Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az 1944 és 1949 között működött Demokrata Néppárt (DNP) jogutóda, a magyar rendszerváltó pártok egyike. Világnézeti párt, a keresztény társadalmi tanítás képviselője a magyar politikai életben. Tevékenysége középpontjában az emberi személy méltóságának képviselete, az élet és család védelme, a társadalmi szolidaritás megvalósítása áll. Fontosnak tartja a közösségek megerősítését. A házasságot egy férfi és egy nő tartós és kizárólagos szeretetkapcsolataként értelmezi. Ez a kapcsolat a család alapja. (Természetesen családnak tekintjük a bármilyen okból egyedül élő szülő és gyermeke kapcsolatát is, ahogy ezt törvényben is rögzítettük.)

A demográfiai helyzetet az első számú nemzeti sorskérdésnek tartjuk. Ennek javítása a szemléletváltáson és a családok támogatásán keresztül valósulhat meg. A KDNP eddig is és ezután is kezdeményez és támogat minden intézkedést, ami a család intézményének erősítését és annak támogatását szolgálja.

A szolidaritás jegyében felelősséget érzünk a társadalom leszakadó rétegei és eladósodott családjai iránt. (Az adósságcsapda és végrehajtói visszaélések áldozatainak segítése, munkahelyvédelem, fogyasztóvédelem, minimálbéremelés, ingyenes iskolai étkezés…)

Aktív részesei voltunk a közjogi értelembe vett nemzetegyesítés folyamatának. (1 millió határon túli magyar állampolgársága.)

A párt fellép az abortusz és eutanázia propagálása, az egyneműek párkapcsolatának házasság rangra emelése, a genderideológia vadhajtásai és a család intézményének tudatos gyengítése ellen. A hagyományos európai értékeket képviseljük. Az EU tagjaként érdekeltek vagyunk annak stabilitásában – az alapítók szellemében. Elutasítjuk a nyílt társadalom elméletéből táplálkozó törekvéseket, mint a nemzeti önrendelkezés csorbítása, a tömeges betelepítés, a nemzeti kultúrák gyengítése.

A KDNP politikai tevékenységét mindig a keresztény–nemzeti–polgári oldal keretében végezte. Jelenleg a Fidesszel szoros szövetségben tevékenykedünk, a szövetségen belül képviseljük sajátos kereszténydemokrata célkitűzéseinket.

 

A Kereszténydemokrata Néppárt Alapszabálya

A Kereszténydemokrata Néppárt fegyelmi szabályzata

A Kereszténydemokrata Néppárt vezető tisztségviselői

A Kereszténydemokrata Néppárt gazdálkodása

Belépés a Kereszténydemokrata Néppártba

Együttműködési megállapodások Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!