Hajrá célegyenesben

E héten is tobzódtak a Tisztelt Házban. Nyaralásra készülődve tizenkilenc indítványról tartottak zárószavazást.

kdnp. hu – Bartha Szabó József

A képviselők – többek között – elfogadták a KDNP indítványát  a családi csődvédelemről szóló javaslatát, melynek alapján tízezrek kaphatnak segítséget adósságuk rendezéséhez.

 A Fidesz kezdeményezésére módosították a menedékjogi törvényt: a változtatások lehetővé teszik a kormánynak a migráció szempontjából biztonságos tranzitországok kijelölését, ahonnan az érkezők nem igényelhetnek politikai menedékjogot.

Jóváhagyták a  fővárosi fejlesztési beruházások –a 3-as metró rekonstrukciójának – gyorsítását, a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésekkel kapcsolatos indítványt.

Megszavazták a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló jogszabály változtatását, továbbá a vagyon-, a szövetkezeti, a bírósági végrehajtási, a felsőoktatási, a világörökségi, a közfoglalkoztatási és a csődeljárási törvény módosítását.

Zöld utat kapott a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslat is.

A viták során minden párt kijelölte, hogy ki mit, s mihez szóljon hozzá, így megkímélték társaikat sok-sok száz oldal elolvasásától. Szavazáskor pedig, megelőzendő a bajt, kijelölték karmesterüket, akinek intése nyomán gondolkozás nélkül eldönthető volt, hogy melyik (igen, nem, tartózkodom) gombot kellett megnyomni.

Kalap megemelve előtte, ’ki elolvasta mindet! Megelőzendő a bajt, a frakciók előrelátóan kijelölték karmesterüket, akinek intése nyomán gondolkozás nélkül eldönthető volt, hogy melyik (igen, nem, tartózkodom) gombot kell megnyomni.

A fölöttébb nagy türelemmel megáldott, és kíváncsi  olvasóink, azonban a részletekben is eligazodhatnak, ha rákapcsolnak a zárójelben jegyzett szövegükre. Kellemes böngészést!

ELFOGADVA

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 119 igen szavazattal,35 nem ellenében, 28 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen nemmel voksolt az MSZP, tartózkodott a Jobbik és az LMP.

+

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 143 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 5 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen igennel voksolt a Jobbik, nemmel az MSZP és az LMP.  Tartózkodott: 5 független.

+

Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI törvény módosításáról.(Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 118 igen szavazattal, 59 nem ellenében, 4 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen nemmel voksolt az MSZP, a Jobbik és az LMP. Tartózkodott: 4 független.

+

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 145 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 7 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen igennel voksolt az MSZP, nemmel a Jobbik és az LMP. Tartózkodott: 7 független.

+

A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról. (Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere.)

Az Országgyűlés a javaslatot 143 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 37 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen igennel szavazott a Jobbiktartózkodott: az MSZP és az LMP. Meglepetésre a Fideszből hárman (dr. Fazekas Sándor, dr. Tilki Attila, Varga Mihály) ellene voksoltak.

+

A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf, dr. Vas Imre, Fidesz-képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 147 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.

Egységesen támogatta a Jobbik és az LMP, ellene voksolt az MSZP(Szövege: PDF .)

+

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: igazságügyi miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 147 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF .)

Egységesen támogatta a Jobbik és az LMP, ellene voksolt az MSZPTartózkodott: 4 független.

+

A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról. (Előterjesztők:  dr. Gulyás Gergely, Kósa Lajos, Tuzson Bence, Németh Szilárd István , Fidesz-képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 120 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 24 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen nemmel voksolt az MSZP, ellenezték a függetlenek is, tartózkodott Jobbik, az LMP pedig látványosan sem így, sem úgy  nem szavazott

+

A természetes személyek adósságrendezéséről. (Előterjesztők: dr. Semjén Zsolt, Harrach Péter, dr. Latorcai János, dr. Rubovszky György, dr. Aradszki András, Firtl Mátyás, Földi László, dr. Hoffmann Rózsa, dr. Hargitai János, dr. Rétvári Bence, dr. Seszták Miklós, dr. Simicskó István, Soltész Miklós, Szászfalvi László, dr. Vejkey Imre, Móring József Attila, KDNP- képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 142 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 41 tartózkodás kísértetében elfogadta. (Szövege: PDF.)

