Összefoglaló: határozatok

Szabad jelzésre számíthattak a kormányoldalról érkezők, és bár híven a hagyományokhoz az ellenzék indítványai is a retorika lángján lobogtak – sorra elhamvadtak.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Látványos udvarlások közepette ölelte  keblére a kormány és a Fidesz-KDNP indítványait. Szabad jelzést kapott – többek között – a XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatása, miként a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról és a bújtatott pártfinanszírozás megelőzését szorgalmazó határozati javaslat is.

Az ellenzék indítványai, a retorika lángján lobogtak, sorra elhamvadtak. A bizottságok szerint ugyanis az eredményes meggyőzési taktika olyan gondolatokat közvetít, amelyekkel a befogadónak nem ellentétesek a nézetei. Márpedig erre nem volt példa, ezért következetesen száműzték az ellenzéki padsorokból érkezőket, vélvén: ami a másik oldalnak jó az nekik eleve nem!  

Tallózó összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva, megismerhetőek az  elfogadott - esetleges újra módosításáig „szent és sérthetetlen” – határozatok,  továbbá eredetiben olvashatóak a folyamatban lévő, miként az emlékeztetésre vagy feledésre méltó elutasított határozati javaslatok is.


ELFOGADVA
 

KDNP-Fidesz
 

Indítványozó

Indítvány

KDNP: dr. Semjén Zsolt

Fidesz: Németh Zsolt, Pánczél Károly, Potápi Árpád János 

A Magyar Szórvány Napjáról.

49/2015. (XI. 6.) OGY határozat

KDNP: Harrach Péter, Móring József Attila, Firtl Mátyás

Fidesz: Rogán Antal, dr. Gulyás Gergely, Tuzson Bence, Németh Szilárd István, Font Sándor, dr. Völner Pál, Bánki Erik, 
 dr. Vas Imre

Üzenet az Európai Unió vezetőinek.

36/2015. (IX. 22.) OGY határozat

KDNP: Harrach Péter

Fidesz: Rogán Antal,  Bánki Erik

A XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról.

31/2015. (VII. 7.) OGY határozat

KDNP: Harrach Péter

Fidesz: dr. Bene Ildikó, Hirt Ferenc, dr. Tapolczai Gergely, dr. Kovács József,
dr. Molnár Ágnes, Kovács Sándor,  Révész Máriusz

A magyar védőnők napjáról.

20/2015. (V. 4.) OGY határozat

KDNP: dr. Semjén Zsolt, dr. Vejkey Imre, dr. Latorcai János, dr. Rubovszky György

Fidesz: Lezsák Sándor, dr. Bene Ildikó, Dunai Mónika

II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról.

4/2015. (III. 20.) OGY határozat


Fidesz
 

Indítványozó

Indítvány

dr. Gulyás Gergely, Kósa Lajos, Tuzson Bence, Németh Szilárd István

A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról.

29/2015. (VII. 7.) OGY határozat

 
Kormány
 

Indítványozó

Indítvány

Emberi erőforrások minisztere

A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról.

30/2015. (VII. 7.) OGY határozat

Földművelésügyi miniszter

A biológiai sokféleség megőrzésének 2015-2020 közötti időszakra szóló nemzeti stratégiájáról.

28/2015. (VI. 17.) OGY határozat

Földművelésügyi miniszter

A 2015−2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról.

27/2015. (VI. 17.) OGY határozat

Nemzeti fejlesztési miniszter

A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról.

21/2015. (V. 4.) OGY határozat

Honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való részvételéről.

17/2015. (IV. 17.) OGY határozat

Emberi erőforrások minisztere

Az Országos Fogyatékosságügyi Programról (2015-2025.).

15/2015. (IV. 7.) OGY határozat

Nemzeti fejlesztési miniszter

A Nemzeti Energiastratégiáról szóló 77/2011. (X. 14.) OGY határozat módosításáról.

