Földi László
Földi László
1952. szeptember 7-én Abonyban született. Nôs, négy gyermek édesapja
Végzettség: Általános iskolai tanulmányait Abonyban, a Szelei úti – ma Somogyi Imre – iskolában végezte. A Kinizsi Pál Gimnáziumban szerezte érettségi bizonyítványát. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképzô Fôiskolán biológia-földrajz szakos tanári oklevelet kapott.
Munkahely: 1979-tôl a Tápiószelei Általános Iskola beosztott nevelôjeként, 1993-tól pedig a ceglédi Mészáros Lôrinc Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyetteseként dolgozott, majd az iskola igazgatója volt 1995-tôl 2006. október 1-jéig.
Politikai életút: 1990–1998-ig tagja volt Pest megye Önkormányzatának, hét éven át vezette az Ifjúsági és Sport Bizottságot. 1998-tól 2002-ig külsôs tagja volt a ceglédi Sport Bizottságnak. 2002-2006 között külsôs tagja volt a ceglédi Mûvelôdési és Oktatási Bizottságnak. 2005 márciusától a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Pest megye 15. sz. választókerületének elnökévé nevezték ki. 2006 tavaszán a Fidesz-KDNP országgyûlési képviselôjelöltje volt, Pest Megye 15. sz. választókerületében.
A 2006-os ôszi Önkormányzati Választások óta Cegléd Város polgármestere. 2006 novembere óta elnöke a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulásnak, amely 15 településbôl áll és Pest megye legnagyobb területû kistérségi társulása. A Pest megyei Kistérségi Egyeztetô Fórum elnökévé is megválasztották. Pest Megye Közgyûlésében az Önkormányzati Bizottságban is dolgozik.
A Fidesz–KDNP jelöltjeként 2010. április 11-én Pest Megye 15. számú választókerületében – 53.83.százalékos, meghatározó gyôzelemmel – országgyûlési képviselôvé választották.
-
Pest 8.vk. Érd
-
területi lista, Budapest
-
Vas 3.vk. Kőszeg
-
Budapest 4.vk. III. kerület
-
Győr-Sopron megyei 7. vk.
-
Pest 15.vk. Cegléd
-
Pest megyei területi lista
-
Heves 1.vk. Eger
-
Baranya megye 5. vk.
-
Pest megye 1. vk.
-
Pest 12.vk. Szigetszentmiklós
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
területi lista, Csongrád
-
Somogy 6.vk. Nagyatád
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
Békés megye lista
-
Békés megye lista
-
Komárom-Esztergom 2.vk. Tata
-
Somogy megye 4. vk.
-
Nógrád megye 3. vk.
-
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.vk.
-
területi lista, Hajdú-Bihar
-
Vas 1.vk. Szombathely
-
Budapest 15. vk.
-
Országos lista
-
területi lista, Zala
-
Bács-Kiskun 7.vk. Kalocsa
-
Szabolcs-Szatmár-Bereg 7.vk. Kisvárda
-
területi lista, Szabolcs-Szatmár-Bereg
-
Budapest 16. vk. XI. ker.
-
területi lista, Pest
-
területi lista, Budapest
-
országos lista
-
Somogy megyei 5. vk.
-
Budapest 28.vk. XIX. kerület
-
területi lista, Bács-Kiskun
-
területi lista, Tolna


















































