II. Elfogadott törvények: ugyanazt egészen másként látták!

Fölöttébb mozgalmas napot produkálva,  seregnyi törvényt terelt az esztendő utolsó ülésnapján zöld útra a Tisztelt Ház. Íme.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

A kormány nevében dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél a rendkívüli ülés összehívását, a még folyamatban lévő előterjesztések mielőbbi elfogadása érdekében. Indoka volt:  „ A szavazások 2015 februárjára történő halasztása esetén ugyanis a döntések végrehajtásának előkészítése tolódna ki, ami számos problémát okozhat a jogalkalmazásban,  egyben fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné.”

A napirend szerint az Országgyűlés tizennégy (!!!) kormánypárti javaslat elfogadásáról döntött.   Ezer oldalnál is többet kellett volna elolvasnia annak a képviselőnek  aki ezen a keddi napon mindent tisztán szeretett volna látni, hallani, értelmezni, mielőtt  az igen. a nem vagy a tartózkodom gombot megnyomta.

Kíváncsiabb természetűek eredetiben olvashatják az elfogadott törvényjavaslatokat, ha rákattintanak a  zárójelben jelzett szövegére. Kellemes böngészést!

Zöld úton

A magyar zászló és címer napjáról.

Rogán Antal és Németh Szilárd István Fidesz-képviselők határozati javaslatának célja, hogy Magyarország zászlaja és címere minden évben ugyanazon a napon, március 23-án kerüljön az érdeklődés fókuszába, így emlékezvén az 1848 . évi XXI. törvénycikk elfogadásának napjára, amely nyilvános ünnepek alkalmával valamennyi közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát. Egyúttal alkalmat adva ezzel az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar zászló és címer közös megünneplésére, a hagyományőrzéssel kapcsolatos tudásuk és szándékaik megjelenítésére, kezdeményezések elindítására.

Az országgyűlési határozat a magyar zászló és címer napjáról megerősítést, új lendületet adhat a zászló és címer iránti tisztelet és megbecsülés megélésének, az ebből fakadó felelős cselekvésnek. Először 2015-ben kell ünnepelni a nemzeti zászló és címer napját. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 155 igen, 4 nem  ellenében (Fodor Gábor, Szelényi Zsuzsanna, dr. Vadai Ágnes, Varju László, - független) , 3 tartózkodás kíséretében (Kónya Péter, Szabó Szabolcs, Szabó Timea - független) elfogadta.

A hűség falvairól.

Hende Csaba és Ágh Péter,  Gyopáros Alpár Fidesz-képviselők indítványa  fejet hajtva a nyugat-magyarországi területek elszakítása ellen 1921-ben kibontakozó fegyveres küzdelem résztvevői és az 1922 . évi népszövetségi döntést kikényszerítő falvak lakosainak bátor magatartása előtt, Szentpéterfa, Ólmod, Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti községeknek a ,Leghűségesebb Falu" („Communitas Fidelissima") címet adományozza. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 177 igen, 3 nem ellenében (Szelényi Zsuzsanna, dr. Vadai Ágnes, Varju László, - független), 3 tartózkodás kíséretében, (Kónya Péter, Szabó Szabolcs, Szabó Timea, - független) elfogadta.

Az üzletek nyitva tartásáról.

Semjén Zsolt, Harrach Péter, dr. Latorcai János, dr. Rétvári Bence, Móring József Attila, dr. Aradszki András, Soltész Miklós, dr. Hoffmann Rózsa, dr. Vejkey Imre, dr. Simicskó István, dr. Rubovszky György, dr. Seszták Miklós, dr. Hargitai János, Firtl Mátyás, Földi László, Szászfalvi László KDNP-képviselők indítványa egy régóta a közbeszéd középpontjában álló vita végére kíván pontot tenni az üzletek nyitva tartásának szabályozásával. Az előterjesztők álláspontja szerint mára már megérett a helyzet arra, hogy számos nyugat-európai példa – így az osztrák vagy német minta – alapul vételével hazánkban is törvény szabályozza a kereskedelmi elárusítóhelyek nyitva tartását.

