Elfogadva – Családrombolás

Magyarország ma a családok ellehetetlenítésének az országa! Nemcsak a nemzetfogyás tragikumát erősíti fel a szocialista Bajnai-csomag, hanem szétteríti a szegénységet! Működött az MSZP–SZDSZ–MDF barátság! Magasztos pillanat!

Családrombolás 
 
Az Országgyűlés 199 igen, 164 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el a gyes, a gyed és a családi pótlék szabályainak módosításait.
 

A két munkaviszonyhoz, illetve biztosítási időhöz kötött juttatás, azaz a terhességi-gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj (gyed) jogosultsági ideje 180 napról 365-re emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a kismamának minimum 365 nap munkaviszonnyal kell rendelkeznie ahhoz, hogy kapjon tgyást, majd gyedet. A terhességi-gyermekágyi segélynél változás még, hogy a jogszerző időbe nem számítható be a felsőoktatásban eltöltött idő egésze, hanem csak 180 napot lehet majd belekalkulálni. A gyed a gyermek kétéves koráig jár.

A gyermekgondozási segélynél (gyes) a jövőben sem lesz szükség jogszerző időre, ám ennek időtartama háromról két évre csökken, kivéve az ikerterhességeket, ahol továbbra is három évig kapják a kismamák a pénzt. A három vagy több gyermeket nevelőknél a gyermeknevelési támogatás (gyet) eddig a legkisebb gyerek hároméves korától nyolc éves koráig járt. A törvénymódosítással az alsó határ három évről két évre módosul.

A családi pótlék nem szűnik meg, ám befagyasztják, összege gyakorlatilag sem idén, sem pedig jövőre nem változik. Felső korhatára viszont módosul: 23-ról 20 évre szállítják le. Egyes esetekben az önkormányzatokat határozhatnak úgy is, hogy a családi pótlék gyermek után járó összegének legfeljebb 50 százalékát természetbeni formában nyújtják.

 
Az MSZP-ből Baja Ferenc és Deák Istvánné határozott nemmel, Warvasovszky Tihamér tartózkodással jelezte pártja és kormánya felé elégedetlenségét. A hátsó sorokba kényszerülő ex-kormányfő (Gyurcsány Ferenc) nem nyomott semmiféle gombot.  Hasonlóképpen tett a Fideszből Tilki Attila és Németh Zsolt is.  Az SZDSZ sem bizonyult egységesnek, jelen volt, de nem szavazott: Béki Gabriella, Gulyás József, Velkey Gábor, Világosi Gábor. A függetlenek közül igennel voksolt Császár Antal, tartózkodott Gyenesei István, a néhai MDF-frakció tagjai közül pedig Lengyel Zoltán, Dávid Ibolya, Karsai Péter, Vas János nem szavazott.
 
Megdöbbentő, mondta már a vita során Lanczendorfer Erzsébet a KDNP politikus asszonya: – A törvényjavaslat bizottsági szakaszban több mindenről tárgyaltunk. Tárgyaltunk olyan módosító indítványokról is, amelyek a Fidesz és a KDNP képviselőinek a támogatását élvezhették volna. Sorra elvetették. Pedig, aligha hiszem, hogy nem látták, látják: ma családok sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az elmúlt 20 évben bármikor! Ma Magyarország 2009-ben a munkanélküliség Magyarországa! Lakosságának legalább egyharmada él a létminimum alatt!  Magyarország ma a családok ellehetetlenítésének az országa! És gyereket vállalnak emellett! És családi pótlékot nem adni vagy nem emelni az összegét, úgy gondolom, ez több mint lelketlenség! Hány bőrt akarnak lehúzni az állampolgárokról? Nemcsak a nemzetfogyás tragikumát erősíti fel a szocialista Bajnai-csomag, hanem szétteríti a szegénységet!  Igen, szétterítik, holott az emberhez nem méltó nyomor társadalmasításával nem lehet megtakarítást elérni! 
 
Működött az MSZP–SZDSZ–MDF barátság!
 
A triumvirátus jóvoltából könnyedén kapott zöld utat kapott a „a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló javaslat. (Gúr Nándor, Filló Pál, Sós Tamás, Bókay Endre, Nagy László, Tatai-Tóth András, Rózsa Endre, Kiss Ferenc (MSZP) képviselők önálló indítványa.) 207 igen, 154 nem 2 tartózkodás fémjelezte. Az SZDSZ-el és a szocialistákkal karöltve voksolt a néhai MDF frakcióból Dávid Ibolya, Herényi Károly, Csapody Miklós, Dragon Pál, Lengyel Zoltán.  Csatlakozott hozzájuk Császár Antal, Gyenesei István (független) és a Fideszből Rácz István is. Jelen volt, de nem szavazott Pettkó András, a tartózkodom gombot nyomta meg viszont Csáky András és Tóth András. A szocialisták közül Karsai József és Kökény Mihály viszont az ellenzékkel együtt nemmel voksolt. 
 

