KDNP: Az ellenzék nem kérte ki javaslatáról a választási szervek véleményét

Rubovszky György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szónoka hétfőn, az Országgyűlés előtt elhangzott napirend előtti felszólalásában azt kifogásolta, hogy a választási eljárási törvényt módosító javaslatáról az ellenzék nem kérte ki a választási szervek véleményét. A parlament ellenzék által kezdeményezett ülését végül határozatképtelenség miatt bezárták.

MTI – kdnp.hu


A KDNP-s Rubovszky György (képünkön) arra emlékeztetett, hogy egy 2003-as Ab-döntés után teremtették meg annak lehetőségét, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok a külképviseleteken leadhassák szavazatukat. Szóvá tette, hogy a mostani előterjesztésről az ellenzék nem kérte ki a Nemzeti Választási Bizottság és az Iroda véleményét.

Felidézte, hogy a 2014-es parlamenti választásra 28 ezer külföldön tartózkodó állampolgár jelentkezett be a külképviseleti szavazásra, és 25 ezren éltek szavazati jogukkal, és szerinte ez rendkívüli jó arány. Hozzátette: visszautasítják azt, hogy magyar és magyar állampolgár között különbséget tesznek.

Völner Pál (Fidesz), az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint nem egy jogi kérdésről szól ez az ellenzéki kezdeményezés, hanem egy politikai játszma része, kísérlet a népszavazás ellehetetlenítésére. Szerinte meg akarják ingatni a közbizalmat, hogy kampány közben módosítják a választási szabályokat.

Közölte, a szomszédos Ausztriában van konkrét példa arra, hogy probléma volt a levélszavazatokkal.

Halász János (Fidesz) közölte, nem támogatják a választójoggal kapcsolatos ellenzéki kezdeményezést, mert eleve lehet látni, hogy az október 2-ai népszavazást szeretnék azzal ellehetetleníteni. A referendum pedig azért fontos, „mert megüzenhetjük Brüsszelnek, nem kérünk az esztelen migrációs politikájukból, a kötelező betelepítésből".

Jelezte, a választási törvény kiállta az Alkotmánybíróság, a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját és tartalmazza a Velencei Bizottság észrevételeit. Hozzátette: már kitűzték a népszavazás időpontját, és ilyenkor eljárásjogi szabályokat nem szabad módosítani, az a demokratikus hagyományok figyelmen kívül hagyása lenne.

A kormánypárti politikus egyértelmű álláspontot követelt az ellenzéki pártoktól a kvótareferendummal kapcsolatban.

Halász János annak kapcsán, hogy hajnalban véget ért az olimpia Rióban, pártja nevében gratulált az azon részt vett sportolóknak, edzőknek és segítőiknek.

Dömötör Csaba államtitkár (Fidesz) válaszában a véleményszabadsággal, a választási részvételre való buzdítással és a közvélemény tájékoztatásával kapcsolatban fogalmazta meg aggályait. Közölte, méltatlan egy parlamenti párthoz, hogy az Együtt a kormány plakátjainak megrongálására buzdítja híveit. Hozzátette: inkább az őszinte véleményüket kellene ismertetni a kvótákkal kapcsolatban, hiszen korábban azok mellett gyűjtöttek aláírásokat.

Azt is szóvá tette, hogy többen – a szocialista Szanyi Tibor és a Magyar Helsinki Bizottság is – érvénytelen szavazat leadására buzdítanak. Szerinte „az ipari mértékű sumákolás” helyett azt kellene elmondaniuk, támogatják-e a kényszerbetelepítést.

Az államtitkár közölte, a népszavazásra azért van szükség, mert Brüsszel egy állandó áthelyezési mechanizmusra is javaslatot tett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!