5/2015. (III. 20.) OGY határozat


FOLYAMATBAN

Fidesz-KDNP
 

Indítványozó

Indítvány

Fidesz: L. Simon László

KDNP:  Földi László

A 2017. év Arany János Emlékévvé nyilvánításáról.

Szövege: PDF


MSZP
 

Indítványozó

Indítvány

dr. Tóth Bertalan, Tóbiás József, Velez Árpád, Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos, Lukács Zoltán, dr. Harangozó Tamás, Tóth Csaba, dr. Bárándy Gergely, Burány Sándor, Demeter Márta, Gőgös Zoltán, Gúr Nándor, Harangozó Gábor István, Heringes Anita, dr. Hiller István, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, dr. Józsa István, Kiss László, Kunhalmi Ágnes, dr. Legény Zsolt, Mesterházy Attila, dr. Molnár Zsolt, Szabó Sándor, dr. Szakács László, Teleki László, Tukacs István, dr. Varga László

A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről.

Szövege: PDF

Demeter Márta, dr. Harangozó Tamás, Heringes Anita

Az 1944. október 1-jét követően a Szovjetunióba elhurcoltak szabadságkorlátozása miatti kárpótlásra jogosultak körének bővítéséről.

Szövege: PDF

Bangóné Borbély Ildikó,  Kunhalmi Ágnes

A mindennapos testnevelés feltételeinek biztosításához szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF


Jobbik
 

Indítványozó

Indítvány

Vágó Sebestyén

A rehabilitációs hozzájárulás megrendeléssel történő kiváltásáról.

Szövege: PDF

Vágó Sebestyén

A szociális foglalkoztatók, valamint a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának hatékony elősegítéséről.

Szövege: PDF


LMP
 

Indítványozó

Indítvány

dr. Szél Bernadett

A családbarát közszféra kialakítása érdekében szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Ikotity István, Sallai R. Benedek, dr. Schiffer András, dr. Szél Bernadett, Schmuck Erzsébet

A nemi esélyegyenlőséggel foglalkozó eseti bizottság létrehozásáról.

Szövege: PDF

 

MSZP – Jobbik - LMP
 

Indítványozó

Indítvány

MSZP-Jobbik-LMP

Az egykori állami gazdaságok értékesítésének körülményeit és társadalmi-gazdasági hatásait vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról.

Szövege: PDF

 

Független
 

Indítványozó

Indítvány

Szabó Timea

A közhatalmat gyakorlók vagyonosodásának átláthatóságáról.

Szövege: PDF

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

Az internetadó tilalmáról.

Szövege: PDF

 

Bizottság
 

Indítványozó

Indítvány

Igazságügyi bizottság

A vallási közösségekkel történő állami együttműködés elutasításáról.

Szövege: PDF


Kormány
 

Nemzeti fejlesztési miniszter

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról 2014-2025-re, kitekintéssel 2050-re.

Szövege: PDF

Közigazgatási és igazságügyi miniszter

Nagykőrös város megyeváltási kezdeményezéséről.

Szövege: PDF

 

 ELUTASÍTVA

MSZP
 

Indítványozó

Indítvány

Demeter Márta, dr. Harangozó Tamás

A Magyar Honvédség létszámhiányának megszűntetéshez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről.

Szövege: PDF

Demeter Márta, Tóbiás József, dr. Tóth Bertalan, Gőgös Zoltán, dr. Szakács László, Bangóné Borbély Ildikó, Tukacs István, Gúr Nándo, Heringes Anita, Kiss László, dr. Legény Zsolt, Teleki László, dr. Varga László, Velez Árpád

A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről.

Szövege: PDF

Bangóné Borbély Ildikó

A közétkeztetés minőségének javításához szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Gőgös Zoltán, Harangozó Gábor István, dr. Legény Zsolt

Az állami földek privatizációja előkészítésének és végrehajtásának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról.

Szövege: PDF

 

Heringes Anita

A hazai hulladékgazdálkodási rendszer problémáinak azonnali megoldásáról.