A törvény egyaránt törekszik arra, hogy a kereskedelmet – amely a nemzetgazdaság húzó ágazata – csak ésszerű mértékben, a nyilvánvaló kivételek alkalmazása mellett korlátozza, ugyanakkor elősegítse azt is, hogy a vasárnap valóban az ország döntő része számára pihenőnap legyen. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is.

A törvény  kizárólag a vasárnap és a munkaszüneti napon tiltja az üzletek nyitva tartását. Egyes létesítményekre, (pl. üzemanyagtöltő-állomás, gyógyszertárak, dohányboltok, sportlétesítmények  stb.), továbbá egyes tevékenységekre (pl. újságárus, virágárus, pék stb.),  külön rendelkezéseket tartalmaz. Megteremti a lehetőséget arra is, hogy a kormány – indokolt esetben – így különösen az érintett település sajátosságai, illetve turisztikai szempontok alapján kivételeket állapíthasson meg.

Fontos célkitűzése még a javaslatnak, hogy nem kívánja korlátozni a kis családi üzletek nyitva tartását. Az az üzlet, amelynek árusítótere a 200 négyzetmétert nem haladja meg, az általános az általános zárvatartási időszakban is nyitva tarthat, ha a tulajdonosai, illetve segítő családtagjaik maguk végzik a kereskedelmi tevékenységet. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 119 igen, 64 nem ellenében, 25 tartózkodás kíséretében elfogadta.

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról.

 AMiniszterelnökséget vezető miniszter módosító javaslata a jelenlegihez képest átláthatóbb és kiszámíthatóbb szabályozást, az eljárások könnyítését, ezáltal gyorsítását is ígéri összehangolva a gazdaság, a tulajdonosok és az örökségvédelem érdekeit. Lényegi része a régészeti örökség védelmével kapcsolatos, elsősorban a nagyberuházásokat megelőző régészeti feladatellátás szabályait változtatja meg.

A műemlékvédelmi előírások módosítása a műemléki értékek megalapozottabb és differenciált védelmére, a tulajdonosok és az értékvédelem érdekeinek jobb összehangolására terjed ki. Az új modell gyorsabb, hatékonyabb, átláthatóbb feladatellátást tesz lehetővé, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ szerepvállalásával pedig egyablakossá válik a rendszer.

A nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárások korábban meghatározott költségeire vonatkozó szabályokat olyan rendelkezések váltják fel, amelyek gördülékenyebbé kívánják tenni a nagyberuházások régészeti előkészítését és a feltárások lebonyolítását. A módosítás kiterjed a korábbi 200 millió Ft összegű költségkorlát eltörlésére, helyett a nagyberuházásokat megelőző feltárásra egységesen 1 %-os költséghatárt vezet be, meghatározva ennek terhére végzendő feladatok körét. A megelőző feltárásokra vonatkozó hatósági ár bevezetése azt a célt kívánja szolgálni, hogy a feltárások költségei a beruházók számára kiszámíthatóak és tervezhetőek legyenek. Rövidül a megelőző feltárásra vonatkozó szerződés megkötésének időtartama is.

Megerősödik a területiség elve mind a régészeti feltárásokra, mind a leletanyag elhelyezésére vonatkozóan. A feltárások koordinálása az illetékes városi múzeumok feladata lesz, a megyeiek részvétele csak akkor indokolt, ha a városiak nem tudják ellátni ezt a feladatot. Megmarad a Magyar Nemzeti Múzeum központi leletbefogadási kötelezettsége is, de cél, hogy a leletek a helyi múzeumokat gazdagítsák Bevezeti a hatósági árat is, amellyel elkerülhető, hogy eltérő és ellenőrizhetetlen árakon végezzenek a jövőben régészeti szolgáltatásokat.

