Csendre senki sem számíthat!

Ismét három napon át ülésezik a Tisztelt Ház.Tucatnyiindítvány pihen az asztalán. Íme a tervezetttárgyalandó témák.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Zengzetes napirend előtti felszólalások, interpellációk és az azonnali kérdések nyitják a hétfői  napot. Ám a zárószavazásra készülő kormánypárti indítványok általános vitái sem ígérnek békésebb pillanatokat.  Nem kell hinni, hogy telt padsorok előtt hangzanak el. Minden párt kijelöli, hogy ki mihez szóljon hozzá, így megkímélik társaikat sok száz oldal elolvasásától. 

Éjfél előtt aligha végeznek.

+

Keddeden bemelegítésként újra napirend előtti párbajok élénkíti a jelenlévők életét, majd zárószavazások következnek. Polihisztor aki követni tudja! Megelőzendő a bajt, a frakciók előrelátóan kijelölik karmesterüket, akinek intése nyomán gondolkozás nélkül eldönthető, melyik (igen, nem, tartózkodom) gombot kell megnyomni. Karmesterre figyelni fölöttébb fontos, különben megrovás érkezhet, tán még jelképes pénzbeli büntetés is.

Egy-egy önálló indítvány tárgysorozatba vételével az MSZP és a Jobbik is próbálkozik. Csoda lenne, ha zöld útra térhetnének.

+

A kormány törvénymódosító javaslatainak „bemelegítő” vitái zárják szerdán a hetet. Nem kell hinni, hogy telt padsorok előtt hangzanak el. Minden párt kijelöli, hogy ki mihez szóljon hozzá, így megkímélik társaikat sok száz oldal elolvasásától. 

A türelmesebb, kíváncsi honpolgár a részleteiben is eligazodhat, ha rákapcsol a zárójelben jegyzett szövegükre.

HÉTFŐ

Tárgysorozatba-vételi kérelmek 

A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról. (Az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezése! Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila, dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán, dr. Bárándy Gergely, Harangozó Gábor István indítványa. Szövege: PDF.) A tárgyalást az előterjesztői és képviselői felszólalások színesítik.

+

A szociális kártya és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszköz országos bevezetéséről. (A Jobbik képviselőcsoportjának kezdeményezése! Sneider Tamás, Novák Előd, Vágó Sebestyén  indítványa. Szövege: PDF. ) A tárgyalást az előterjesztői és képviselői felszólalások színesítik.

Viták a lezárásig

A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról. (Dr. Gulyás Gergely, dr. Mengyi Roland, Tuzson Bence, dr. Vas Imre Fidesz-képviselők indítványa. Szövege: PDF. )A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: földművelésügyi miniszter. Szövege: PDF.) A zárószavazás előtti jelentés és a zárószavazás előtti módosító javaslat vitája.

+

A magyar védőnők napjáról. (Előterjesztők: dr. Selmeczi Gabriella, dr. Bene Ildikó, Hirt Ferenc, dr. Tapolczai Gergely, dr. Kovács József, dr. Molnár Ágnes, Kovács Sándor, Révész Máriusz, - Fidesz, Harrach Péter, - KDNP, képviselők. Szövege: PDF.)  A bizottsági jelentés vitája.

+

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról. (Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések vitája.

+

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény a hatósági bevételek rendezésével összefüggő módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról. (Németh Szilárd István, dr. Mengyi Roland Fidesz-képviselők indítványa.  Szövege: PDF.A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

 

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

KEDD

Döntések, határozathozatalok

 

Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: földművelésügyi miniszter. Szövege: PDF.) Döntés a módosító javaslatról, majd zárószavazás.

+

A magyar védőnők napjáról. (Előterjesztők: dr. Selmeczi Gabriella, dr. Bene Ildikó, Hirt Ferenc, dr. Tapolczai Gergely, dr. Kovács József, dr. Molnár Ágnes, Kovács Sándor, Révész Máriusz, – Fidesz, Harrach Péter, - KDNP, képviselők. Szövege: PDF.)  Zárószavazás.

+

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról. (Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Szövege: PDF.)  Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

+

A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Zárószavazás.

+

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény a hatósági bevételek rendezésével összefüggő módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

+

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról. (Németh Szilárd István, dr. Mengyi Roland Fidesz-képviselők indítványa.  Szövege: PDF.Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

+

A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról. (Dr. Gulyás Gergely, dr. Mengyi Roland, Tuzson Bence, dr. Vas Imre Fidesz-képviselők indítványa. Szövege: PDF. )Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.)  Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

Tárgysorozatba-vételi kérelmek

A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról. (Az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezése! Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila, dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán, dr. Bárándy Gergely, Harangozó Gábor István indítványa. Szövege: PDF.) A tárgyalást az előterjesztői és képviselői felszólalások színesítik. – Döntés.

+

A szociális kártya és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszköz országos bevezetéséről. (A Jobbik képviselőcsoportjának kezdeményezése! Sneider Tamás, Novák Előd, Vágó Sebestyén  indítványa. Szövege: PDF. ) A tárgyalást az előterjesztői és képviselői felszólalások színesítik. – Döntés.

 A határozathozatalokat követően

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról. (Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Szövege: PDF.) Általános vita a lezárásig.

+

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF. )Általános vita a lezárásig.

+

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) Általános vita a lezárásig.

+

A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.Általános vita a lezárásig.

+

Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.)  Általános vita a lezárásig.

SZERDA

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: belügyminiszter. Szövege: PDF.) Általános vita a lezárásig.

+

A Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény módosításáról. (Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Szövege: PDF.Általános vita a lezárásig.

+

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról. (Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Szövege: PDF.) Általános vita a lezárásig.

+

A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény módosításáról. (Előterjesztő:  igazságügyi miniszter. Szövege: PDF.) Általános vita a lezárásig.

+

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter.Szövege: PDF.) Általános vita a lezárásig.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!