Forró napok

Huszonnégy előterjesztést fogadhatnak el a képviselők az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülésén. Végleges döntést hozhatnak a 2016-os költségvetési javaslatról is.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Második alkalommal is kezdeményezte a kormány rendkívüli ülés összehívását. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az összejövetelt a napirendre tűzendő 34  indítvány mielőbbi lezárásának szükségességével indokolta.

A rendkívüli találkozót mindkét nap napirend előtti  felszólalások nyitják, kölcsönös vádaskodások és szidalmakkal élénkítik a résztvevőket. Fő eseménynek azonban 24 indítvány zárószavazása ígérkezik. Ezernél több oldal, tisztelet előtte, aki mindet elolvasta.

Pénzben mérve, a legtöbbről  a jövő évi költségvetés zárószavazása nyitja a sort. Több mint 600 módosító indítvány fűszerezte. A fő számait  a parlament már múlt héten 115 igen szavazattal, 57 nem ellenében, egy tartózkodás kíséretében már véglegesítette. Ennek értelmében a 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 800 milliárd, a kiadási 16 561 milliárd forint lesz, a hiány pedig 761 milliárd forint. Most már „csak” ezen összegek el-, illetve felosztásáról  születik döntés.   

A parlament emellett sok más mellett dönt az állami vagyont, az adóhatóságot, a mezőgazdaságot, továbbá a közlekedést érintő javaslatokról is. Meglepetésre zárószavazásra várva egy olyan is szerepel közöttük, amelynek elfogadását a Fidessz-KDNP mellett az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is indítványozták.

Kedden a szavazásokat követően további tíz a kormány által szorgalmazott előterjesztés vitáját is megtartják. Terítékre kerül a szerencsejáték-törvény fideszes módosítására vonatkozó indítvány mellett az Állami Számvevőszék és az alapvető jogok biztosának tavalyi tevékenységeiről szóló beszámoló is.

Éjszakába nyúlóra tervezik mindkét nap a vitát. Hétfőn üléskezdés: 13 óra,  tervezett befejezés 24 óra. Kedden. üléskezdés: 9 óra, tervezett befejezés 22 óra. 

HÉTFŐ

Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) A zárószavazás előtti jelentés és a zárószavazás előtti módosító javaslat vitája. 

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról.(Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Lázár János, dr. Kovács Zoltán, L. Simon László, Vargha Tamás, dr. Tilki Attila, Fidesz-képviselők,  dr. Rétvári Bence, dr. Vejkey Imre KDNP-képviselők. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések vitája.

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról. (Előterjesztő:Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról. (Előterjesztők: dr. Szűcs Lajos, Boldog István, Witzmann Mihály László Tamás, dr. Kerényi János, – Fidesz), Hegedűs Lorántné, – Jobbik, dr. Szakács László, – MSZP képviselők indítványaSzövege: PDF.)  A bizottsági jelentések vitája.

A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről. (Előterjesztő:  nemzeti fejlesztési miniszter.Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

Az emisszió-kereskedelmi rendszer Magyar Államot megillető kvótabevételeinek megosztási és célzott felhasználási szabályainak módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Uniós napirendi pont! A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Font Sándor, Vécsey László,  Fidesz- képviselőkSzövege:PDF. A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: földművelésügyi miniszter.Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről.(Előterjesztő: földművelésügyi miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: belügyminiszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

KEDD

Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. HTML.)Zárószavazás.

Az egyrészről az Európai Unió, annak tagállamai, másrészről Izland között Izlandnak a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakában az Európai Unióra, annak tagállamaira és Izlandra háruló kötelezettségek közös teljesítésében való részvételéről szóló megállapodás kihirdetéséről. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Lehetőség szerint zárószavazás.

Magyarország és a Luxemburgi Nagyhercegség között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről.(Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) Zárószavazás.

Az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló Egyezménye kihirdetéséről, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő:igazságügyi miniszter. Szövege: PDF.) Lehetőség szerint  zárószavazás. 

A veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter.Szövege: PDF.) Lehetőség szerint a zárószavazás.

A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Lehetőség szerint a zárószavazás.

A Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF) Lehetőség szerint a zárószavazás.

Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) Lehetőség szerint a zárószavazás.

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: belügyminiszter. Szövege: PDF.) Zárószavazás.

Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) Zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszai az Alaptörvény vonatkozó szakasza alapján sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen” szavazata szükséges.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

Egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról.(Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról. (Előterjesztő:Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról. (Előterjesztők: dr. Szűcs Lajos, Boldog István, Witzmann Mihály László Tamás, dr. Kerényi János, – Fidesz), Hegedűs Lorántné, – Jobbik, dr. Szakács László, – MSZP képviselők indítványaSzövege: PDF.) Zárószavazás.

A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről. (Előterjesztő:  nemzeti fejlesztési miniszter.Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

Az emisszió-kereskedelmi rendszer Magyar Államot megillető kvótabevételeinek megosztási és célzott felhasználási szabályainak módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: földművelésügyi miniszter.Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás. 

A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről.(Előterjesztő: földművelésügyi miniszter. Szövege: PDF.) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Font Sándor, Vécsey László,  Fidesz- képviselőkSzövege: PDF. ) Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Lázár János, dr. Kovács Zoltán, L. Simon László, Vargha Tamás, dr. Tilki Attila, Fidesz-képviselők,  dr. Rétvári Bence, dr. Vejkey Imre KDNP-képviselők. Szövege: PDF.) Zárószavazás.

Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitái

Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI törvény módosításáról. (Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentés vitája.

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentés vitája.

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.A bizottsági jelentések vitája.

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról.(Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF) A bizottsági jelentések vitája.

A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról.(Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF.) A bizottsági jelentés vitája. Az általános vita a lezárásig:

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról. (Előterjesztő: Bánki Erik, Fidesz-képviselő. Szövege: PDF.) Az általános vita a lezárásig.

Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére. (Előterjesztő: Állami Számvevőszék. Szövege: PDF.) Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló elfogadásáról.(Előterjesztő: Gazdasági bizottság. Szövege: PDF.)Együttes általános vita a lezárásig.

Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2014 évi tevékenységéről. (Előterjesztő: Alapvető jogok biztosa. Szövege: PDF.) Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról (Igazságügyi bizottság. Szövege: PDF.) Együttes általános vita a lezárásig.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!