„Szolid” nap ígérkezik

A napirend előtti felszólalások ingerlik, déli harangszó előtti pillanatokat. Ezt követően már „csak” a kérdések, és az azonnali kérdések órája színesíti a hétfői napot.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Hangosan ostorozzák a kormány tetteit, a kormány jelesei pedig emlékeztetve a kártevő múltra, a szebb jelenről és a még szebb jövőről elmélkednek. A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószólóját, s beszólásokkal, hangzavarokkal kíséri a konkurens monológját. Így történik, mindig így történik, Íme, a hétfőre tervezett, már a címeikben is fölöttébb beszédes kérdések.

Kérdések 

Képviselő

Téma

Megszólított

BURÁNY SÁNDOR

MSZP

Miért lát a bankcsalásban jó üzletet a kormány?

nemzetgazdasági miniszter

MAGYAR ZOLTÁN

Jobbik

Anomáliák a földvásárlás körül a rosszul értelmezett és használhatatlan földforgalmi törvény miatt?

földművelésügyi miniszter

SZÉL BERNADETT

LMP

Ki a felelős?

földművelésügyi miniszter

GALAMBOS DÉNES

Fidesz

Dagad a második szocialista brókerbotrány! Hová tűnt 84 önkormányzat pénze, és hogyan segít rajtuk az állam?

nemzetgazdasági miniszter

TUKACS ISTVÁN

MSZP

Takarékszövetkezetek lenyúlás után?!

nemzetgazdasági miniszter

EGYED ZSOLT

Jobbik

Lesz-e még közbiztonság Magyarországon a kormányzásuk alatt?

belügyminiszter

SALLAI R. BENEDEK

LMP

A „szürke 50 árnyalata”, avagy milyen ütemben szándékozik a kormány rendbe tenni a vidéki közúthálózatot?

nemzeti fejlesztési miniszter

CSIZI PÉTER

Fidesz

Hazánk egyre vonzóbb befektetési célpont! Hogyan segíti az amerikai hangtechnikai gyártó és tervező vállalat beruházása a gazdaság és a munkaerőpiac fellendülését Pécs városában?

külgazdasági és külügyminiszter

VARGA LÁSZLÓ

MSZP

Mikor nyújtanak megfelelő segítséget a bajba jutott önkormányzatoknak?

nemzetgazdasági miniszter

DÚRÓ DÓRA

Jobbik

Logisztikából, informatikából, ügyvitelből bukta, - okulás vagy folytatás?

emberi erőforrások minisztere

SALLAI R. BENEDEK

LMP

Hogy akarja életben tartani a kormány a Start-mintaprogramokat?

belügyminiszter

HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA

MSZP

Meddig falaznak a Fideszes és Fidesz szövetséges bűnözőknek?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Jobbik

Ugye nem akarja bezárni a kormány az egyetlen állami genetikai diagnosztikai intézetet?

emberi erőforrások minisztere

SCHMUCK ERZSÉBET

LMP

Miért akarja még mindig letagadni a kormány a szegénységet, és miért hiszi azt, hogy ha valamit nem neveznek nevén, az nem is létezik?

emberi erőforrások minisztere

SZAKÁCS LÁSZLÓ

MSZP

Mit gondol az összeférhetetlenségről?

emberi erőforrások minisztere

ANDER BALÁZS

Jobbik

Földet vissza nem adtok, no, de hogy kárpótlást sem?

földművelésügyi miniszter

IKOTITY ISTVÁN

LMP

Visszavonják-e az „Iskola a természetben” című uniós pályázatot?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

VELEZ ÁRPÁD

MSZP

Milyen segítséget tudnak nyújtani az Igazgyöngy Alapítványnak és a leghátrányosabb helyzetű településeken élőknek?

emberi erőforrások minisztere

STAUDT GÁBOR

Jobbik

Valódi hatástanulmányok nélkül hogyan támogathatja a kormány a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodást?

külgazdasági és külügyminiszter

GÚR NÁNDOR

MSZP

Mikor kerülnek kifizetésre a munkabérek és szociális támogatások?

nemzetgazdasági miniszter

VÁGÓ SEBESTYÉN

Jobbik

Mi lesz a több száz dolgozóval és a több ezer ellátottal?

emberi erőforrások minisztere

DÚRÓ DÓRA

Jobbik

Mikor várható, hogy a munkájukhoz méltó bérért dolgozhatnak a pedagógiai munkát segítők?

emberi erőforrások minisztere

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Jobbik

Bebukóban a mentőállomás-építési program?

emberi erőforrások minisztere

Az azonnali kérdések benyújtási határideje az ülés megkezdése előtt egy óra, így azok ma még „titkosak.”

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!