Az ellenzék elutasítja az egészségügyi törvényjavaslatot

Magára maradt a kisebbségben lévő kormánypárt, rajtuk kívül egyetlen parlamenti párt sem támogatja az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF vezérszónoki felszólalásaiból egyértelműen kiderült, az egységes koncepció látszatát sem keltő, úgynevezett salátatörvényben foglaltakat más-más hangsúlyok mentén ugyan, de valamennyien elutasítják. Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka a törvénycsomagot komolytalannak és ily módon elfogadhatatlannak nevezte, mint mondta, a benyújtott javaslat nem segít azon a helyzeten, amelybe az elhibázott reformok miatt az orvosok, a betegek, az ápolók kerültek.

>Az egészségügyi miniszter expozéjában kiemelte: a jövőben hatékonyabban lehet majd felhasználni az egészségügyben rendelkezésre álló forrásokat is, és ezek a források oda koncentrálhatók, ahol a szükséglet keletkezik, ezzel csökken az egyenlőtlenség az ellátásokhoz való hozzáférésben. A több törvényt módosító előterjesztés nagyban támaszkodik a Biztonság és partnerség címet viselő, a nyáron társadalmi vitára bocsátott dokumentumra, amelyet több szakmai szervezet is támogatott - mondta a miniszter. Az előterjesztés érinti az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről (kórháztörvény), az egészségügyről, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, valamint a felsőoktatásról szóló törvényt, illetve a gyógyszer-gazdaságossági jogszabályt.

Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka egyértelműen kijelentette, hogy a KDNP frakció ezt a törvényjavaslatot ebben a formában nem tudja támogatni. Mint mondta, a törvényjavaslat nem ad választ a volumenkorlát és a várólisták kérdéseire, és nem foglalkozik azzal, hogy az egészségügy miként éli túl a jövő évi 100 milliárd forintos elvonást.
   
A kereszténydemokrata politikus szerint a törvénycsomag komolytalan és elfogadhatatlan, mert nem segít azon a helyzeten, amelybe az orvosok, a betegek, az ápolók kerültek. Kifogásolta az előterjesztéssel módosítandó törvényeket, köztük a gyógyszer-gazdaságosságit - ami miatt szerinte mindenki egyaránt többet fizet a készítményekért -, illetve az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szólót, amellyel 16 ezer ágyat szüntettek meg.

kdnp.hu

Forrás: MTI, mno.hu
   
Soltész Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a kamara nem támogatja azt a rendelkezést, ami alapján patikaláncok jöhetnek létre. A jelenlegi pénzügyi helyzetben nem a magyar kisvállalkozókat kellene támogatni? - tette fel a kérdést.
   
A Fidesz vezérszónoka, Horváth Zsolt közölte: a törvényjavaslatnak vannak olyan pontjai, amelyet támogatni tudnak, azonban a törvényjavaslat egészét elutasítják. Szerinte az ötpárti egyeztetés elkésett volt, mert a törvény benyújtása után történt. Kifogásolta azt is, hogy az előterjesztő egy törvénnyel akar tíz törvényt módosítani.
   
Az ellenzéki politikus szerint a javaslat nem reagál a magyar valóságra. Példaként hozta fel, hogy nem kezeli az egészségügyi ellátórendszer struktúrájának azon torzulásait, amelyeket a kórháztörvény hozott létre. Kiemelte azt is, hogy a javaslat nem szünteti meg a teljesítményvolumen-korlátozást, ami területi egyenlőtlenségeket gerjeszt, és általa alakulnak ki a hosszú várólisták.

A képviselő szerint ezzel a törvénnyel nem az a baj, ami benne van, hanem az is, ami nincsen benne. Példaként a járóbeteg-szakellátás fejlesztését, a bezárt kórházak kérdését említette.
   
Horváth Zsolt hangsúlyozta, hogy a gyógyszer-kiskereskedelmet nemzeti kézben kellene tartani.
   
A Fidesz országgyűlési képviselője szólt azokról a javaslatokról is, amelyek elfogadhatóak a pártja számára. Mint kiemelte, egyetértenek azzal, hogy az irányított betegellátási rendszert meg kell szüntetni, és azzal is, hogy a védőoltásokkal kapcsolatos jogi eljárásokat szabályozni kell. A fideszes képviselő a mentés és a betegszállítás szétválasztásával kapcsolatos jogszabályi pontosításokkal is egyetértett, akárcsak az egyetemi végzettséggel rendelkező gyógyszerészek doktori címszerzési lehetőségével.
   
