KDNP-s interpelláció a tehetséggondozásról

A Nemzeti Tehetség Program 2009 és 2016 között 280 felhívás keretében 8850 projektet részesített támogatásban. A megítélt támogatások összege több mint 12,3 milliárd forint volt. Ebből évente 300-350 ezer fiatal vehetett részt tehetsége kibontakoztatását segítő programokban.

Bartha-Szabó József - kdnp.hu

Interpellációt nyújtott be KDNP képviselője az emberi erőforrások tárcájához: "Elkészült-e a Nemzeti Tehetség Program 2017-2018-as cselekvési programja, és milyen egyéb intézkedéseket tervez a kormány a tehetséggondozás területén?" tárgyában. VEJKEY IMRE (KDNP): - Államtitkár Asszony! Mint országgyűlési képviselő és mint kereszténydemokrata politikus rendkívül fontosnak tartom a fiatalok helyzetének javítását, és úgy vélem, kiemelt figyelmet szükséges fordítani a tehetséggondozásukra, amely egyben a mi jövőbe vetett hitünket is jelenti, továbbá bizalmunkat és reményünket a felnövekvő generációkban. - 2008. év végén ötpárti egyeztetéssel egy olyan, húszéves időtávra vonatkozó határozatot fogadott el a Tisztelt Ház „Nemzeti tehetség” program néven, amely stratégiai kormányzati célként határozta meg a tehetségek támogatását. Így a nagy hagyományú magyar tehetséggondozás állami szinten is támogatásban részesülhet és részesül is évről évre. Fontos, hogy a szakma és a civil szféra tehetséggondozása megfelelő állami szerepvállalással jóval hatékonyabban tudja a célját elérni úgy Magyarországon, mint a külhoni magyarlakta területeken a tehetségek segítése, tudásuk fejlesztése érdekében. - Államtitkár Asszony! A hétéves periódusú cselekvési programok alapján 2009 és 2016 között meghirdetett 280 felhívás keretében 8850 projekt nyert támogatást, a megítélt támogatások összege pedig több mint 12,3 milliárd forint volt. A támogatásokból évente 300-350 ezer fiatal vehetett részt tehetsége kibontakoztatását segítő programokban. - Az eddig megvalósult programokra és a jövőben várható fejlesztésekre tekintettel tisztelettel kérdezem: elkészült-e már a 2017-18. évi cselekvési program, és ha igen, akkor mit tartalmaz? Valamint azt is: milyen további intézkedéseket tervez a kormány a tehetséggondozás területén, továbbá milyen további támogatásokat tervez a jövő generációk támogatásának érdekében? Várom államtitkár asszony megtisztelő válaszát. *** VERESNÉ NOVÁK KATALIN, (Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára): - Képviselő Úr! Örülök neki, ha a tehetséggondozás ügyéről tudunk beszélni ebben a Házban is, hiszen azt gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos az, hogy a fiataljainknak üzenhessük: ha tehetségesek valamiben, akkor meg fogják kapni a kormányzattól is azt a támogatást, amire szükségük van. Ha valamiben tehetséget éreznek, akkor tudhatják azt, hogy hogy nemcsak a pedagógusokra, a tehetséggondozó szakemberekre számíthatnak. Egy olyan komplex, hosszú távra szóló programot is összeállítottunk, amelyre bizton támaszkodhatnak pici kortól egészen felnőttkorukig. - Képviselő Úr! Egy olyan egyedülálló nemzeti tehetségprogram működik Magyarországon, amely hosszú távú célokat tűzött ki, és a finanszírozását is több forrásból biztosítjuk. Bizony ebben a nemzeti tehetségprogramban ott van az adófizető állampolgárok elköteleződése is, hiszen az adó 1 százalékát is fel lehet ajánlani a nemzeti tehetségprogram támogatására. Bizony tapasztaljuk nagyon örömteli módon, hogy egyre több és több állampolgár ajánlja fel adójának 1 százalékát a nemzeti tehetségprogram támogatására. Tehát ilyen formán is egyre népszerűbb ez a program, és így egyre több tehetséges fiatalnak tudunk támogatást nyújtani. Ahogy a képviselő úr is említette, 300-350 ezer gyermeket jelent évente, óriási szám, amit elérünk ezen a programon keresztül. - Megemeltük a kormányzati finanszírozást is, hiszen kétszer akkora összeget adunk hozzá, mint korábban. Most már 2,8 milliárd forintot szánunk évente a nemzeti tehetségprogram támogatására. Ez azt jelenti, hogy az 1,4 milliárdos szja-befizetésekhez további 1,4 milliárd forintot tesz hozzá a kormány. Ezen túl is további forrásokat vontunk be a tehetséggondozás céljára, hiszen egy olyan fejlesztési programot is elindítottunk már, amely 6,5 milliárd forintot irányoz elő a tehetséggondozásra. - Fontos, hogy olyan koordinációs testületet is működtetünk, ahol bizony ott vannak a kormányzati szereplők mellett a civilek, a tudományos élet képviselői, az Országgyűlés Kulturális bizottságának az elnöke is, tehát egy igen széles körű egyeztetési körben, konszenzussal hozzák meg a szakemberek a javaslatokat. Az előző program 2017. június 30-áig tart, most már elfogadta ez a tanács, ez a bizottság, ez a fórum a következő két év programját is. Ebből én két fontos elemet emelnék ki, ami újdonság, amiről képviselő úr is kérdezett. Egyrészt a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektetünk az egészen korai tehetséggondozásra, tehát már óvodáskorban szeretnénk elérni a gyerekeket, megszólítjuk, s óvodai tehetséggondozási programokat indítunk. Új elem az is, hogy a fiatal tehetséges lányoknak külön tehetséggondozó programokat is indítunk. - Az is egy újdonság a nemzeti tehetségprogramban, hogy külön hangsúlyt fektetünk a Kárpát-medencei jellegre, ezért minden programunk olyan, ami nem a határainkon áll meg, hanem a határainkon kívül élő magyar tehetséges gyermekeket is elérjük és megszólítjuk. Tehát számos új programra lehet számítani a jövő évben meghirdetett pályázatoknál is, ezt ugye, a jövő év elején fogjuk majd meghirdetni. Most folyik a közigazgatási egyeztetése ennek a kétéves cselekvési tervnek, és bízunk abban, hogy mind a nemzeti tehetségprogramnak köszönhetően, mind a tehetségek Magyarországa EFOP-programnak köszönhetően egyre több tehetséges magyar fiatalt tudunk majd támogatni. *** DR.VEJKEY IMRE: - Államtitkár Asszony! Egyrészről köszönöm megtisztelő válaszát, másrészről pedig azt, hogy az EMMI elkészítette a nemzeti tehetségprogram végrehajtásának legfrissebb, 2017-18. évre vonatkozó cselekvési programját. Mindezek eredményeként megállapítható számomra, hogy a tehetséges tanulók és fiatalok, illetőleg a velük foglalkozó tehetséggondozó szakemberek számára Magyarország a 2017-18. évben is jelentős anyagi támogatást tud biztosítani, sőt, ahogy államtitkár asszony mondta, nem jelentős, hanem még sokkal jelentősebb támogatást. Külön köszönöm a korai tehetséggondozás bevezetését. Rendkívül fontosnak tartom, hogy már óvodai környezetben is tudunk figyelni a kisgyerekekre. - Tisztelt Államtitkár Asszony! Válaszát elfogadva, köszönöm megtisztelő figyelmét!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!