Zajvédő falra van szükség a Nyugati pályaudvar mellett

Zajvédő falra van szükség a VI. kerületi Podmaniczky utca egy részén, a Nyugati pályaudvar mellett - nyilatkozta Wertán Zsolt fővárosi és VI. kerületi képviselő, a Magyar Távirati Irodának.

A kereszténydemokrata politikus elmondása szerint a kormányzati negyed beruházásának leállítása után a terület szomszédságában élők jelezték, hogy az „átmeneti” állapot több problémát vet fel. A VI. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésén pedig kormánypárti felhatalmazást is kapott arra, hogy a közvetlenül érintett emberek érdekeit képviselje a Fővárosi Közgyűlésben - tette hozzá.
   
Wertán Zsolt közölte, hogy az elbontott vasúti épületek korábban jelentősen leárnyékolták a környező lakóházakat az ipari erősségű zajterheléstől. Az épületek elbontása óta a pályaudvar közelében lévő házak lakóinak életminősége erőteljesen romlott. Az ingatlantulajdonosok pedig azzal szembesültek, hogy a megnövekedett zaj miatt ingatlanuk értéke egyre csökken.
   
A politikus kezdeményezi a fővárosi önkormányzat szakbizottságánál, hogy kérjék fel Demszky Gábor főpolgármestert a zajvédő fal létesítésének támogatására.

kdnp.hu

Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!