A felszólalás teljes szövege:

Amikor megláttam a törvényjavaslat címét, akkor megkíséreltem számba venni, hogy az elmúlt néhány hónapban hány alkalommal nyúltunk hozzá, vagy próbáltunk hozzá nyúlni a büntetőtörvénykönyvhöz.

Elsőként Bárándy Gergely képviselő úr javaslata jutott eszembe, mely a gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálása érdekében módosította a Btk-t, melyet később az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített.

Itt van aztán az a javaslat, melyet Latorcai János képviselőtársammal közösen nyújtottunk be a színesfém és színesfémötvözetekre nézve elkövetett lopási és orgazdasági cselekmények büntetésének szigorítása érdekében. Mint ismeretes, a tisztelt Ház szocialista, szabaddemokrata és MDF-es szavazatokkal a törvényjavaslatot lényegétől fosztotta meg, kivéve abból a szigorító rendelkezések túlnyomó többségét, mely miatt kénytelenek voltunk a már értelmetlenné vált javaslatunkat visszavonni.

Ma reggel, a most tárgyalt napirend előtt kezdtük meg a közrend, valamint a igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat tárgyalását, melyben szintén a Btk. számos rendelkezésének módosítására tett a kormány javaslatot.  

Köztudott, hogy előkészítés alatt áll egy teljes egészében új büntetőtörvénykönyv megalkotása is.

Nem biztos, hogy ennyi sínpárra, ennyi vágányra szükség van. Valamikor ezeknek a vágányoknak találkozni kellene! 

A törvényjavaslattal kapcsolatos első, egyben általános kritikai észrevételemet ebben a megjegyzésben szeretném kifejezésre juttatni.

Az, hogy egyes képviselők különféle irányból javaslatot tesznek a büntetőtörvénykönyv módosítására, a parlament törvényhozó munkájának szükségszerű velejárója. Ezek a javaslatok, mint láthattuk, lehetnek jók, rosszak, alkotmányszerűek, vagy az Alkotmánnyal ellentétesek. Közel négyszáz önálló indítvány előterjesztésére jogosult képviselőnél szükségszerű az, hogy több a párhuzamos vágány a szükségesnél.

Más a helyzet azonban, ha a kormány az előterjesztő. A racionális törvényalkotási munka megkívánná azt, hogyha a kormány egy törvény módosítására több javaslatot tesz, azokat egy törvényjavaslatban egyesítse. E helyett kaptunk egy salátatörvényt, meg egy másik törvényt úgy, hogy mindkettőben ugyanazon törvény módosítására történik javaslattétel. Látszólag másodrendű kérdésről van szó. Valójában a törvények gyakori módosításai a törvény hitelét, tekintélyét, a rendelkezéseinek helyességébe vetett bizalmat ássák alá. Különösen igaz ez egy olyan törvénynél, mint a büntetőtörvénykönyv, amiről joggal gondoljuk, hogy ősi erkölcsi parancsokon nyugvó, időtálló tilalmakat, szabályokat tartalmaz. 

Mivel az új büntetőtörvénykönyv előkészítéséért a kormány a felelős, és ennek a nagy munkának a jelenlegi szakaszban történő áttekintésére igazán a kormánynak van lehetősége, joggal várnánk el, hogy a kormány elemezze a mostani javaslata és a készülő új büntetőtörvénykönyv egymáshoz való viszonyát. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a kormány – nem először – előzetes egyeztetés nélkül és viszonylag rövid ideig tartó előkészítés után nyújtotta be. Az, hogy egy ilyen törvényjavaslat kellő alaposságú áttanulmányozására az a nem egészen egy hónap, ami a benyújtásától a mai napig eltelt, nem elegendő, egy külön kérdés. 

Talán még ennél is problematikusabb, hogy nem látjuk annak megnyugtató jeleit, hogy akár a büntetőjogi kodifikációs bizottság, akár a szakma ezt a törvényt megvitatta és megerősítette volna. Márpedig a büntetőtörvénykönyv szakmai megalapozottsága iránt hasonló súlyú és mértékű elvárások kapcsolhatók, mint amit a közelmúltban tárgyalni kezdett polgári törvénykönyvvel kapcsolatosan hangsúlyoztunk.

Ebben a törvényjavaslatban a mi véleményünk szerint vannak támogatható és nem támogatható javaslatok.

