A szocialista tehetetlenség iskolapéldája ami a Hadik kávéház körül zajlik

A szocialista tehetetlenség iskolapéldájának nevezte a kereszténydemokrata Rétvári Bence (képünkön) és a fideszes Solch Gellért a főváros XI. kerületében a Hadik kávéház körüli történéseket. A kereszténydemokrata és fideszes politikusok állásfoglalásukban felidézték: a Fidesz-KDNP képviselőiként december óta folyamatosan figyelmeztették Molnár Gyulát, hogy a szocialista polgármester által megkötött szerződések még sok kárt okozhatnak Újbuda lakóinak a cég mögött megbúvó, átláthatatlan offshore cégháló miatt.

Fél év után, Budapest legnépesebb kerületének MSZP-s polgármestere gázbekötési papírok késedelmével magyarázkodik és most kezd el fenyegetőzni a szerződés felmondásával – írta a két politikus, hozzátéve: a problémák okát nem a gázcsövek kusza hálójában, hanem a polgármester személyében kell keresni.
    
Molnár Gyula, a kerület szocialista polgármestere csütörtökön azt közölte: mennyiben a Hadik kávéház nem nyílik meg májusban, Újbuda szerződést bont az üzemeltetésre szerződött kft.-vel. Közlése szerint a XII. kerületnek kell kiadnia a használatbavételi engedélyt, ám jelenleg egy gázbekötési papírra várnak. (Azért a XII. kerület az illetékes, mert saját ügyében nem járhat el a hivatal.)
    
A kereszténydemokrata és fideszes politikusok állásfoglalásukban felidézték: a Fidesz-KDNP képviselőiként december óta folyamatosan figyelmeztették Molnár Gyulát, hogy a szocialista polgármester által megkötött szerződések még sok kárt okozhatnak Újbuda lakóinak a cég mögött megbúvó, átláthatatlan offshore cégháló miatt. Hónapok óta rendszeresen tiltakoznak a kávéház előtt civilek és kerületi ellenzéki képviselők a fenyegető vagyonvesztés és az arcátlan szemfényvesztés ellen.
    
A polgármester azonban ennek ellenére folyamatosan rontja az önkormányzat szerződéses pozícióit a bérlővel és a kávéházra vételi jogot nyert céggel szemben. Bár a kávéház még mindig zárva, Molnár Gyula már márciusban engedményeket akart tenni. A beruházás még be sem fejeződött, a szocialista polgármester mégis olyan bérleti szerződés módosítást terjesztett a képviselő testület elé, hogy három évvel meghosszabbodjék az az időszak, amíg a bérlő díjmentesen használhatja az ingatlant – mutattak rá a közleményben.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!