Tarnai Richárd
dr. Tarnai Richárd
1972. november 3-án született Budapesten. Nős, öt gyermek édesapja.
Végzettség:
A wekerlei 3. számú általános iskolába (ma: Kós Károly) járt, majd 4 év gimnázium következett a pesti piaristáknál. 2007-ben szerezte meg az ELTE állam- és jogtudományi diplomáját (cum laude)
Munkahely:
1991-1992-ben önkéntes a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. 1997-től fogalmazó a Fővárosi Főügyészségen. Közel másfél évnyi polgári szolgálat a Katolikus Ifjúsági Mozgalom keretein belül, valamint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Országos tanácsában a történelmi egyházak delegáltjaként 1999 és 2005 között végzett munkát. 2007 óta a szociális jog alapjai c. tárgy oktatója a PPKE Állam és Jogtudományi Karán.
Politikai életút:
Az utolsó egyetemi évében Barsiné Pataky Etelka személyi titkára volt. 2000-ben lett munkaerőpiaci szakreferens a szociális és családügyi miniszter kabinetjében, majd kabinetfőnök ugyanott. 2002 februárja és júniusa között kormányzati főtisztviselő. 2002-2006 között a Fidesz parlamenti frakciója Szociális és Családügyi Kabinetjének kabinettitkára volt. 2006 óta a kispesti önkormányzat képviselőtestületének, ezen belül is a társadalmi kapcsolatok bizottságának tagja, valamint a Fidesz-KDNP frakció vezetője. 2006-2010 között az Országgyűlés alelnökének, Harrach Péternek kabinetfőnöke volt. 2010-ben Budapest 28. számú egyéni választókerületében, Kispesten fölényes – 55,67 százalékos – győzelemmel szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. 2010. május 14-től az Országgyűlés jegyzője.
-
Pest 8.vk. Érd
-
területi lista, Budapest
-
Vas 3.vk. Kőszeg
-
Budapest 4.vk. III. kerület
-
Győr-Sopron megyei 7. vk.
-
Pest 15.vk. Cegléd
-
Heves 1.vk. Eger
-
Baranya megye 5. vk.
-
Pest megye 1. vk.
-
Pest 12.vk. Szigetszentmiklós
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
területi lista, Csongrád
-
Somogy 6.vk. Nagyatád
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
Békés megye lista
-
Békés megye lista
-
Komárom-Esztergom 2.vk. Tata
-
Somogy megye 4. vk.
-
Nógrád megye 3. vk.
-
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.vk.
-
területi lista, Hajdú-Bihar
-
Vas 1.vk. Szombathely
-
Budapest 15. vk.
-
Országos lista
-
Pest megyei területi lista
-
területi lista, Zala
-
Bács-Kiskun 7.vk. Kalocsa
-
Szabolcs-Szatmár-Bereg 7.vk. Kisvárda
-
területi lista, Szabolcs-Szatmár-Bereg
-
Budapest 16. vk. XI. ker.
-
területi lista, Pest
-
területi lista, Budapest
-
országos lista
-
Somogy megyei 5. vk.
-
Budapest 28.vk. XIX. kerület
-
területi lista, Bács-Kiskun
-
területi lista, Tolna


















