A módosítás a régészeti lelőhelyek feltáráson kívüli védelme érdekében kitér a fémkereső műszer használatának szigorúbb szabályozására is, továbbá a Honvédelmi Minisztérium javaslatára beemeli a hadtörténeti örökség fogalmát is a kulturális örökség elemeinek körébe.A nemzeti emlékhelyekre vonatkozó szabályozás módosítása során a rákoskeresztúri Újköztemető nemzeti emlékhely kiegészült a Kisfogházzal, és az egri várat is nemzeti emlékhellyé nyilvánítja. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 122i gen, 63 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.

Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter által fémjelzett törvénymódosítás lehetővé teszi az önkormányzatokra feladatot telepítő szabályok alkalmazhatóságát. A módosítás további célja a jogszabályok pontosítása, valamint a településfejlesztési tervezés segítése.

A szabályozás a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését támogatja. Az építésfelügyeleti hatósági eljárások esetében lehetőség lesz az elektronikus ügyindításra. A tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezet szabályait is pontosítja annak érdekében, hogy a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek megfelelően legyenek teljesíthetőek. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 146 igen, 6 nem ellenében, 32 tartózkodás kíséretében elfogadta.

Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között rögzíti:

1. A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosítása az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság tevékenységét érintő új jogszabályoknak és közjogi szervezetszabályozó eszközöknek való megfelelés érdekében szükséges módosításokat tartalmazza.

2. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII . törvény módosítását a törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsági tagjainak és a tulajdonosi joggyakorlónak a felelősségére vonatkozó különös rendelkezések megjelenítése, a titoktartási kötelezettség alóli mentességre vonatkozó rendelkezések beillesztése indokolja.

3. A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013 . évi CXXXV. törvény módosítása pontosítja, illetve kiegészíti a szövetkezeti hitelintézetek kilépésére, kizárására, jogutód nélküli megszűnésére és a felügyeleti biztos kijelölésének eseteire, továbbá a szövetkezeti hitelintézetek legfőbb szervének határozatképességére, döntéshozatalára és a Takarékbank Zrt. részvételére vonatkozó szabályokat. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 123 igen, 38 nem ellenében, 23 tartózkodás kíséretében elfogadta.

A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról.

Magyarországon a dohányzás továbbra is döntő szerepet játszik a betegségek kialakulásában, illetve a halálozási okok között is kiemelt helyen szerepel. Szatmáry Kristóf, dr. Selmeczi Gabriella, Gelencsér AttilaFidesz-képviselők általános célja kettős: egyszerre kíván érvényt szerezni az igazságosabb közteherviselés alapvető célkitűzésének akkor, amikor a dohánygyártók, illetve bejegyzett kereskedők teherviselését is előírja, ugyanakkor segíteni kívánja az egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó kormányzati elképzeléseket is további források bevonásával.

Rendkívüli egészségügyi hozzájárulás fizetésére lesz kötelezve az a jogi személy, aki Magyarországon dohánytermék gyártására és kereskedelmére irányuló tevékenységet folytat, vagy folytatott.

A sávos fizetési kötelezettség a piacon arányaiban nagyobb részesedéssel bíró dohányipari vállalkozásokat nagyobb teherrel sújtja, de a kisebb vállalkozások is kénytelenek lesznek  kivenni részüket az egészségügyi kiadások finanszírozásából. Mértéke az adóalap 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,2 %, de legalább harmincmillió forint, az adóalap 30 milliárd forintot meghaladó, de 60 milliárd forintot meg nem haladó része után 2,5 %, az adóalap 60 milliárd forintot meghaladó része után  pedig 4,5 %. 

Az előterjesztők a piaci versenyre tekintettel azt remélik, hogy a piaci szereplők a terheket a fogyasztókra nem fogják tovább hárítani. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 123 igen, 38 nem ellenében, 23 tartózkodás kíséretében elfogadta.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról.

A nemzeti fejlesztési miniszter indítványa  „mindössze” a törvény egyes rendelkezéseinek további pontosítását, „finomhangolását” szolgálja annak érdekében, hogy a hazai dohány-kiskereskedelmi piac tovább erősödjék.

