Áron alul akarták bérbe adni a hárshegyi gyermektábort

Áron alul akarta bérbe adni öt évre a főváros VI. kerületének szocialista vezetése a hárshegyi gyermektábort csütörtöki testületi ülésén – közölte Wertán Zsolt Zoltán, a KDNP terézvárosi képviselője. Hozzátette: a szocialista vezetés javaslata szerint havi 1,5 millió forintért adták volna bérbe, feltehetőleg valamelyik „csókosnak” az ingatlant. Ehhez nincs joguk, hozzátéve, hogy minden lehető eszközzel meg fogják akadályozni az ilyen áron aluli szerződések megkötését.

A politikus meglehetősen furcsának találta azt is, hogy az ingatlan értékét három éve még kétmilliárdra becsülték, csütörtökön viszont már csak 500 millió forintos értékbecslés alapján akartak döntést hozni. A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: az ingatlanpiacon azt tartják, ha egy ingatlan ára húsz éven belül nem térül meg, akkor az rossz befektetés. Ki lehet számolni, hogy másfél millió forintos bérleti díjjal 110 év alatt térülne meg az ár. Hozzátette: a gyermektáborban nyáron gyermekeknek kell táborozniuk. Azt nem ellenzik, hogy a nyári hónapokon kívüli időszakra bérbe adják az ingatlant, de értékesítését semmiképpen nem támogatják.

Verók István, a kerület szocialista polgármestere pénteki közleményében azzal vádolta meg Wertán Zsolt Zoltánt, hogy csődbe akarja vinni a VI. kerületet azzal, hogy az önkormányzatot bevételi forrásoktól zárja el.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!