Salamon László
Dr. Salamon László
1947. december 25-én született Budapesten. Nős, felesége kozmetikus. Egy gyermekük van.
1966-ban az I. László Gimnáziumban érettségizett. 1972-ben az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1972-től ügyvédjelölt, majd 1974-től ügyvéd a budapesti 24. sz. Ügyvédi Munkaközösségben. 1980 és 1990 között a munkaközösség helyettes vezetője. Ügyvédi tevékenységét jelenleg szünetelteti. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának oktatója, 1997 júniusától címzetes docense.
Tagja számos társadalmi egyesületnek, többek között a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (1989), az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaságnak (1995) és a Szent László Társulatnak (1995).
1989 márciusában belépett az MDF-be. 1989-ben szakértőként részt vett a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. 1989–1990-ig a budapesti III. kerületi szervezet vezetőségi tagja, illetve az MDF Országos Elnökségének jogi szakértője. Az MDF kereszténydemokrata körének alapító tagja volt. 1993–1994 között az MDF Országos Választmányának, 1994-ben az Országos Elnökségnek tagja. 1995-1996-ban ismét országos választmányi tag volt.
1990 óta országgyűlési képviselő (1990 és 1994: országos lista, 1998: Pest megyei 3. vk., Dunakeszi, 2002 és 2006: Pest megyei lista). 1996-ig az MDF frakció tagja volt. 1990–1994-ben az alkotmányügyi bizottság elnöke. 1994. június 28. és 1996. március 11. között az Országgyűlés alelnöke. 1996-ban kilépett az MDF-frakcióból, és kilenc hónapon át független képviselőként tevékenykedett. 1996. decemberben a pártból is kilépett, majd a Fidesz-frakcióhoz csatlakozott. 1997-ben belépett a Fidesz-Magyar Polgári Pártba. 1997–2001 között a párt budapesti választmányának tagja. 1998-tól az ügyrendi bizottság elnöke, 2002-től alelnöke. Emellett mindkét ciklusban tagja az alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságnak is.
2002 szeptemberében csatlakozott a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséghez, 2005 januárjában – Fidesz-tagságának megtartása mellett – belépett a Kereszténydemokrata Néppártba.
A 2006-os választásokat követő ciklusban a KDNP képviselőcsoportjában tevékenykedik. A képviselőcsoport frakcióvezető-helyettese. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja.
-
Pest 8.vk. Érd
-
területi lista, Budapest
-
Vas 3.vk. Kőszeg
-
Budapest 4.vk. III. kerület
-
Győr-Sopron megyei 7. vk.
-
Pest 15.vk. Cegléd
-
Heves 1.vk. Eger
-
Baranya megye 5. vk.
-
Pest megye 1. vk.
-
Pest 12.vk. Szigetszentmiklós
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
területi lista, Csongrád
-
Somogy 6.vk. Nagyatád
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
Békés megye lista
-
Békés megye lista
-
Komárom-Esztergom 2.vk. Tata
-
Somogy megye 4. vk.
-
Nógrád megye 3. vk.
-
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.vk.
-
területi lista, Hajdú-Bihar
-
Vas 1.vk. Szombathely
-
Budapest 15. vk.
-
Országos lista
-
Pest megyei területi lista
-
területi lista, Zala
-
Bács-Kiskun 7.vk. Kalocsa
-
Szabolcs-Szatmár-Bereg 7.vk. Kisvárda
-
területi lista, Szabolcs-Szatmár-Bereg
-
Budapest 16. vk. XI. ker.
-
területi lista, Pest
-
területi lista, Budapest
-
országos lista
-
Somogy megyei 5. vk.
-
Budapest 28.vk. XIX. kerület
-
területi lista, Bács-Kiskun
-
területi lista, Tolna



















