Szövege: PDF

Tóbiás József, dr. Bárándy Gergely, dr. Harangozó Tamás, Lukács Zoltán, dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Gőgös Zoltán, Gúr Nándor, Harangozó Gábor István, Heringes Anita, dr. Hiller István, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, dr. Józsa István, Kiss László, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, dr. Legény Zsolt, dr. Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Teleki László, Tukacs István, Velez Árpád

A közös európai határvédelem és menekültügyi rendszer kialakításáról.

Szövege: PDF

Tóbiás József, Bangóné Borbély Ildikó

Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről.

Szövege: PDF

Gőgös Zoltán

A magyarországi termőtalaj védelméről.

Szövege: PDF

Heringes Anita

Az útdíjfizetési rendszer működésére vonatkozó igazságtalan és méltánytalan szabályok haladéktalan felülvizsgálatának szükségességéről.

Szövege: PDF

Harangozó Gábor István, Gőgös Zoltán

Az állami földbérlet-pályázatokkal kapcsolatos korrupció visszaszorításáról.

Szövege: PDF

Gúr Nándor, Tóbiás József, 

Mesterházy Attila, Lukács Zoltán, dr. Varga László, dr. Tóth Bertalan, Heringes Anita, 

Bangóné Borbély Ildikó, Velez Árpád, Harangozó Gábor István, Demeter Márta, dr. Legény Zsolt, dr. Bárándy Gergely, Tóth Csaba, dr. Molnár Zsolt, dr. Hiller István, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, Kiss László, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, dr. Szakács László, Teleki László, Tukacs István,  Gőgös Zoltán, Burány Sándor, dr. Harangozó Tamás, dr. Józsa István

A minimálbér emelés, a 2016. évi központi költség megalapozása és a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében.

Szövege: PDF

Korózs Lajos, Bangóné Borbély Ildikó

Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásához szükséges egyes intézkedésekről.

Szövege: PDF

Tóbiás József, dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Velez Árpád, Lukács Zoltán, dr. Szakács László, Harangozó Gábor István

A fideszes bankbotrányok károsultjainak teljes kártalanításáról és a pénzügyi szektor felügyeletének megerősítése érdekében szükséges halaszthatatlan intézkedésekről.

Szövege: PDF

Gúr Nándor, Tóbiás József, 

Mesterházy Attila, Lukács Zoltán, dr. Varga László, dr. Tóth Bertalan, Heringes Anita, 

Bangóné Borbély Ildikó, Velez Árpád, Harangozó Gábor István, Demeter Márta, dr. Legény Zsolt, dr. Bárándy Gergely, Tóth Csaba, dr. Molnár Zsolt, dr. Hiller István, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, Kiss László, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, dr. Szakács László, Teleki László, Tukacs István

A dolgozói szegénység megszűntetéséhez és az új adófizető munkahelyek létrehozásához szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Bangóné Borbély Ildikó,  Kunhalmi Ágnes

A mindennapos testnevelés feltételeinek biztosításához szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila, Lukács Zoltán, Gúr Nándor, Korózs Lajos, Szabó Sándor, Gőgös Zoltán, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, Bangóné Borbély Ildikó, Heringes Anita, Demeter Márta, dr. Józsa István, Harangozó Gábor István, Velez Árpád,  Kiss László

A munkavállalói jogok érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila, Lukács Zoltán, Gúr Nándor, Korózs Lajos, Szabó Sándor, Gőgös Zoltán, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, Bangóné Borbély Ildikó, Heringes Anita, Demeter Márta, dr. Józsa István, Harangozó Gábor István, Velez Árpád,  Kiss László

Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Heringes Anita, dr. Tóth Bertalan, dr. Józsa István, Velez Árpád

A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról.

Szövege: PDF

 

Jobbik
 

Indítványozó

Indítvány

Hegedűs Lorántné

A gyermekétkeztetés megfelelő színvonalú biztosításáról.

Szövege: PDF

Rig Lajos, dr. Lukács László György

A migránsok ellátásának finanszírozásáról és a migránsügyben szolgálatot teljesítők munkájának ellentételezéséről.