A Fidesz számára azonban teljesen elfogadhatatlan az egészségügy fejlesztéséről szóló törvényjavaslat, és elfogadhatatlan az OPNI és a Schöpf-Mérei kórház megszüntetése is - jelentette ki Horváth Zsolt.
   
Mikola István, a Fidesz másik vezérszónoka a Ház előtt fekvő törvényjavaslatról azt mondta, a salátatörvény elemeire esett szét. Szerinte az egészségügyi struktúra alkalmatlan a további működtetésre. Elengedhetetlennek nevezte, hogy az irányított betegellátás kiértékelését pénzügyileg és gazdaságilag is meg kell tenni.
   
Beszélt arról is, hogy szerinte az igazi jó megoldás a patikák rendszerében az lenne, ha a betéti társasági, gazdasági konstrukcióban működő gyógyszertárakban a beltagi pozíciót bíró gyógyszerész tulajdoni hányadát ötven százalék fölé vihetné.

Bőhm András (SZDSZ) védelmébe vette az elmúlt évek egészségügyi reformfolyamatát, és arról beszélt, hogy az előterjesztéssel számos problémájuk van, ezért a törvényjavaslat támogatását a liberális frakció részéről megígérni nem tudja.
   
A szabad demokrata politikus szerint a jórészt maradandót és helyeset alkotó reformfolyamat központi szereplője a beteg, nem az orvos vagy a gyógyszerész. A várólisták kapcsán azt mondta, mindenki megkérdezheti, miért ott van a listán, ahol. Korábban ilyen nem volt, főorvosi kegyeken múlott, ki mikor került sorra az ellátásban - fűzte hozzá.
   
Csáky András (MDF) kifogásolta, hogy a törvénymódosítások egy csomagban kerültek a Ház elé. Elmondta ugyanakkor, hogy az abban foglaltak jelentős részével egyetértenek, és módosító indítványaik támogatásától függően döntik el, igennel szavaznak-e majd.
   
Nézőpont kérdésének nevezte, hogy a változtatások jobb állapotot eredményeznek-e az egészségügyben, mert szerinte jelenleg is magas színvonalat biztosít a szféra. Úgy vélte, alapvetően nem az a gond, hogy túl sok esetben kap felhatalmazást a kormány, csakhogy ezekkel a szabályokkal nem élnek, például a betegbeutalás rendje esetében.
   
Az MDF-es vezérszónok nem értett egyet azzal, hogy a gyógyszerforgalmazást egyszerűen kereskedelmi tevékenységnek minősítik, és a betegeket fogyasztónak nevezik.

A szocialisták két vezérszónoka a törvényjavaslat elfogadását javaslata a Háznak. Schvarcz Tibor (MSZP) kiemelte: a partnerség és a biztonság jegyében a párt nyitott azon módosító javaslatok befogadására, melyek jobbá teszik az egészségügyi ellátást.
   
A szocialista vezérszónok kiemelte, hogy a legjelentősebb módosítás az egészségügyről szóló törvényt érinti. Mint mondta, a kötelező védőoltás megtagadásának gyakorlatát is változtatja a törvényjavaslat, ugyanis régi probléma, hogyan lehet eljárni a védőoltást megtagadókkal szemben.
   
Kökény Mihály, a szocialista párt másik vezérszónoka közölte: az MSZP javasolja, hogy a képviselők szakmai és ne politikai szempontok alapján mérlegeljék a törvényjavaslat támogatását.
   
A kormánypárti képviselő kiemelkedő fontosságúnak nevezte, hogy a javaslat a kapacitások elosztásából kiveszi a minisztert, és helyette a döntéseket regionális szintre teszi.
   
Mint mondta, a fekvőbeteg szakellátási kapacitások mennyiségét a javaslat nem változtatja meg, ugyanakkor az országos feladatkörű, speciális intézetek és a súlyponti kórházak számára védettséget ad annak rögzítése, milyen mennyiségű szolgáltatásokért jogosultak finanszírozásra.
   
Beszélt arról, hogy a törvényjavaslatról ötpárti egyeztetést kezdeményeztek, az ellenzéki képviselők pedig a tervezet több pontját szakmailag megfelelőnek tartották.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!