Lehetővé teszi a dohányboltban forgalmazható termékkör ésszerű, minimális bővítését olyan termékekkel, amelyek a trafikok árukínálatához szervesen kapcsolódnak, (rágógumi, mentolos termékek, cukorkák, tömegközlekedési jegyek, mobiltelefon egyenlegének feltöltése, stb.).

Megteremti a lehetőségét annak, hogy a koncessziós pályázatokat elektronikus úton is be lehessen nyújtani. Szorgalmazza, hogy az egyéni vállalkozó kiskereskedelmi jogosult halála esetén a családi vállalkozás fennmaradhasson.

Annak érdekében, hogy lehetőség legyen a dohányboltok számának fokozatos csökkentésére, a korábban 2000 lakos után kiírt egy dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság helyett a küszöb 3000 ember lesz.

Pontosítja a törvény alapján kiszabható bírsággal kapcsolatos rendelkezéseket.  A bírság összege a dohánytermék-kiskereskedővel szemben 10 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet, ha a dohánytermék-kiskereskedő:

a) az engedélyben foglaltaktól eltér vagy a dohánytermékek kiskereskedelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megsérti,

b) az állammal szembeni kötelezettségét nem teljesíti,

c) a számára előírt nyilvántartási, könyvvezetési előírásoknak nem tesz eleget vagy hamis adatot tüntet fel. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 122 igen, 62 nem ellenében, 1 tartózkodás kíséretében (Bencsik János, - Fidesz)  elfogadta.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

Az elmúlt négy tapasztalatai alapján a törvény hatékonyságának növelése, működőképességének fokozása érdekében több ponton kiterjeszti a kormány és az oktatásért felelős miniszter rendeletalkotási jogkörét a köznevelést érintő kérdésekben. A kabinet a vallási és nemzetiségi iskolák esetében rendeletben határozhatja meg az esélyegyenlőség előmozdításának sajátos feltételeit.

A lemorzsolódást csökkentő intézkedéshez kapcsolódik a tankötelezettség megszűnésére vonatkozó szabályozás módosítása, a jelenlegi hatályos 16. életév betöltésének napja helyett a tanév végéig határozza meg a tankötelezettséget. 

Fontosnak tartja, hogy a gyógytestnevelés, a konduktív pedagógiai ellátás és a kiemelten tehetséges tanulók ellátása ne csak a pedagógiai szakszolgálati intézményben, hanem a nevelési, oktatási intézményben is ellátható feladat legyen a jövőben. Az iskolákban alkalmazott kötelező kerettantervek heti óraszámát is beépíti a szabályozásba,  lehetővé teszi, hogy az órák száma növelhető legyen, az iskola helyi tantervében meghatározott óraszám mértékéig. Több olyan kérdést is rendezni kíván a törvénymódosítás, amelyek a foglalkoztatás és a  szakképzés előmozdítását támogatják.

A lényeginek mondható változtatásokon kívül apróbb koherencia problémákat, jogtechnikai módosításokat is tartalmaz az egységesebb jogszabály-értelmezés előmozdítása érdekében. A köznevelési rendszer működőképességének, hatékonyságának a növelése, a bevezetett új intézkedések tökéletesítése mellett a rendelkezések számának a csökkentésére is szorgalmaz megoldást. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 122 igen, 63 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.

Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról.

Az emberi erőforrások minisztere által fémjelzett  törvénymódosítás szerint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett, jogutódként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ(ÁEEK) gyakorolja tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátásokhoz használt vagyon fölött.

Rendezi az egészségügyben működő szakmai kamarák jogi személyiséggel rendelkező területi szervezetei és országos szervei bírósági nyilvántartásával összefüggő kérdéseket. Újra szabályozza a mentőszolgálat feladatkörét, valamint módosítja az egészségügyben tevékenykedő szakmai kamarák választásával kapcsolatos szabályokat.