Az összbüntetéssel kapcsolatos új rendelkezésekkel lényegében semmi bajunk nincs, legfeljebb annyi észrevételt teszünk, hogy az új szöveg olyan evidenciákat artalmaz, amelyek ezek tételes kimondása nélkül is természetesek. Nyilvánvaló, hogy a már kiállott szabadságvesztés még végre nem hajtott szabadságvesztésekkel nem foglalható összbüntetésbe, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés utóbb elrendelt végrehajtása esetén az összbüntetésbe foglalásnak erre a büntetésre is kiterjed a lehetősége. Egy kicsit szájbarágósak ezek a szabályok, és akár az a kérdés is felvethető lenne, hogy egy törvénynek kell-e tankönyvbe való evidenciákat tartalmaznia. A lényeg azonban, úgy gondoljuk, az, hogy ez a törvényi szabályozás helyes és elfogadható.

Egészen más a helyzet a bejegyzett élettársi kapcsolattal összefüggésben javasolt módosítások tekintetében. 

Nem kerülhető meg, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat tekintetében rámutassunk arra; ez a jogintézmény valójában az azonos neműek számára kívánja a quasi házasság lehetőségét biztosítani. Azok a különnemű élettársak, akik különböző megfontolásból eddig nem kívántak házasságot kötni, nem fognak a házasságkötéssel gyakorlatilag azonos következményekkel és formaságokkal járó eljárást igénybe venni, vagyis más elnevezés alatt mégis házasságot kötni. A Ptk. módosításával megteremtett új intézmény a gyakorlatban egyedül az azonos neműek számára kínál olyan lehetőséget, amely eddig számukra nem volt igénybe vehető, gyakorlatban a házasság lehetőségét. A büntetőtörvénykönyv mostani módosítása e tekintetben lényegében ezt a megoldást kívánja a hozzátartozók fogalmi körének módosításával, illetve a bigámia büntetésére vonatkozó rendelkezéseket érintően a büntetőjog világára kiterjeszteni.

A Kereszténydemokrata Néppárt ezeket a módosításokat elfogadhatatlannak tartja, mert az a szemlélet, mely a kérdés ilyenkénti rendezésében megnyilvánul, összeegyeztethetetlen a házasság intézményéről vallott felfogásával.

Továbbá e vita során is hivatkozunk arra a korábban már többször kifejtett álláspontunkra, hogy a bejegyzett élettársi intézményt egyszersmind alkotmányellenesnek tartjuk, mivel az ellenkezik a házasság és a család védelmét kimondó alkotmánybeli rendelkezéssel. Emlékeztetünk arra, hogy ezt az új intézményt meghonosító törvény megsemmisítése érdekében az Alkotmánybírósághoz fordultunk, de rajtunk kívül még számosan tették ezt. Miként azt a polgári törvénykönyv vitájában is kifejtettük, most is hangsúlyozzuk, hogy feltétlenül indokolt az ügyben az Alkotmánybíróság döntésének a bevárása, mivel el kell kerülni olyan helyzeteket, hogy egy törvényt alkotmányellenesség okából úgy kelljen megváltoztatni, hogy a tinta még meg sem száradt rajta.

A kormány ez irányú javaslata egyébként a bejegyzett élettársi kapcsolatban további problémákat is felvet. Mivel az eddigi jogi szabályozás a bejegyzett élettársi kapcsolat mellett, a be nem jegyzett, azaz sima élettársi kapcsolatot is fenntartja – ami egyébként természetes is – a most javasolt büntető-törvénykönyvi szabályozás a hozzátartozók tekintetében megengedhetetlen diszkriminációt tartalmazna a bejegyzett és a nem bejegyzett élettársak között. A hozzátartozók körében a bejegyzett élettárs a továbbiakban minden tekintetben a házastárssal azonos megítélés alá esne, míg a be nem jegyzett élettársat ez a minőségű hozzátartozói pozíció nem illetné meg. Megválaszolásra vár a kérdés, miért illesse meg például több jog az azonos nemű, bejegyzett élettársat a különnemű, nem bejegyzett élettárshoz képest.      

Természetesen elfogadhatatlan számunkra a kettős házasság, azaz a bigámia büntetőjogi szabályának módosítása is. Mind alapvető értékeinkkel, mind pedig alkotmányos felfogásunkkal összeegyeztethetetlen, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat a házassággal azonos büntetőjogi védelemben részesüljön.

