A KDNP nem tudja elfogadni a 2007-es zárszámadást

Kedden elkezdődött a zárszámadási törvényjavaslat általános vitája is az Országgyűlésben. A KDNP egyik vezérszónoka, Hargitai János úgy vélekedett, hogy a 2006 őszétől kezdődő nagyarányú adó- és járulékemelés volt az ára annak, hogy teljesülhessen a hiánycsökkenés. Latorcai János (képünkön), a párt másik vezérszónoka közölte: a zárszámadás áttekinthetetlen, az egyes tárcák kényük-kedvük szerint csoportosítgatnak. A KDNP a 2007-es zárszámadást nem tudja elfogadni - összegzett a politikus.

Egyetlen év alatt a GDP közel 4 százalékának megfelelően javult az egyensúly, mérséklődött az államháztartási hiány, ez nemzetközi mércével mérve is jelentős teljesítmény - mondta expozéjában a pénzügyminiszter kedden a parlamentben, a zárszámadási törvényjavaslat általános vitájának kezdetén.

Latorcai János, a párt egyik vezérszónoka közölte: a zárszámadás áttekinthetetlen, az egyes tárcák kényük-kedvük szerint csoportosítgatnak. Mint fogalmazott, "a kormány úgy lépi át a parlament által elfogadott költségvetés korlátait, ahogyan csak akarja". Szerinte az 5,4 százalékos hiány kialakulásában számos olyan folyamat is közrejátszott, amely a kormánytól teljesen független volt. A kedvezőbbnek számító adat a rossz tervezésnek is a bizonyítéka: a kormány szándékosan alultervezte a bevételi oldalt - fűzte hozzá. Úgy vélekedett, társadalmi szinten a megtakarítások nem valósak, inkább a jövőtől való forrásmegvonásnak tekinthetők. A gazdaságot illetően arról beszélt, hogy egy kettészakadás tapasztalható, mert kevés jól menő multinacionális vállalt és sok kínlódó kis- és középvállalkozás van a piacon. A KDNP a 2007-es zárszámadást nem tudja elfogadni - összegzett Latorcai János.

A KDNP másik vezérszónoka, Hargitai János úgy vélekedett, hogy a 2006 őszétől kezdődő nagyarányú adó- és járulékemelés volt az ára annak, hogy teljesülhessen a hiánycsökkenés. Rámutatott ugyanakkor, hogy az "áldozat" a GDP növekedése volt, amely a várakozások alatt alakult. Kifejtette: az államadósság növekedési üteme lassult, de a központi költségvetés felé fennálló adótartozások nőttek. Példáként említette, hogy az állam akkora összeget nem tud behajtani, ami a családi pótlékra fordított kiadások kétszerese.

Az államháztartás pénzforgalmi hiánya 2007-ben a GDP 5,4 százalékában teljesült, amely jóval kedvezőbb a tervezettnél - mondta az MSZP vezérszónoka. A Fidesz szerint ezzel az 5,4 százalékkal Magyarország az utolsó az Európai Unióban. Tállai András, a Fidesz vezérszónoka hozzászólásában kifejtette, hogy a költségvetési hiány csökkenésének igen nagy volt az ára, ugyanis jelentős áremelésekkel és reáljövedelem-csökkenéssel járt.

A zárszámadás is mutatja, hogy szükség van a tervezett közpénzügyi törvény mielőbbi elfogadására - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden a parlamentben. Kovács Árpád rámutatott: "ellenőrzési tapasztalataink alapján a költségvetési tervezés, végrehajtás és a beszámolás megújításának meggyorsítását elsőrendűen fontosnak tartjuk". Az ÁSZ elnöke kiemelte: a konszolidáción túlmutató előrelépést, a fenntartható növekedési pályára állást nem könnyíti meg, hogy még mindig nem történt meg az állam által vállalható közfeladatok körülhatárolása. Elmondta: a konvergenciaprogramban foglalt fiskális célkitűzéseket 2007-ben sikerült teljesíteni, ez a 2006-ban indult és az elmúlt évben kibontakoztatott konszolidációs lépések jelentős eredménye, amit azonban egyes kulcsfontosságú makrogazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulása között ért el az ország.  

kdnp.hu
Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!