800 éves a ferences rend

Latorcai János úgy vélekedett: Magyarországon az igazán szegénységben élők száma hárommillió fő, az igazán gazdagok száma pedig nem éri el még a százezret sem. A KDNP közhely- és kívánságlistának tartja a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát.  Az idősügyi stratégia emberközpontú, és a KDNP támogatja ezt a törvényjavaslatot – jelentette ki Lanczendorfer Erzsébet, a KDNP vezérszónoka az Idősügyi Nemzeti Stratégia kedden megkezdődött parlamenti vitájában. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a 800 éves ferences rendről szólt napirend előtti felszólalásában. Felidézte a rend alapítását, működését, és tolmácsolta a ferences tartományfőnök üzenetét az évforduló alkalmából.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008-as tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló és az annak elfogadásáról szóló határozati javaslat keddi általános vitájában Latorcai János KDNP-s képviselő összességében úgy ítélte meg, hogy a hivatal aktívan látja el feladatait és elfogadásra ajánlotta a jelentést. Elismerően szólt a GVH-nak a jogalkotói munkához nélkülözhetetlen megállapításairól, észrevételiről.

Aktívabb  fellépést sürgetett a hivatal részéről a kartellek ügyében és a pénzügyi piacok működése területén, különös tekintettel a válság miatt egyre dráguló hitelek miatt. Latorcai János is változást sürget az ügyben, hogy szerinte a termelők és a beszállítók kiszolgáltatott helyzetben vannak a tőkeerős felvásárlókkal szemben.

Soltész Miklós (KDNP) szerint azok a lépések, amelyeket a kormány megpróbált megtenni a hitelkárosultakért, vagy elégtelennek bizonyultak, vagy kevésnek, vagy pedig nem is veszik igénybe azok, akik erre jogosultak lennének. A politikus, a fideszes és KDNP-s előterjesztők nevében a hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítésével összefüggő országgyűlési határozati javaslat expozéjában elmondta: több ezer ember fordult a kormány javaslata alapján a bankokhoz, azonban akik valójában igénybe is vették a segítséget, azok száma néhány tucatnyira tehető. A határozati javaslat szerint ezért az Országgyűlésnek fel kell kérnie a kormányt, hogy legkésőbb október 15-ig terjessze a Ház elé a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítése érdekében szükséges törvénymódosításokat.

Latorcai János (KDNP) az általános vitában úgy vélekedett: Magyarországon az igazán szegénységben élők száma hárommillió fő, az igazán gazdagok száma pedig nem éri el még a százezret sem. Kiemelte: a középosztály felső része küzd a folyamatos lecsúszás ellen. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) szerint a kormány elmulasztott segíteni a bajba jutott családokon.

Az árfolyamváltozás, a hitelszerződések és a bankok kockázatvállalási gyakorlatát vizsgáló bizottság felállításáról szóló javaslat előadójaként felszólaló Latorcai János (KDNP) arról beszélt, hogy tavaly Magyarországot is elérte a pénzügyi válság. Azt mondta, hogy a forint piacán olyan árfolyamzuhanás következett be, amely rendkívül hátrányosan érintette a hitelfelvevőket. Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok, akik devizában adósodtak el. Közölte: ezrek vannak olyan helyzetben, hogy bármelyik pillanatban elárverezhetik a fejük fölül a házat és javaslatukat az ő érdekükben tették javaslatukat. A politikus szerint a lakosság nyugtalanságát fokozza, hogy a pénzintézetek értesítői nehezen értelmezhetőek. Kitért arra is, hogy számos panasz szerint a devizaadósok törlesztő részletei meghaladták az árfolyam kedvezőtlen alakulásának és a kamat növekedésének mértékét.

 

A 2011-es népszámlálásról szóló törvényjavaslat, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008-as beszámolójának vitájával folytatódott kedden az Országgyűlés ülése. 2011 őszén teljes körű megkérdezésen alapuló népszámlálást tartanak Magyarországon – mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter expozéjában.
   
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint a verseny korlátozása nem megfelelő válságkezelő módszer, az nehezíti a válság leküzdését. Nagy Zoltán véleménye szerint a piacok nem megfelelő működéséhez nem a verseny, hanem a megfelelő szabályozás hiánya vezetett.

Az idősügyi stratégia emberközpontú, és a KDNP támogatja ezt a törvényjavaslatot – jelentette ki Lanczendorfer Erzsébet, a KDNP vezérszónoka az Idősügyi Nemzeti Stratégia kedden megkezdődött parlamenti vitájában. Mint mondta, a KDNP elvárja: a kormány vonja be az idősügyi törvény megalkotásába az érintettek képviselőit. Kiemelte azonban: az időskorúak a nyolcéves szocialista-szabad demokrata kormánytól szenvedtek a legtöbbet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a stratégia nem veszi kellően figyelembe az időskor egészségügyi vonatkozásait.

