Kérdések: parlamenti retorika

Már a címeik is fölöttébb beszédesek. Íme, a hétfői ülés „főszereplést” kínáló kérdez-felek témái.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Megszokott dolog, hogy az Országgyűlés ülésein nem fukarkodnak a képviselők a kérdésekkel. Egyszerű műfaj: elmondják, felolvassák, a kérdéseket, a válaszokat. Hangzatos üzenetek váltják egymást. Az ellenzék ostorozza a kormány tetteit, a kormány jelesei pedig emlékeztetve a kártevő múltra, a szebb jelenről és a még szebb jövőről elmélkednek. Időnként folyamatos a zaj, az elnök csenget, majd minden párt elégedetten megtapsolja a maga szószólóját. Így történik, mindig így történik. Íme, a hétfői ülés „főszereplést” kínáló kérdez-felek  témái.

Képviselő

Téma

Megszólított

TÓTH BERTALAN

MSZP

Lavina a színházi berkekben? – A Pécsi Országos Színház Találkozó bojkottjáról.

emberi erőforrások minisztere

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Jobbik

Mit ér az ember, ha magyar?

emberi erőforrások minisztere

SALLAI R. BENEDEK

LMP

Meddig mérgezi még az Illatos úti vegyszerlerakat Budapestet?

földművelésügyi miniszter

PÓSÁN LÁSZLÓ, VINNAI GYŐZŐ

Fidesz

Mennyiben szolgálják a fiatalok sikeres elhelyezkedését a következő tanévben induló duális képzések? 

emberi erőforrások minisztere

TÓTH CSABA

MSZP

Lesz-e gyorsvillamos a Bosnyák térig?

nemzeti fejlesztési miniszter

BANA TIBOR

Jobbik

Visszaállítják-e a megszüntetett osztályokat a körmendi és a celldömölki kórházban?

emberi erőforrások minisztere

IKOTITY ISTVÁN

LMP

Miért akarják bezárni az iskolákat?

emberi erőforrások minisztere

VÖLNER PÁL

Fidesz

 Fontosak az előrelátó, megelőző jellegű árvízvédelmi intézkedések, – folytatódik-e a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi fővédvonal, táti gátrendszer meghosszabbítása Esztergomig?

belügyminiszter

BURÁNY SÁNDOR

MSZP

Mikor szüntetik meg végre a Budapesti Vegyiművek veszélyes hulladék tárolójában kialakult katasztrófahelyzetet?

földművelésügyi miniszter

SNEIDER TAMÁS

Jobbik

Mikor kívánják mentesíteni a Szendehely-Rétság-Nagyoroszi településeket átszelő 2-es számú főközlekedési utat?

nemzeti fejlesztési miniszter

SZÉL BERNADETT

LMP

Hová tűnt Nagy Sándor?

nemzeti fejlesztési miniszter

TUKACS ISTVÁN

MSZP

Hol van a Magyar Nemzeti Bank felelőssége?

nemzetgazdasági miniszter

FARKAS GERGELY

Jobbik

Miért nem léptek fel az elmúlt 5 évben a bérszakdolgozat-író cégek ellen?

emberi erőforrások minisztere

SALLAI R. BENEDEK

LMP

Miért az adófizetőkkel fizettetik meg a „játszótérbotrány” árát?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

SZABÓ SÁNDOR

MSZP

Úgy építünk, hogy közben tönkretesszük a múlt értékeit, – avagy nekrológ a soha fel nem tárt szegedi régészeti leletekről?

emberi erőforrások minisztere

ANDER BALÁZS

Jobbik

A rendszerváltás szőnyegbombázása után nem érzik úgy, hogy szükség lenne végre protekcionista gazdaságpolitikára?

nemzeti fejlesztési miniszter

SZÉL BERNADETT

LMP

Mikor ismerhetjük meg Lázár János hotelszámláját?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

MSZP

Meddig hazudnak még M4-es ügyben?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

KEPLI LAJOS

Jobbik

Mit tesz a kormány a megújuló energia elterjedéséért?

nemzeti fejlesztési miniszter

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Jobbik

Negyven beteg jut egy ápolóra?

emberi erőforrások minisztere

KEPLI LAJOS

Jobbik

Mit tesz a kormány a középületek azbesztmentesítése érdekében?

földművelésügyi miniszter

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!