Rubovszky György

 
 
Életrajz

 

Dr. Rubovszky György

1944. február 1-én született Budapesten. Édesapja ügyvéd, édesanyja pedagógus volt. Özvegy, felesége ügyvéd volt. Két felnőtt korú gyermeke és egy unokája van.

1962-ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban, jogi diplomáját 1970. évben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Ezt követően ügyvédjelölt, 1972-ben lett ügyvéd. 1977-től 1991-ig a Budapesti 14. sz. Ügyvédi Munkaközösség vezetője. 1991. óta egyéni ügyvéd.

1989 júniusában a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagjaként létesítette első párttagságát. Ettől kezdve a KDNP Bp. II. ker. Szervezet alelnöke, l991-től a KDNP Budapesti Szervezetének elnöke. 1992 novemberétől a KDNP Országos elnökségének tagja, mint ügyvezető titkár. 1997 nyarán törvénytelenül kizárták a KDNP-ből. 1998 szeptemberében belépett a Fidesz- Magyar Polgári Pártba, ahol 2000. márciustól az Országos Választmány elnökségének tagja. Párttagsága 2002 novemberében kilépéssel szűnt meg, mert a KDNP-ben helyreállt törvényességre figyelemmel törvénytelen kizárását megsemmisítették. 2002 novembere óta a Kereszténydemokrata Néppárt pártügyésze.

1990 tavaszán képviselőjelölt. Az őszi önkormányzati választáson mandátumot szerzett a Fővárosi Közgyűlésben. Alelnöke lett a Szociális és lakásügyi Bizottságnak négy további bizottsági tagsága mellett.

1994. évben a KDNP országos listájáról szerzett képviselői mandátumot. Az alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságon kívül delegálták az alkotmány-előkészítő bizottságba is. A KDNP frakció jogi és önkormányzati munkacsoport vezetője, egyúttal frakcióvezető-helyettes.

1998-ban a Fidesz budapesti területi listájáról szerzett mandátumot.

1999-től 2002-ig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja.

2002-ben képviselőjelölt, 2003. június 16-án - az elhunyt Dr. Varga László elnök helyére - behívták az Országgyűlésbe, ahol tagja lett az alkotmány- és igazságügyi bizottságnak, 2004. március 8-tól társelnöke a holocaust roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló bizottságnak.

2006-ban közös jelöltként a FIDESZ-KDNP országos listáról jutott mandátumhoz. A KDNP frakció alakuló ülésén megválasztotta frakcióvezető-helyettesnek.

2006. május 30-tól az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja.

2010-ben szintén a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként, a Somogy megyei listájáról szerzett mandátumot. 2010. május 5. napján a KDNP képviselőcsoportja megválasztotta a frakcióvezető helyettesének, majd az Országgyűlés 2010. május 14. napján megtartott alakuló ülésén megválasztotta a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnökének, valamint az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagjának. Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2010. május 27. napján beválasztotta az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsba.

2014-ben országos listáról szerzett parlamenti mandátumot. A KDNP Frakció ismét frakcióvezető-helyettesnek választotta.

2014. májusától az Igazságügyi bizottság elnöke és a Törvényalkotási bizottság tagja.

2014. júliusától az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság elnöke.

országos lista

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!