aláírásgyűjtés kezdeményezői azt javasolják, hogy az EU a közös döntésekben „a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja”, azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között kötetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül.

Harrach Péter azt mondta: azt tapasztalják, hogy az unióban a házasságnak és a családnak különböző definíciói vannak. A polgári kezdeményezés értelmében anya, apa és gyerekek alkotnak egy családot, ami összhangban áll a magyar alkotmánnyal és a családok védelméről szóló törvénnyel. Ők is úgy gondolják, hogy a házasság egy férfi és egy nő közössége, a család házasságon, illetve leszármazáson alapul – mondta a frakcióvezető.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke hozzátette: itt az ideje, hogy Brüsszelben a családügyi kérdésekben is megszűnjön a kettős mérce, az, hogy a természetes család definíciója mellett kiállók mindig háttérbe szorulnak. Hozzátette, az Európai Bizottság egyes tisztségviselői előszeretettel mutatkoznak olyan rendezvényeken, amelyek a hagyományos család definíciójának „felhígítását” célozzák, de a fentihez hasonló kezdeményezések mellett nem igazán állnak ki. Arra kért mindenkit, írja alá az íveket.

Frivaldszky Edit, a kezdeményezés magyarországi szervezője arról beszélt, hogy a házasság adja a család alapját, azt a biztonságos környezetet, amiben a gyerekek nevelkedhetnek. A család a társadalom alapja, ugyanakkor Európában különböző fogalmak jelentek meg, több nyugat-európai országban az azonos neműek is házasodhatnak, Svédországban pedig született egy 2+ elnevezésű beadvány is, amely a számfüggetlen házasság bevezetését célozná, azaz hogy ne csak két ember köthesse össze az életét – jegyezte meg.

Közlése szerint az európai polgári kezdeményezés feltétele, hogy hét tagállamból hét civil szervezet összefogjon, és egy év alatt egymillió aláírást összegyűjtsön. Mostanáig tíz tagállamban sikerült a megfelelő számú aláírást összegyűjteni. Magyarországon eddig több mint 600 ezer aláírás van, s április 3-ig kell az egymilliónak meglennie.

Hozzátette: a részletek megtalálhatók az www.anyaapagyerekek.hu oldalon.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!