Az ellenzék majdnem egységesen tartózkodott, az 1 nem gazdája Fodos Gábor (független) volt. 

+

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról. (Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 117 igen szavazattal, 66 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta. (Szövege: PDF.)

Meglepetésre az ellenzéki elutasításhoz a Fidesz színeiben  dr. Fazekas Sándor is csatlakozott.

+

A Világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról. (Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 117 igen szavazattal, 36 nem ellenében, 29 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen nemmel voksolt a Jobbik és az LMP, tartózkodott az MSZP. Ellenezték a függetlenek is.

+

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról. (Előterjesztő: belügyminiszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 142 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 1 tartózkodás kíséretében elfogadta. (Szövege: PDF .)

Támogatta a Jobbik és az LMP, ellene voksoltak a függetlenek és az MSZP. Utóbbiak közül Teleki László magányos tartózkodóként kilógott a sorból.

Meglepetésre a Fideszből négyes (dr. Fazekas Sándor, dr. Kovács Zoltán, dr. Selmeczi Gabriella, dr. Szűcs Lajos) nemmel szavaztak.     

+

Egyes törvények vízgazdálkodási és tűzvédelmi tárgyú, illetve közszolgáltatás ellátásával összefüggő módosításáról. (Előterjesztő: belügyminiszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 119 igen szavazattal, 32 nem ellenében, 33 tartózkodás  kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Nemmel voksolt az MSZP, tartózkodott a  Jobbik lés az LMP, ellenezték a függetlenek is. 

+

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról. (Előterjesztő: belügyminiszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 117  igen szavazattal, 64 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.(Szövege: PDF .)

Egységesen nemmel voksolt az ellenzék.

+

A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Rogán Antal, Kósa Lajos, Németh Szilárd István, Fidesz-képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 140 igen szavazattal, 14 nem ellenében, 27 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen támogatta a Jobbik,  ellene voksoltak a függetlenek és az LMP, tartózkodott az MSZP.

+

A víziközmű-szolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról.(Előterjesztő: Nemzeti fejlesztési miniszter.)

Az Országgyűlés a javaslatot 139 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 5 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Egységesen támogatta a Jobbik,  ellene voksolt az MSZP, tartózkodott az LMP. Meglepetésre ellene szavazott a KDNP-ből dr. Rétvári Bence, a Fidesz-ből pedig Kara Ákos, Riz Gábor és Simon Róbert Balázs.

+

Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvénynek az állami vagy önkormányzati vagyon gyarapításával összefüggő módosításáról. (Előterjesztők:  dr. Tilki Attila, dr. Völner Pál, Fidesz-képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 121 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 23 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.

Egységesen ellene voksolt az MSZP és az LMP, tartózkodott a Jobbik.  A függetlenek közül igen szavazatával egyedül Fodor Gábor „lógott ki”.

+

Az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról. (Előterjesztők: dr. Gulyás Gergely, dr. Vas Imre, Dunai Mónika, Szabolcs Attila, Fidesz-képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 147 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 29 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF.)

Az MSZP egy kivétellel (Harangozó Gábor István) támogatta, az LMP nemmel voksolt , a Jobbik pedig egységesen tartózkodott.

+

A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról. (Előterjesztők: Kósa Lajos, Tuzson Bence, dr. Mengyi Roland, Fidesz-képviselők.)

Az Országgyűlés a javaslatot 140 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 33 tartózkodás kíséretében elfogadta.(Szövege: PDF .)

Egységesen támogatta a Jobbik, ellene voksolt az LMP, tartózkodott az MSZP.  Meglepetésre ellene szavazott a KDNP-ből dr. Hargitai János, a Fidesz-ből pedig Bencsik János tartózkodott.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!