Országos Fogyasztóvédelmi Szakbizottság

A bizottság a Szakértői Tanács részeként végzi a munkáját, támaszkodva a megyei szakbizottságok együttműködésére. Támogatjuk a parlamenti képviselők szakmai munkáját, illetve a vonatkozó kérdésekre javaslatokat teszünk. A parlament Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottság ülésein részt veszünk. A tárgyalt témák háttéranyagait a bizottság áttanulmányozzuk, a felmerült esetleges tisztázatlan esetekre felhívjuk a képviselő figyelmét, javaslatokat teszünk, vagy további kérdéseket vetünk fel.
 
A Szakbizottság céljainak megfogalmazásakor szem előtt kellett tartanunk az EU fogyasztóvédelemre vonatkozó céljait, melyek a következők: 
 
1. Jobb fogyasztóvédelmi szabályozás
– A meglévő jogszabályok felülvizsgálata és egységes szerkezetbe foglalása
 
2. Jobb jogalkotás és jogorvoslat
– Az új kihívásokra történő gyors reagálás (végrehajtás, jogalkalmazás), jobban be kell vonni azokat a szervezeteket, akik ehhez valamilyen módon kapcsolódnak. (fogyasztó, kereskedő, média, civil szervezetek, önszabályzó testületek és hatóságok).
 
3. Jobban tájékoztatott és felvilágosított fogyasztó
– Alternatív jogorvoslati rendszerek alkalmazása. (érdekegyeztetések, békéltető testületek)
 
4. A fogyasztóknak, a közösségi szakpolitikának, a jogi szabályozás középpontjába telepítése
Hatósági együttműködés elősegítése
– Nemzeti szinten: Gazdasági Versenyhivatal, PSZÁF, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, NEH
– Nemzetközi szinten: Különböző hálózatok igényektől függően, vagy szabályozva CPC (Angol) a résztvevő hatóságok megkövetelhetik, a más ország hatóságaival való együttműködést.
 
Bizottságunk ezekből a célokból az 1 és a 3. pontot tudja munkájávaltámogatni.
 
Célunk: A fogyasztói elégedettség megteremtése
A fogyasztók védelme érdekében az érdekek egyeztetése, közelebb hozása egymáshoz, ugyanis minden gyártó, kereskedő és szolgáltató egyben fogyasztó is.
 
Filozófiánk: Összhang kialakítása
Úgy végezni a feladatunkat, hogy a régi közmondás szerint „a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon.” Azaz, ha felhívjuk egy termék, szolgáltatás minőségének a hiányosságára a figyelmet, a gyártók, szolgáltatók, rugalmasan kezeljék, tudjanak változtatni, javítani a hibákon. Tegyék magukévá azt a filozófiát, hogy akkor járnak jól, ha a fogyasztó kedvére tesznek, hiszen akkor van siker profit, ha a terméket maradéktalanul értékesíteni tudják, de ez csak akkor lehetséges, ha megfelelő a minőség. A fogyasztó akkor elégedett, ha a pénzéért azt kapja, amit kíván. Tehát törekszünk a legnagyobb összhang elérésére. 
 
Feladatunk:
– Megyei Szakbizottságok megszervezése
– Fogyasztóvédelmi Civil szervezetekkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás
– Megyei Békéltető Testületekkel való együttműködés elindítása
– Tájékoztatás, segítségnyújtás, tanácsadáson keresztül a  tudatos és öntudatos fogyasztóvá válás elősegítése
– A témáról folyó kommunikáció és társadalmi párbeszéd  elősegítése 
– Az eddig meghozott intézkedések hatékonyságának vizsgálata és értékelése
– A vonatkozó jogszabályok áttekintése, jogszabály módosítások kezdeményezése
  
Az állampolgárokat, mint fogyasztókat tájékoztatjuk a jogaikról és a lehetőségeikről, segítséget nyújtunk abban, hogy hol, mikor és kivel kell felvenni a kapcsolatot az érdekeik sérülése esetén.
  
Feladataink végzéséhez különböző kommunikációs eszközöket veszünk igénybe. (Elsősorban az elektronikus levelezés.)
 
2009 évi munkaterv
 
A bizottság minimum négyszer ülésezik évenként, azaz negyedévenként.
 
Január–február: Pest megyei Békéltető Testülettel való kapcsolat keresés és építés
        Vas-megyei Fogyasztóvédő Bizottság kiépítése
 
Április–május: Pest megyei Fogyasztóvédő Bizottság kiépítése
      Vas-megyei Békéltető Testülettel való kapcsolat keresés és építés
 
Július–szeptember: Szolnok megyei Békéltető Testülettel való kapcsolat keresés és építés
                     Heves-megyei Fogyasztóvédő Bizottság kiépítése
 
November–december: Szolnok-megyei Fogyasztóvédő Bizottság kiépítése
                          Heves-megyei Békéltető Testülettel való kapcsolat keresés és építés
 
A helyi bizottságok az országos szervezet által megfogalmazott cél, filozófia és feladatok alapján saját maga szervezi meg munkatervét és a fogyasztók érdekeit segítő elképzeléseit.
A rendszer kiépítése a következő:
– a fogyasztó a problémájával egy meghatározott időpontban a helyi Bizottság képviselőjéhez fordulhat
– ott tájékoztatást kap, hogy hol orvosolják a panaszát (hivatalok, békéltető testületek, bíróságok)
 
Kérjük a jelentkezését mindazoknak, akik ebben a munkában részt kívánnak venni.
Amennyiben hozzászólásukat a KDNP honlapjának Szakbizottsági részében meg kívánják jelentetni, kérjük a következő címre elküldeni: Contacty [kukac] citromail.hu (Contacty[at]citromail[dot]hu)
 
Zsakóné Gellért Ildikó
elnök
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!