Ami megtörténhet, az meg is történik!

Számkóddal zárva a bivalybőr táska. Mint tűzoltó, 'kinek túlóráját csak akkor fizetik ki esztendő múltán, ha megítéli a bíróság. A Nagy Testvér is hezitál. És lőn: mint ördög a tömjénfüstöt, megtoldva a negyvenhatot, negyvenhetedszer is elutasították. Parlamenti menetrend.

Hónapja sincs, könnyedén lépdelt Veres János. Kezében a bivalybőrből készült – hogy tartós legyen – táska. Benne súlyos milliárdok, ezermilliárdok: a 2009-es költségvetés vaskos kötetre rúgó tervezete.  A Pénzügyminisztériumból vitte át a pénzügyminiszter. Rutinosan. Járt már ez úton. Ünnepélyesen mosolygott „az értéket felismerő"  vakuk és a kamerák kereszttűzében. Mint per után a főkönyvelő, kit felmentettek, s nyújtotta át az Országgyűlés elnökének: „az egyensúly és a felzárkózás, a felemelkedés mérföldköve rejlik benne!”     
 
A múl héten, teljesen titokban – száműzve az  „értéket fel nem ismerő" , gátlástalanul szenzációt kereső médiát - visszavette! 
 
Számkóddal zárható akciós termék e bivalybőrtáska. Dr. Draskovics Tibor a korábbi pénzügyér ötletére vásárolták, még 2004-ben. Memória kártya nincs hozzá.  Főleg napjainkban, midőn legendák, jajok, sóhajok, összefonódások, remények ködös homálya övezi. Közember nem tudja, honnan is tudná, hogy az ígéreteken kívül mi van benne… 
 
Szól róla, napirend előtt szól róla, ismét szól róla hétfőn a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc…
 
Elmondja újra, meg újra: „Magyarország pénzügyi, gazdasági helyzete stabil, a jövő évi költségvetés megalapozott és körültekintő, és mindazok, akik nem állnak mögé, s ennek az ellenkezőjét állítják, riogatják az ország lakosságát, felelőtlen populisták!"
 
+
 
Az ellenzék - mint tűzoltó, 'kinek túlóráját csak akkor fizetik ki esztendő múltán, ha megítéli a bíróság - persze lázad. Abban egyetértenek, hogy féket kell vetni az osztogatásnak és a fosztogatásnak. Ez utóbbinak, mióta kilépett a kormányból, harcos harcosa lett az SZDSZ is: törvényjavaslatban szorgalmazzák, hogy maximálják és rögzítsék a költségvetés kiadásait.  Mi több: abban is egyetértenek a Fidesz–KDNP duóval, hogy csak adócsökkentéssel lehet életben, s fellendülőben tartani a magyar gazdaságot!  
 
Ezzel szűnőben is a „racionális” egyetértés. Az SZDSZ szerint a piac mindenható: abba beleavatkozni az államnak és a pártoknak ártalmas. A KDNP és a Fidesz viszont vallja: az állam minden polgáráért felelős, azokért a milliókért is, akik szenvedői, áldozatai a piac szabad versenyének. A magát legújabban szociáldemokratának nevező  Nagy Testvér is hezitál:  a KDNP családi adózásról szóló törvénytervezetről hónapok óta meditál, a Fidesz közép- és kisvállalkozókat segítő indítványait is sorra megtorpedózza, az MDF korrupciós-elleni javaslatai pedig,  mint tömjénfüst az ördögre, úgy hatnak...  
 
+
 
A kormányfő (Gyurcsány Ferenc) látványosan ismertette a nemzetközi pénzügyi válság kapcsán meghozandó intézkedéseket a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, gazdasági szakértőivel, az Országgyűlés érintett bizottságának az elnökeivel. Bejelentette: „elfogadja, s támogatja a Fidesz-KDNP azon javaslatát is, amely a Költségvetési Tanács felállítását szorgalmazza.” 
 
És lőn: szavaztak dr. Latorcai János, dr. Rubovszky György (KDNP) Varga Mihály, dr. Répássy Róbert (Fidesz) törvénymódosító javaslatának napirendre vételéről, ’mely az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerepének javítása érdekében a Költségvetési Tanács létrehozását szorgalmazta, annak reményében, hogy „segítségükkel átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé, fegyelmezettebbé tehető a kormány felelőtlen költségvetési politikája.” 
 