Iván László fideszes vezérszónok kiemelte: kevés az idősotthoni férőhely és pártja szerint megért az idő egy idősügyi törvény kidolgozására. Hozzátette: dicséretesnek tartják a stratégia kimunkálását.

A KDNP közhely- és kívánságlistának tartja a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát. Rétvári Bence azt kérdezte, mit érhet egy olyan stratégia, amely teljes ideológiamentességre törekszik, s a végrehajtásának nincs garanciája, eszközrendszere. Példaként említve a gyermekétkeztetésre szánt források jelentős csökkentését azt mondta: a jelenlegi költségvetési tervezetben is rögzített tendenciák ellentétes irányba mutatnak, mint amit a dokumentumban megfogalmaznak.

A stratégia közhely- és kívánságlista, amely azonban a fiataloknak valódi kitörési pontokat nem kínál, jövőkép nélküli anyag – összegzett a kereszténydemokrata képviselő, aki szintén szóvá tette a dokumentum késedelmes benyújtását. Kétségének adott hangot, hogy a cselekvési terv elkészül időben. Megjegyezte: nem kellett volna több mint 330 milliót költeni az ifjúsági törvény előkészítésére, a tervezet már 2002 óta kész van. Pozitívumként említette, hogy kezdeményezésükre szerepel az anyagban a nemzeti kultúra fontossága, s a családra gazdasági közösségként való hivatkozás.

A Fidesz képviselője pótcselekvésnek nevezte a dokumentumot a keddi parlamenti vitában. Kiemelte: ami az ifjúságpolitika területén történt, az a botrány szóval jellemezhető, a szocialisták leépítették az ifjúsággal foglalkozó területet.

Jakab István azt mondta, hogy 2009 hihetetlenül nehéz év volt az időjárás okozta károk miatt, érdemi kárenyhítésre nincs remény a termelők többsége számára. A kalászos gabonákból 25 százalékkal kisebb a termés, az árak eközben 30 százalékkal csökkentek tavalyhoz képest, a költségek viszont jelentős mértékben nőttek. A zöldség-gyümölcs ágazatban szintén igen nehéz helyzet alakult ki. Nincs működő piac, piacvédelem, működő tőke, hitelhez jutási lehetőség, az őszi vetések egy része elmarad, mert nem lesz hozzá forrás. Ebben a helyzetben csökkentek a támogatások, a kormány egy ilyen helyzetben a költségvetésből most von el több mint 33 milliárd forintos nemzeti kiegészítő támogatást.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a 800 éves ferences rendről szólt napirend előtti felszólalásában. Felidézte a rend alapítását, működését, és tolmácsolta a ferences tartományfőnök üzenetét az évforduló alkalmából.

Ma különösen aktuális a rend alapítójának természet közeli szemlélete, radikális egyszerűségük pedig utat nyitott számukra az elesettek és kitaszítottak felé – idézte a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: a ferences barátok a kultúra, tudományok, az oktatás és a gyógyítás területén is maradandót alkottak. Napjainkban a közoktatási intézményeikből százak kerülnek ki, családok ezrei fordulnak hozzájuk támogatásért. A magyarországi ferencesek a jövőben is építő tagjai kívánnak maradni a magyar társadalomnak – idézte az üzenetet a politikus. 

A beszéd teljes szövege:

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most ünnepeljük a ferences rend alapításának 800. évfordulóját, és miután a ferencesek szorosan kapcsolódnak a magyar történelemhez és jelenhez, ezért úgy helyes, hogy itt a parlamentben is megemlékezzünk erről, mégpedig oly módon, ahogyan Szent Ferenc lelki fiai látják és láttatják magukat.

A magyar ferencesek üzenete az Országgyűléshez és a magyar nemzethez a rendalapítás 800. évfordulóján:

„Nyolcszáz esztendővel ezelőtt az itáliai Assisi egy fiatal polgára, a későbbi Szent Ferenc elnyerte III. Ince pápa áldását az emberek szolgálatának egy különleges, a szegénységet tudatosan vállaló életformájára. Azóta nem csupán a keresztények, de szinte minden vallás emberei és a nem hívők számára is példamutató, vonzó személyiség. Az általa 800 éve alapított szerzetes közösség a magyar néptől a barátok elnevezést kapta, közvetlen, egyszerű és szeretetre méltó életmódjukért. Üzenetük ma is időszerű. Assisi Szent Ferenc és követői széles körű elfogadottságukat és hatásukat a megbékélés és a párbeszéd melletti elkötelezettségüknek köszönhetik. Ma különösen aktuális a rendalapító természetközeli szemlélete, radikális egyszerűségük pedig utat nyitott számukra az elesettek és a kitaszítottak felé, lelki és anyagi segítséget nyújtva számukra.