A tizenkét jogszabályt módosító egészségügyi salátatörvény  rendezni kívánja az egészségügyi rendszerben az állami és a magán-egészségügy keveredését. Fontos alapelve, hogy a két ellátási formát térben, időben, szervezetileg és finanszírozási szempontból is el kell különíteni. Fontos kérdésként kezeli  a sürgősségi ellátást, és egyértelműen definiálja a mentőszolgálat feladatkörét is

A törvénycsomag sok más mellett a háziorvosi kar fokozottabb védelmét is célozza. A területi ellátási kötelezettséggel rendelkező praxisok üzemeltetéséhez a kormány külön támogatást biztosít. Ez körzetenként havonta plusz 130 ezer forintot jelenthet a háziorvosoknak. A törvénycsomag tartalmaz olyan javaslatot is, amely azt célozza, hogy központi forrásból minden Magyarországon végzett orvos számára elérhetővé váljon a Markusovszky- vagy a hozzá hasonló rezidensösztöndíjak.

A pénzbeli ellátásokra vonatkozóan arról is rendelkezik, hogy a terhességi-gyermekágyi segély neve a jövőben csecsemőgondozási díj legyen. Azon rendszeres pénzellátásban részesülő, megváltozott munkaképességű kismamák, akik pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezettek, a módosítás következtében jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra is. A csecsemőgondozási díjra, illetve gyermekgondozási díjra a családba fogadó gyámok is jogosulttá válhatnak.

A gyógyszerellátással kapcsolatban tartalmaz több olyan módosítást is, amely a lakossági gyógyszerellátás feltételrendszerét javítja. Bővíti a hamis és illegális gyógyszerekkel szembeni hatósági fellépés eszköztárát. A fekvőbeteg-ellátásban is alkalmazott gyógyszerek tekintetében pontosítja a kedvezményezetti státusz megszerezhetőségének feltételét. Szigorúbb kontrol alá vonja  a pszichotróp anyagokat tartalmazó közegészségügyi és szociális problémát jelentő anyagokat. Megteremti a szankció lehetőségét. a kiemelten súlyos szakmai szabálysértést ismételten elkövető gyógyszerészek esetében.  (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 145 igen, 35 nem ellenében, 5 tartózkodás kíséretében elfogadta.

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról.

Jakab István, és Győrffy Balázs Fidesz-képviselők indítványa annak érdekében született , hogy megfelelően lehessen ellátni a szakmailag rendkívül szerteágazó, 370 ezres tagság adatainak kezelését.

Ennek érdekében szükségesnek  tartja a tagok adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó szabályok pontosítását. Emellett a tagállami és a közösségi pénzügyi érdekek sérelmét nem veszélyeztető eljárási könnyítéseket is tartalmaz.

Pontosítja a gazda fogalmát, amely így őstermelő, agrárgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, illetve más földművesként nyilvántartott ember lehet. Őstermelő esetében a kamarai tagsági viszony az őstermelői igazolvány kiváltásával jön létre, a földművesek, valamint mezőgazdasági termelőszervezetek esetében a kötelező tagság az agrárgazdasági tevékenységhez való szoros kötődésük miatt indokolt.

A szakképzési rendszerre vonatkozó módosítás pedig megteremti annak az anyagi alapját, hogy a gazdasági kamarák, így az agrárkamara a vállalkozói érdekek figyelembe vétele mellett tudja magasabb színvonalra emelni ezen a területen folytatott tevékenységét. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 123 igen, 63 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.

Egyes törvényeknek a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról.

А szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítása- többek között - rendezi а sorsolásos játékok, fogadások és а távszerencsejátékok játékadójának számítási eljárását. Egyrészt а sorsolásos játékok, fogadások és а távszerencsejáték fizetendő játékadójának együttes összegéből levonhatóvá teszi а sporttörvényben előírt vagyonértékű jogok hasznosításának megszerzése érdekében eszközölt ráfordítások időarányos részét, másrészt törölteti а szerencsejáték szervezéséről szóló törvényből a vagyonértékű jogokért fizetett összeg adóalap csökkentő tételéről szóló előírást. 