Ígéret ide, ígéret oda: megtoldva a negyvenhatot, negyvenhetedszer is (Benyújtva: 2006.12.18.!) 166 igen, 23 nem, 177 tartózkodás mellett elutasította a Tisztelt Ház. Az MSZP-ből ketten is hittek (Iváncsik Imre, Szekeres Imre) a miniszterelnök-pártelnök szavainak, s igennel szavaztak; az MDF-ből négyen: Karsai Péter, Katona Kálmán, Pettkó András, Hock Zoltán. Az SZDSZ –- tán őszödre emlékezve - egy az egyben nemet mondott, miként a bátrabb szocialisták is: Barabásné Czövek Ágnes, dr. Hajdu Attila, dr. Havas Szófia, Koscsó Lajos, Kovács Tibor, Podolák György és Vitányi Iván.  A párt többi tagja, első emberükhöz (Gyurcsány Ferenc) hasonlóan, teljesen elbizonytalanodott, s tartózkodott. Nem okozva számukra csalódást, csatlakozott hozzájuk, az MDF-ből dr. Dávid Ibolya, Herényi Károly és dr. Boross Péter is. 
 
Murphy óta tudjuk: ami megtörténhet, az meg is történik! 
 
 
Nem csengett le persze még a lehallgatási botrány sem, hosszabb-rövidebb időre visszatér. 
 
És feltehetően, bár nincs a legújabb leggazdagabb 100 honfitársaink között, „azért” Gyurcsány Ferenc tehetségére és szorgalmára is elismerően utalnak majd, - elvégre ötmilliárdot „összekaparni sereghajtóként" sem köznapi dolog… 
 
És szólhat, változatlanul szólat napirend előtt az MDF elnök asszonya (Dávid Ibolya), és frakcióvezetője (Herényi Károly) is: az elmúlt héten átigazolt hozzájuk a Fidesztől „elfüggetlenedett” Lengyel Zoltán.  Megmentette a frakciót az elhalástól, s nem mellékesen százmilliós nagyságrendű támogatás megvonásától, -  így nem csoda, hogy a „nemzet és a párt érdekében” frakcióvezető-helyettessé nevezték ki rögvest…   
 
És természetesen nem maradnak el a törvényhozást színesítő műfajok, az interpellációk és kérdések sem. Íme a T. Ház hétfői-keddi törvényalkotási programja:   
 
Hétfő
 
Az olimpiai jelkép oltalmáról szóló, Nairobiban, 1981. szeptember 26-án elfogadott szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (Általános vita és a határozathozatal. A napirendi pont előadója: dr. Gyenesei István, önkormányzati miniszter.) A szerződés célja az olimpiai jelkép védelme. Aláírói vállalják, hogy fellépnek az olimpiai jelképnek – öt egymásba fonódó karika - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hozzájárulása nélküli, kereskedelmi célú használata ellen, valamint, hogy az ilyen megjelölések védjegyként való lajstromozását elutasítják, illetve érvénytelenítik. A szerződésnek jelenleg 46 részes állama van (ezekben már a kötelező hatály elismerésére is sor került), további 18 állam – köztük Magyarország – pedig csupán aláírta, de nem erősítette meg.
  
Az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye kihirdetéséről, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Egységes javaslat. Zárószavazás. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter. Az Egyezményt, amely 2008. május 1-én lépett hatályba az Európa Tanács tagállamai közül eddig 29 tagállam írta alá (Albánia, Örményország, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Finnország, Görögország, Izland, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Málta, Moldávia, Montenegró, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Macedónia, Törökország, Ukrajna) és ebből hét tagállam (Albánia, Örményország, Bosznia-Hercegovina, Málta, Moldávia, Lengyelország, Románia) ratifikálta.
  
Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényjavaslat. (Záróvita és a zárószavazás. A napirendi pont előadója: Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.)
  
Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.) 
  
A takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslat. (Dr. Kóka János, dr. Fodor Gábor, Horn Gábor (SZDSZ) képviselők önálló indítványa. Részletes vita.) 
  
A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Veres János pénzügyminiszter.)
  
Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Veres János pénzügyminiszter.) 
   
A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Veres János pénzügyminiszter.)
  
Kedd
  
A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Általános vita a lezárásig. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)
  
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Általános vita a lezárásig. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)
  
A Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslat. (Indítványozták az elhalasztását. Az általános vita folytatása, - attól függően, hogy a Ház hozzájárul-e az elhalasztásához, vagy sem. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.) 
  
A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Az általános vita folytatása és lezárása. A napirendi pont előadója: Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.) 
  
Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!