Szövege: PDF

Apáti István

Az ingó vagyontárgy online értékesítése során történő adózásról.

Szövege: PDF

Rig Lajos, dr. Lukács László György

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben kötelező karantén alkalmazhatóságának szabályairól.

Szövege: PDF

Mirkóczki Ádám

Országházi ökumenikus imakápolna kialakításáról.

Szövege: PDF

dr. Staudt Gábor, dr. Gyüre Csaba

A közpénzek elköltéséről szóló szerződések nyilvánossá tételéről.

Szövege: PDF

dr. Staudt Gábor

Az életvitelszerűen lakott ingatlanokra járó állami lakástámogatásról, valamint a lakástakarékpénztárnál felhalmozott pénz életvitelszerűen lakott ingatlanra történő felhasználásáról.

Szövege: PDF

Z. Kárpát Dániel

A hazai lakásépítést érintő áfakulcs csökkentésének kialakításáról.

Szövege: PDF

Farkas Gergely, Dúró Dóra

A felsőoktatási intézményekben a testnevelés tantárgy felvételi lehetőségének kiszélesítéséről.

Szövege: PDF

Sneider Tamás

A korkedvezményes nyugdíj igénybevétele lehetőségének visszaállításáról.

Szövege: PDF

dr. Lukács László György, Vona Gábor, Rig Lajos

Az ápolók valódi megbecsültségének visszaállításáról.

Szövege: PDF

Dúró Dóra, Farkas Gergely

A kulturális nevelés elősegítéséről.

Szövege: PDF

Volner János

A pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési eljárások szabályainak módosításáról.

Szövege: PDF

Mirkóczki Ádám

Augusztus 15-ének, a Regnum Marianum (Mária Országa) ünnepének emléknappá nyilvánításáról.

Szövege: PDF

Sneider Tamás, Novák Előd, Vágó Sebestyén

A szociális kártya és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszköz országos bevezetéséről.

Szövege: PDF

Sneider Tamás, Novák Előd, Vágó Sebestyén

Az idős, rászoruló személyek otthoni gondozásának igazságossá tételéről.

Szövege: PDF

Magyar Zoltán, Gyöngyösi Márton, Szilágyi György, dr. Lukács László György, Kepli Lajos

A Kincsem - Nemzeti Lovasprogram megvalósításáról.

Szövege: PDF

 


LMP
 

Indítványozó

Indítvány

dr. Szél Bernadett

Az Egyenlő Bér Programról.

Szövege: PDF

dr. Szél Bernadett

A nők vállalkozói hajlandóságának elősegítéséről.

Szövege: PDF

dr. Schiffer András, dr. Szél Bernadett, Schmuck Erzsébet, Ikotity István, Sallai R. Benedek

Az örmény népirtás elítéléséről.

Szövege: PDF

Szél Bernadett, Schmuck Erzsébet

A nők döntéshozatalban való részvételének növeléséről.

Szövege: PDF

Ikotity István, Sallai R. Benedek, dr. Schiffer András, dr. Szél Bernadett, Schmuck Erzsébet

Az Egyenlő Bér Programról.

Szövege: PDF

Ikotity István

A magyarországi iskolai szegregáció felméréséről.

Szövege: PDF

dr. Schiffer András

Az országos politika rendszerváltást követő meghatározó szereplői állambiztonsági múltjának vizsgálatáról, valamint a magyar vonatkozású orosz levéltári anyagok kutathatóságáról.

Szövege: PDF


MSZP-Fidesz-Jobbuk-LMP-Független
 

Indítványozó

Indítvány

MSZP: Bangóné Borbély Ildikó

Fidesz: Csöbör Katalin

Jobbik: Dúró Dóra  

LMP: dr. Szél Bernadett

Független: Fodor Gábor, Szabó Timea,  Szelényi Zsuzsanna,  Varju László

A Nemzeti Minimum Programjáról.

