Igenek és nemek

A szokásos harcos szócsaták mellett érdemi döntések is születtek a héten a Tisztelt Házban.

kdnp.hu - Bartha Szabó József

Csere történt az MSZP frakciójában. Miután Botka Lászlót Szeged polgármesterévé választották, e tisztsége az új szabályok szerint már nem fér össze az országgyűlési képviselőséggel. Döntenie kellett, s döntött is: búcsút int a parlamentnek. Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, a párt agrárpolitikusa „örökölte” a mandátumát.

Két új tagot is delegált az Országgyűlés a Hungarikum Bizottságba. Lezsák Sándor és Simicskó István tehetett  ünnepélyesen esküt az új feladat vállalására.

Elutasítva

Döntött a Tisztelt Ház  az Európai Unió és a NATO értékei melletti kiállásról szóló határozati javaslat sorsáról, miután az Európai ügyek bizottsága előzetesen tárgyalásra alkalmatlannak minősítette Tóbiás József, Harangozó Tamás Attila, Tóth Bertalan, Lukács Zoltán, Tóth Csaba MSZP-képviselők indítványát. (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 27 igen szavazattal, 127 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.

+

Hasonló sors várt a Déli Áramlat nemzetközi földgázvezeték magyarországi szakaszának megépítésével kapcsolatos megállapodás megkötésének folyamatát felügyelő eseti bizottság létrehozását szorgalmazó határozati javaslatra is. (Szövege: PDF.) A jobbik szószólói próbálták meggyőzni a Tisztelt Ház többségét arról, hogyVona Gábor, Kepli Lajos, és Gyöngyösi Márton által jegyzett indítványt a Gazdasági bizottság szakmai érveket figyelmen kívül hagyva politikai okból minősítette tárgyalásra alkalmatlannak. Eredménytelenül.

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 38 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 5 tartózkodás kíséretében nem vette tárgysorozatba.

Elfogadva

Döntöttek a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi  CLXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányjavaslatról. (Szövege:PDF.)

A földművelésügyi miniszter által fémjelzett indítvány a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer elektronizálásának köszönhetően a termelők a kárbejelentést és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a megyei kormányhivatal földművelésügyi  igazgatóságánál az eddigi személyes vagy postai ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton tehetik. Az elektronikus adatbázis megkönnyítheti a kockázatkezelési rendszer valamennyi szereplőjének feladatát: a termelők kárenyhítő juttatás igénylését, a biztosítás kötését, a hatóságok ellenőrzését, a rendszer hatékony irányítását. Az összegyűjtött adatok lehetőséget teremthetnek a  kockázatkezelési rendszer elemzésére, továbbfejlesztésére, valamint a vezetői döntések megalapozott előkészítésére.

Az eljárásjogi módosítások fontos része, hogy a kárbejelentésekről és a termelő kárenyhítő juttatás iránti kérelemről – a jelenleg is alkalmazott hatósági bizonyítvány helyett – bevezetésre kerülnek az ún. érdemi vizsgálat nélküli elutasító okok, amely jogintézménnyel már a kárenyhítő juttatás iránti eljárás korai szakaszában kizárhatóak lehetnek a megalapozatlan termelői igények. 

Továbbra is uniós előírás, hogy az adott növénykultúrára jellemző káreseményre biztosítási szerződés hiányában a károsult termelők az egyébként járó kárenyhítő juttatás felére lesznek jogosultak.

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 152 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás kíséretében elfogadta.

+

Az autópályák, autóutak és főutak használatáért  fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosítását is a kormány jegyezte. (Szövege. PDF.)  

Az előterjesztés szerint az elektronikus útdíjszedési rendszer bevezetésével az útdíj megfizetése önbevallás útján történik. Történhet előre megváltott  viszonylati jegy útján vagy fedélzeti eszköz  segítségével.

A jogszerű magatartás  kikényszerítésére az eljáró hatóság (rendőrség) bírságot szabhat ki, helyszíni megállítás esetén akár a járművet is visszatarthatja.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a törvény módosító javaslatának indoklásában hangsúlyozta: a kialakított rendszer az útdíj megfizetésének kikényszerítését és nem a bírságolás elterjedését célozza. A bírság megfizetése alól egyszeri alkalommal mentesítést lehet adni. A mentesítés a bírság megfizetésére kötelezett kérelmére, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által kiállított igazolás alapján történhet.  - Zárószavazása nem okozott meglepetést.

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 156, egyhangú igen szavazattal elfogadta.

 

 

 

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!