Ki ápol bennünket?

Milyen eszközökkel kívánják elősegíteni a hiányszakmákban az egészségügyi munkaerő- igényekhez igazodó beiskolázást?

Hétről-hétre, az életből, s nem napi politikai vitáktól ösztönözve szembesíti a Tisztelt Házat, s legfőképpen a kormányt, s az egészségügyi tárcát köznapi állampolgáraink kétségeivel, gondjaival, orvosolandó gondjaival, bajaival dr. Puskás Tivadar. És mert bőségesen adódnak „dilemmák”, a kereszténydemokrata orvos-szakpolitikus nem mulasztotta el ezúttal sem seregnyi egyikét tolmácsolni.

– Az  elmúlt években az egészségügyben aktívan dolgozók létszáma jelentősen csökkent. Különösen igaz ez a megállapítás a nem orvos végzettségű felsőfokú szakemberekre, s képzésükre, az ápolókra, védőnőkre, mentőtisztekre, gyógytornászokra.  Annak ellenére, hogy szükséges lenne a csökkenő tendencia ellensúlyozására, az államilag támogatott képzésbe felvettek száma a tavalyi és az idei évben is csökkent. (A 2007-es felvételi évben 2419, míg 2008-ban 2176 az új hallgatók száma.) A felvételek megosztását vizsgálva megfigyelhető, hogy az államilag támogatott képzésbe főiskolára bejutó nem orvos egészségügy hallgatók jelentős része a fővárosba került, a vidéki karokra a költségtérítéses helyek maradtak. Köztudott azonban, hogy a szociális és egészségügyi felsőoktatás nem orvosi területire jelentkezők szociokultúrális és egzisztenciális háttere markánsan rosszabb a más területekre jelentkezettekhez viszonyítva. Sokan nem is tudják vállalni a lakóhelyüktől távoli képzést.

– Tisztelt Miniszter Úr!

+ Várható-e az, hogy a felsőoktatási felvételi rendszer megváltoztatásával elősegítik a vidéki egyetemeken államilag támogatott képzésben tanulni kívánó jelentkezők bejutását?

+ Milyen eszközökkel kívánják elősegíteni a hiányszakmákban az egészségügyi munkaerő- igényekhez igazodó beiskolázást?

+ Ugye az államilag megfelelő arányban részesülnek a jövőben?

 +

Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter elismerte:

– Az elmúlt évekhez képest az egészségügyi hiányszakmában 4000 ezren hiányoztak…

Megígérte, nem a legszebb magyar nyelven, de megígérte:  

– Ha a képviselő úr egy év múlva, megkérdez az általunk hozott intézkedések eredményeképpen, a hiányszakmák érdekében támogatást a képzési támogatásra fedezetet tartalmazó új programunkról, akkor beszámolhatok arról, hogy ez e kérdés rendeződött..

+

Dr. Puskás Tivadar, optimista lévén, megígérte: esztendő múlva, szembesíti ígéreteivel - ha még ő lesz a miniszter…
 

Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!