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítással új, а bejelentési kötelezettség alóli mentességi szabályok kerülnek bevezetésre. Nem kell bejelentést tenni az útdíjköteles gépjárművel ún. gyűjtőfuvar keretében végzett közúti áruszállításról, amennyiben az adott termék mennyisége nem haladja a 2500 kg-ot, az adó nélküli ellenértéke pedig а 2 000 000 Ft-ot.

А kockázati biztosíték mértékének megállapítására vonatkozó részletszabályokkal is kiegészül а törvény az egységes jogalkalmazás érdekében. А rendszer eredményesebb működését biztosítja, hogy nemcsak а bejelentés elmulasztása, hanem annak hibás, hiányos, valótlan adattartalmú teljesítése is szankciót von maga után. Továbbá: amennyiben а mulasztási bírságról és lefoglalásról szóló határozat kézbesítése megtörtént, а határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható.

А sportról szóló 2004. évi I. törvény módosítása révén a látványsportágak szakszövetségeinek a nem közpénzből származó támogatások esetében lehetőségük lesz egyszerűsített adatszolgáltatásra a közérdekű adatigényléseknél. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 112 igen, 69 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról.

Rogán Antal, Tuzson Bence, Csizi Péter Fidesz-képviselők indítványa szerint nemzetgazdasági célból tartózkodási engedélyt kérelmező, az állandó vagy szokásos tartózkodási helytől, illetve állampolgárság szerinti országtól eltérő országban történő kérelmezése egy évet meghaladó tartózkodásra jogosító engedéllyel minősül jogszerűnek.

Magyarországon nemzeti letelepedési engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapja rendelkezik tartózkodási engedéllyel. A befektetői letelepedés feltételéül szolgáló államkötvény névértékét250 ezer euróról 300 ezer euróra emeli. A tartózkodási engedély iránti kérelem előterjesztésekor a kérelmezőnek be kell mutatnia érvényes úti okmányát, illetve egy évet meghaladó tartózkodásra jogosító engedélyét is.

A jóváhagyást vissza kell vonni, különösen ha a vállalkozás valótlan adatot szolgáltat, vagy a lejegyzési kötelezettségét megszegi, illetve ha bekezdéstől eltérő ország területén közvetlenül vagy közvetett közreműködő útján értékpapír értékesítési tevékenységet, vagy azt segítő bármely tevékenységet fejt ki, illetve, ha magyarországi kérelmezés esetén a vállalkozás a jóváhagyásban szereplő állampolgársági kategóriától eltért.

A letelepedési, nemzeti letelepedési vagy a bevándorlási engedélyt az idegenrendészeti hatóság visszavonhatja, ha a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területét hat hónapnál hosszabb ideig elhagyta, kivéve, ha az ezen alapon kiadott nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár házastársaként, vagy kiskorú gyermekeként alapján kiadott nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkezik. Az idegenrendészeti hatóság az engedélyt visszavonja, ha az engedélyezéshez szükséges állampapír lejegyzése az  előírt határidőn belül nem történik  meg.(Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 121 igen, 64 nem ellenében, tartózkodások nélkül  elfogadta.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. Törvény jogharmonizációs célú módosításáról.

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvénymódosítás szükségességét az uniós jogi szabályoknak való megfelelési kötelezettség, valamint az egyszerűbb és átláthatóbb szabályozás kialakítása indokolja.

A klímavédelmi felelősség keretében mindenképpen szükséges egy új és mindenre kiterjedő szabályozás a felmelegedésért felelős fluorgázokkal kapcsolatban, ugyanis 2014. május 6. napjával hatályba lépett az erről szóló  európai parlament és tanácsi rendelet, melynek rendelkezéseit 2015. január 1. napjától alkalmazni kell. Annak érdekében, hogy hazánk az uniós kívánalmaknak maradéktalanul eleget tudjon tenni, elengedhetetlen jelen módosítás, valamint a megfelelő végrehajtási szabályok megalkotása. (Szövege: PDF.)

+

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 141 igen, 1 nem (Szelényi Zsuzsanna, - független) ellenében, 38 tartózkodás kíséretében elfogadta.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!