A ferencesek már 1225-től megjelentek Magyarországon, jelen voltak nemzetünk életében, végezték szolgálatukat, reményt és hitet adva honfitársainknak. A tatárjárás utáni időszakban IV. Béla király segítőiként szolgálták az újjáépítést. A barátok a török megszállás alatt a nép körében maradva segítették a mindennapi életet, erőt, bátorítást adtak a szenvedőknek. Szent Ferenc követői között tudjuk Kapisztrán Szent Jánost, aki a török elleni küzdelmekben szerzett múlhatatlan érdemeket, Temesvári Pelbártot, a középkori magyar irodalom jeles alakját, és szintén hozzájuk köthető a legrégebbi magyar könyvünk, az úgynevezett Jókai-kódex.

Rendtársaink a lelkipásztori feladatok ellátása mellett már a kora időktől kivették részüket a fiatalok oktatásából, a betegek ápolásából, a szegények gondozásából, és a kultúra, illetve a tudományok területén is maradandót alkottak. Gyógyszertárakat vezetve a legegyszerűbb embereknek is elérhetővé tették a gyógyulást, a járványok idején a pestises betegeket ápolták. A reformkor és a szabadságharc éveiben kiálltak a nép törekvései mellett, nemzetünk tudós fiainak pedig szellemi táplálékot nyújtottak. Kazinczy például rendszeres hallgatója volt Albach Szaniszló páter prédikációinak a Ferenciek terén álló kolostortemplomban. A barátok a tiltás ellenére pesti rendházuk kriptájában titokban temették el az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost.

A XX. század első felében játszótereket, kultúrházakat és filmszínházakat építettek a köz szolgálatára. A második világháború idején a testvérek nemzetiségi vagy társadalmi hovatartozásuktól függetlenül védelmezték a legkiszolgáltatottabbakat. Kolostoraikat megnyitották az otthonukat elvesztők előtt, ápolták a sebesülteket, és bújtatták az üldözötteket, így sok zsidó származású honfitársunkat mentették meg a haláltól. A kommunizmus éveinek kezdetén a rend tagjainak több mint háromnegyedét megfosztották a közösségi élettől, addigi munkájától, sokan kerültek börtönbe, és haltak vértanúhalált. Az elnyomatás éveiben a közösség engedéllyel működő része két iskolát tarthatott fenn, ahonnan tisztes állampolgárok, értelmiségiek és kétkezi munkások kerültek ki, köztük olyan emberek, akik az ország vezetői között is megállják a helyüket.

Napjainkban a lelkipásztori munkán túlmenően közoktatási intézményeinkből évente százak kerülnek ki komoly tudással bíró, tisztességes állampolgárokként. Esztergomi intézményünkhöz kapcsolódóan csak ebben az esztendőben közel száz hátrányos helyzetű, főként roma származású felnőttet készítünk fel az érettségire. Családok ezrei fordulnak hozzánk támogatásért plébániánkon és kolostorainkban. Szociális intézményeinkben idősek, betegek és otthon nélkül maradottak kapnak rendszeres ellátást. Gyöngyösi központunkban speciális ellátást nyújtunk az autisták részére. Kulturális intézményeinkben a magyar művelődéstörténet remekeit őrizzük és kutatjuk, bemutatva azt a nagyközönség számára.

A magyarországi ferencesek ezúton szeretnék kifejezni köszönetüket azoknak a honfitársainknak, akik a kezdetektől napjainkig jó szándékkal voltak irántuk, segítették munkájukat, egyben továbbra is szívesen fogadják honfitársaik testvéri jelenlétét és jólelkű partnerségét a széles körű társadalmi felelősségvállalások során. A magyarországi ferences közösségek a jövőben is építő tagjai kívánnak lenni a magyar társadalomnak. Ehhez kérik minden jóakaratú ember támogatását, s egyben a Jóisten áldását valamennyiük életére.

Magyar Gergely tartományfőnök, a magyarországi ferences közösség nevében.”

Köszönöm a figyelmét a Tisztelt Háznak.

