A Fővárosi Közgyűlés KDNP-frakciójának vezetője szerint a 2006 óta regnáló városvezetők szándékosan elzárják az információktól a döntéshozó képviselőket. Jelzi ezt az is, hogy a jövő héten előterjesztések hiányában nem tudja tárgyalni a szakbizottság az önkormányzat gazdasági társaságainak múlt évi mérlegbeszámolóját, amelyet a hó végéig be kell nyújtani a cégbíróságnak - közölte csütörtöki tájékoztatóján Bagdy Gábor.
A frakcióvezető szerint kaotikusak a városházi viszonyok. Mint elmondta, a dátumozások alapján jól látható, hogy a gazdasági bizottság elé folyamatosan későn, esetenként féléves csúszással jutnak el azok a hivatali előterjesztések, amelyek Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes jóváhagyására szorulnak. Bagdy Gábor leszögezte: "a főváros nem tudja uralni a cégek irányítását. Miközben a gazdasági bizottság nem kap információkat a cégekről, addig valakik információkat kérnek és bele is avatkoznak a cégek életébe" - fejtette ki a politikus. Kérdésre megjegyezte, a BKV-nál kialakult kaotikus viszonyok is jól mutatják azt, hogy egy év alatt megbukott Hagyó Miklós irányítási gyakorlata. Csakúgy, mint az a módszer, hogy a főpolgármester-helyettes "mellényzsebéből" előhúzott vezetők kerültek pályázat nélkül a közmű cégek élére.
Bagdy Gábor, a Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnökeként felszólította Demszky Gábor főpolgármestert, hogy intézkedjen a Fővárosi Vízművek Zrt.-nél kialakult vezetési problémák rendezése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a BKV-hoz hasonlóan a vízmű igazgatósága és felügyelőbizottsága sem hagyta jóvá a múlt évi mérlegbeszámolót és az idei üzleti tervet. Szólt arról is, hogy a cég 25 százalékos kisebbségi tulajdonosának járó menedzserdíj, sikerdíj mértéke évek óta rendezetlen. (Tavaly 3,2 milliárd forint volt a sikerdíj nagysága.) Felidézve, hogy a kisebbségi, külföldi tulajdonosoknál van a vezérigazgató-jelölés joga, rámutatott arra, hogy a befektetők váltani szeretnének. Ezzel összefüggésben aggodalmának adott hangot, hogy az alapvetően jól működő cég könnyen adósságspirálba kerülhet a rendezetlen viszonyok miatt, s ez kihathat a vízellátás biztonságára is. A közműcégek közül a legnagyobb probléma a BKV-nál van, amelynél hónapok óta tart a vezetési válság. A politikus konkrét személy megnevezése nélkül megjegyezte: "úgy tűnik, hogy valakinek az érdeke a BKV körüli bizonytalanság".
A frakcióvezető hangot adott annak a véleményének is: "valaki akadályozza azt is, hogy információk kerüljenek ki a cégtől". Bagdy Gábor hozzátette, megengedhetetlennek tartja az olyan jellegű titkolózást, amely miatt a gazdasági bizottság tagjaként nem kapott információkat Balogh Zsolt megbízott vezérigazgatótól a cég vezetőinek munkaszerződéséről. Kételyének adott hangot a BKV vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat sikerével kapcsolatban is. Mint mondta, először a cég finanszírozását, illetve azt kellene rendezni, hogy milyen tömegközlekedést vár el a tulajdonos önkormányzat a BKV-tól.
KDNP webszerkesztőség stop.hu