Az újonnan elfogadott jogszabályok bevezetése 74 százalékkal csökkenhet a tanulószerződéses tanulók jelenlegi 44 ezres létszámát. megszorító csomag főbb elemei:

1. Megszűnik a jelenlegi 100 százalékos elszámolási lehetősége a tárgyi eszközök beszerzésére, bérleti díjára, felújítására, pótlására fordított összegnek.

2. Felére csökken a jelenlegi 100 százalékos elszámolhatási lehetősége a tárgyi eszközök karbantartására, javítására fordított összegnek.

3. Felére csökken a jelenlegi 20 százalékos anyagköltségre fordítható összeg elszámolási lehetősége.

4. A tanuló pénzbeli juttatására fordított összeg csak a minimálbér 20 százalékáig lesz elszámolható (a korábbi 50 százalék helyett), viszont a pénzbeli juttatás a minimálbér 20 százaléka helyett 30 százalékra emelkedik. Ez viszont azt jelenti, hogy további 10 százalékot a gazdálkodónak kell finanszírozni.

  • A gyakorlati oktatói bérek elszámolhatóságának csökkentése az alábbiak szerint alakul:

  • Középfokú végzettséggel rendelkezők esetén a kötelező legkisebb munkabér jelenlegi háromszorosáról kétszeresére csökken.

  • Középiskolai végzettséggel vagy mestervizsgával rendelkezőknél a kötelező legkisebb munkabér négyszerese helyett két és félszerese lesz elszámolható.

  • Felsőfokú végzettségű dolgozók esetében a kötelező legkisebb munkabér jelenlegi négy és félszereséről háromszorosára csökken.

 
Kuzma László a kereszténydemokraták szakpolitikusa szerint alkotmányellenes passzusokat is tartalmaz a frissen elfogadott törvény. Állítja: a Taláros Testület korábban már rendelkezett arról, hogy a salátatörvénybe nem lehet szakmapolitikai dolgokat beletenni. Márpedig itt ez történt. Alkotmányba ütköző az is, hogy folyamatban lévő jogviszonyt, a már megkötött tanulószerződéseket visszamenőleges hatállyal kívánják módosítani. Végkövetkeztetésül megjegyezte: ha az esetet a Btk-ból átvett terminológiával szeretné jellemezni, akkor ez előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett cselekedetről beszélhetünk! „Hiába hívta fel ugyanis a szabálytalanságra a figyelmet számtalan társadalmi szervezet, a szocialisták aljas módon elbújtatták a részleteket a számviteli törvények közé. Ez tehát a közoktatásban azért számítana súlyosbító tényezőnek, mert a termelőmunka amúgy is nehéz helyzetben lévő várományosait sújtja!" – fogalmazott fölöttébb keményen Kuzma László. A KDNP ezért arra kéri az államfőt, a törvény kihirdetése előtt kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól!
 
Magasztos pillanat! 
 
32 képviselő kezdeményezte a Tisztelt Házban – (Lezsák Sándor, Ángyán József, Bagi Béla, Balogh József, Bányai Gábor, Czerván György, Ékes József, Font Sándor, Fülöp István, Bodó Imre, Jakab István, Járvás István, Örvendi László József, Turi-Kovács Béla, Nógrádi Zoltán, Kékkői Zoltán József (Fidesz), Medgyasszay László (KDNP), Bedő Tamás, Borenszki Ervin, Csontos János, Demendi László, Frankné dr. Kovács Szilvia, Garai István Levente, Godó Lajos, Herbály Imre, Karsai József, Kis Péter László, Paizs József, Zatykó János (MSZP), Lengyel Zoltán (Független), Velkey Gábor (SZDSZ) –, hogy a tanyák és tanyás térségek védelme és fejlesztése, a tanyavilágban meglévő nemzeti értékeink megőrzése, valamint az ott élők iránti társadalmi szolidaritás kifejezés érdekében a Magyar Országgyűlés kinyilvánítsa: 
 

1. A tanya, a tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség része, amelynek fennmaradása, új életre keltése és fejlesztése nemzeti érdek.

2.  Felkéri a kormányt, hogy az eddig elvégzett kutatások eredményeire támaszkodva a hazai tanyák és tanyás térségek helyzetéről, legfontosabb problémáikról és az azok megoldása érdekében eddig tett kormányzati lépésekről 2009. szeptember 15-ig készítsen átfogó jelentést és azt nyújtsa be a Magyar Országgyűlésnek.

3. Felkéri a kormányt, hogy 2009. november 30-ig készítsen a különböző szakpolitikákat integráló átfogó cselekvési tervet a tanyák és tanyás térségek meg őrzésére és fejlesztésére, különös tekintettel a legfontosabb feladatokra és fejlesztési irányokra, az azok megvalósításához szükséges intézkedésekre és támogatási lehetőségekre, továbbá azok összehangolására.

4. Felkéri a kormányt, hogy 2 évente számoljon be a Magyar Országgyűlésnek e cselekvési terv megvalósításáról.

 
Magasztos pillanatot köszönthetett a Tisztelt Ház: 366 igen szavazattal  köszöntötték a honanyák, honatyák, honifjak és honleányok. 
 
Bartha Szabó József 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!