+

A Kereszténydemokrata Néppárt elnökének felszólalására Arató Gergely az oktatási és kulturális minisztériumi államtitkára reagált:

Szeretném megköszönni frakcióvezető úr megemlékezését, és azt, hogy elhozta ma az Országgyűlésbe a magyarországi ferencesek üzenetét, azt a szellemiséget, amit a ferences rend a világban és Magyarországon szolgál, mert úgy van, ahogy frakcióvezető úr említette: Assisi Szent Ferenc élete, szelleme példaértékű nemcsak a katolikus közösség és nemcsak a tágabb értelemben vett keresztény közösség, hanem a világ és azt gondolom, hogy Magyarország minden polgára számára is.

Hiszen az a szellemiség, amelyik az evangélium hirdetését, a szegényekkel és elesettekkel való foglalkozást, a természetközeliséget hirdeti, amelyik nemcsak beszél a szegénységről, de hétköznapjaiban is vállalja, az a szellemiség, amelyik az evangélium üzenetét az egyszerű emberekhez az egyszerű emberek nyelvén viszi el, de amelyik ugyanakkor a magas kultúrában, a tudományban is maradandót alkot, nos ez a szellemiség olyan, amelyikre mindannyiunknak nagy szüksége van, az egész országnak, s hozzáteszem, talán nekünk, az ország vezetésével ideiglenesen megbízott képviselőknek, minisztereknek, államtitkároknak, államférfiaknak is.

Képviselő úr emlékeztetett arra minket – fontos, hogy ezt emlékezetünkbe idézzük –, hogy a ferences barátok, ahogy a népnyelv nevezi őket, az elmúlt nyolcszáz évben a magyar nép minden történelmi fordulatában, minden nehézségében ott álltak a hívek és az ország mellett, szolgálták a hívőket, szolgálták a katolikus egyházat, s ami legalább ennyire fontos, szolgálták az evangélium üzenetét, és szolgálták az országot és az ország lakóit. Ezért mindannyian köszönettel tartozunk nekik, köszönettel tartozunk az elmúlt nyolcszáz év ferenceseinek, és köszönettel tartozunk a rendben ma dolgozó szerzeteseknek, világi segítőiknek, köszönettel tartozunk annak a szellemiségnek, amelyet ma hoznak ennek az országnak.

S hogy egy kicsit beszéljek a saját területemről, az oktatás területéről is: azokban az években, amikor az állam szabályai és akarata nagyon nehéz helyzetbe hozta Magyarországon a vallásos oktatást, akkor mindannyiunk számára példaértékűek voltak azok az intézmények, amelyeket a nehéz körülmények között fenntartott a ferences rend, azok az intézmények, amelyek bebizonyították, hogy az emberközeli nyitott intézmény, iskola és a keresztény nevelés nemhogy nem zárja ki egymást, éppen ellenkezőleg, összetartozik és erősíti egymást.

Még egyszer megköszönöm képviselő úr felszólalását, megköszönöm tartományfőnök úrnak és a ferences rend képviselőinek, hogy ma itt vannak velünk az Országgyűlésben, megköszönöm azt a munkát, amit mindannyiunkért végeznek, és azt kívánom, hogy ez még sok-sok évig folytatódjon így tovább.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)


Magyar Gergely tartományfőnök üzenetében hangsúlyozta: a magyarországi ferencesek a jövőben is építő tagjai kívánnak lenni a magyar társadalomnak, ehhez kérik minden jóakaratú ember támogatását. A provinciális felelevenítette Assisi Szent Ferenc alakját és az általa alapított rend magyarországi történetét, rámutatva arra, hogy a szerzetesközösség a magyar néptől a barátok elnevezést kapta egyszerű és nép közeli életmódjáért. Kiemelte: a ferences iskolákból napjainkban évente százak kerülnek ki komoly tudással tisztességes állampolgárokként. Kitért arra, hogy esztergomi gimnáziumukban az idén csaknem száz hátrányos helyzetű, főként roma származású felnőtt készül az érettségire. Családok ezrei fordulnak támogatásért a ferences plébániákhoz, rendházakhoz, szociális intézményeikben pedig idősek, betegek és otthon nélkül maradottak kapnak rendszeres ellátást. Gyöngyösi autista központjukban speciális ellátást nyújtanak sérült fiataloknak. Kulturális intézményeikben a magyar művelődéstörténet féltett ritkaságait őrzik és kutatják, hozzáférhetővé téve azokat a nagyközönség számára.

A parlamenti plenáris ülésen jelen voltak a magyar ferences rendtartomány képviselői, akik az országgyűlési képviselőket megajándékozták a rend életét bemutató jubileumi kiadványokkal.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!