Szövege: PDF


MSZP-Jobbik-LMP-Független
 

Indítványozó

Indítvány

LMP-Jobbik-MSZP

Független: Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna, Kónya Péter , Fodor Gábor

A MET Csoport magyar energiapiaci szerepének nemzetgazdasági következményeit vizsgáló bizottságról.

Szövege: PDF

LMP-Jobbik-MSZP

Független: Szabó Szabolcs, Kónya Péter, Szelényi Zsuzsanna,

Fodor Gábor

A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról.

Szövege: PDF

MSZP-LMP                                 Független: Szelényi Zsuzsanna,  Szabó Timea, Varju László, Gyurcsány Ferenc, Szabó Szabolcs, Kónya Péter, dr. Vadai Ágnes, Kész Zoltán 

Vizsgálóbizottság felállításáról a Buda-Cash és a Questor Brókerház csődjének okai, a nyomozás figyelemmel kísérése, és a felelősök - különös tekintettel a magyar Kormány tagjai és a miniszterelnök személyes felelősségére, továbbá a felügyeleti szervek esetleges mulasztásaira a közpénzek gondos kezelése és a csőd előidézése terén - beazonosítása tárgyában.

Szövege: PDF


MSZP-Független
 

Indítványozó

Indítvány

Független: Szabó Timea, Varju László, Szelényi Zsuzsanna

MSZP: dr. Tóth Bertalan 

Az Országgyűlés feloszlatásáról.

Szövege: PDF

MSZP:Tóbiás József, Bangóné Borbély Ildikó

Független: Szelényi Zsuzsanna

Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről

Szövege: PDF


Független
 

Indítványozó

Indítvány

Kónya Péter

A háborús országokból érkező menekültek önkéntes befogadásáról.

Szövege: PDF

Varju László

A mentéssel és betegszállítással összefüggésben teendő intézkedésekről.

Szövege: PDF

Szabó Timea

Rendkívüli számvevőszéki ellenőrzési vizsgálatok kezdeményezése egyes kormányzati közpénzpazarló intézkedések ügyében.

Szövege: PDF

Szelényi Zsuzsanna,  Szabó Szabolcs

A közvetlen hatalomgyakorlás feltételeinek biztosításáról.

Szövege: PDF

Szabó Szabolcs, Kónya Péter

A feleslegessé vált élelmiszerek hasznosításáról.

Szövege: PDF

Szabó Timea

A mindenki számára szabad internet hozzáférésről és ingyenes alapszintű szolgáltatás biztosításáról.

Szövege: PDF

dr. Oláh Lajos

A környezetünk védelméről és a zöldterület bővítéséről.

Szövege: PDF

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

A röszkei határállomáson történt - nemzetközi közvéleményt is megbotránkoztató - rendőrségi attak körülményeiről és hatásáról.

Szövege: PDF

Szelényi Zsuzsanna

A gyermekvállalás és a munkavállalás kedvezőbb összehangolását segítő intézkedésekről.

Szövege: PDF

dr. Oláh Lajos

A sportcélú támogatásról.

Szövege: PDF

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

Magyarországra történő tömeges bevándorlás kezeléséről.

Szövege: PDF

 

Szabó Timea

A menekültválság valódi kezeléséhez szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

 

Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna

A menekültekkel szembeni biztonságos és emberséges bánásmódról.

Szövege: PDF

 

Szelényi Zsuzsanna, Szabó Szabolcs

A XXV. Téli Olimpiai Játékok 2026-os budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról.

Szövege: PDF

 

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról.

Szövege: PDF

 

Szabó Szabolcs

Az élelmiszerpazarlás visszaszorításáról.

Szövege: PDF

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

A munkavállalók helyzetének javítása érdekében szükséges intézkedésekről.

Szövege: PDF

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

Május 9. Európa Nap munkaszüneti napról.

Szövege: PDF.

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

Május 8-a a megemlékezés napjáról.

Szövege: PDF.

Szelényi Zsuzsanna, Szabó Szabolcs

Az állambiztonsági iratok nyilvánosságáról.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

A február 23-a nemzeti gyásznappá nyilvánításáról.

Szövege: PDF

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!