Már eleve azt is megkérdőjelezendőnek tartjuk, hogy kettős bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének van-e olyan társadalmi veszélyessége, amely szükségessé tenné ennek a magatartásnak a büntetőjogi üldözését. Bejegyzett élettársi kapcsolat fennállása alatt ugyanis újabb bejegyzett élettársi kapcsolatot  érvényesen létesíteni nem lehet, és e tiltó szabály megszegésének polgári jogi, illetve családjogi következményei megfelelő módon rendezik e magatartás következményeit. Ha nem feltétlenül szükséges, fölösleges új bűncselekményeket kreálni.

Az elmondottakon túlmenően külön problémát vet fel, hogy ebben a szabályban is jelentkezik a bejegyzett és a nem bejegyzett élettárs közötti negatív diszkrimináció kérdése. Miért lenne eltérő a társadalmi veszélyessége a fennálló házasság alatt mással létesített élettársi kapcsolatnak és a fennálló házasság alatt létesített bejegyzett élettársi kapcsolatnak? Hiszen jogkövetkezményei a bejegyzett és a nem bejegyzett élettársi kapcsolatnak egyaránt vannak, még ha azok nem is ugyanazok. Azok az élettársak, akik nem akarnak házasságot kötni, gyakran hivatkoznak arra, hogy az érzelmi kapocs a lényeges, és e mellett nincs szükség közöttük a külön papírra. Ha ezt a jog tolerálja – mert valóban tolerálja – akkor – belehelyezkedve ebbe a logikába –   feltehető a kérdés, miért tegye függővé a törvény egy magatartás bűncselekménnyé nyilvánítását  egy papírlap lététől? Miért tekinti továbbá a bejegyzett élettársi kapcsolatról kiállított papírt büntetőjogilag ugyanolyannak, mint egy házassági anyakönyvi kivonatot?

Külön szót érdemel a törvényjavaslat 4. §-a. Érdemes idézni az ehhez fűzött indoklást. „A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállását legutóbb a 2007. évi XXVII. törvény módosította 2007. június 1-jei hatállyal. A módosítás célja többek között az volt, hogy egyértelműen tűnjön ki a jogalkalmazók számára a korábbihoz képest változatlan jogalkotói szándék, miszerint valamennyi szerzői és kapcsolódó jogi vagyoni jogi jogosultság megsértése büntetendő e tényállás alapján feltéve, hogy valamennyi egyéb tényállási elem megvalósul. 

A vádhatóság értelmezése szerint a tényállás azonban továbbra sem alkalmas arra, hogy valamennyi, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben meghatározott díjigénnyel kapcsolatos jogsértés elleni fellépés alapjául szolgáljon. Erre tekintettel a Javaslat ismételten módosítja a tényállást, és most már kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az engedélyezési jog nélkül fennálló bármely díjigény megsértését a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésének kell tekinteni.” 

Hát ez, képviselőtársaim, vicc, pestiesen mondva: kész röhej. Arról van tehát szó, hogy az igazságügyi tárca e feladattal megbízott kodifikátora képtelen volt a jogalkotói szándékot megfelelően megfogalmazni, és emiatt alig egy évvel a Btk. módosítása után újból módosítani kell a törvénykönyvet. Az ilyesfajta hibákért a hátát a miniszteri felelősség intézményének megfelelően a miniszternek kell tartania, és ez egy jól működő demokráciában a bársonyszékbe szokott kerülni. Az érintett miniszter egyébként már távozott, de nem ezért.

Csak remélni merjük, hogy a mostani módosítás már pontosan kifejezi a jogalkotói szándékot, és nem kell jövőre azzal szembesülnünk, hogy újra selejt született.

A törvényjavaslat további rendelkezéseihez nincs hozzáfűzni valónk. Az elítéltek, illetve a letartóztatottak véleménynyilvánítással kapcsolatos jogaikra vonatkozó rendelkezéseket, illetve az ideiglenes kényszergyógykezelést érintő módosítást támogatni tudjuk.

A törvény részünkről vegyes fogadtatásban részesült. Az általunk vitatott részeket illetően módosító javaslatainkat elő fogjuk terjeszteni. A szakma véleményén túlmenően ezek sorsától függ, hogy a törvényjavaslatot egészében tudjuk-e támogatni.

kdnp.hu