Mondjunk NEM-et a strasbourgi bíróságnak!

Megdöbbentő és felháborító az a döntés, amelyet a strasbourgi emberi jogi bíróság hozott! 2010-ben elindultunk egy úton, amely egy keresztény hagyományaira épülő, boldog, gyarapodó nemzet felé vezet. A Soros-szervezetek, a liberálisok, a szuverenitásunkat elvenni akaró brüsszeli föderalisták erről az útról akarnak bennünket eltéríteni! Van tehát mit veszítenünk! - hangsúlyozta a közelmúltban napirend előtti felszólalásában a kereszténydemokraták képviselője.

 

kdnp.hu – Bartha Szabó József

HOLLIK ISTVÁN (KDNP): - Képviselőtársaim! Európa immár két éve nézi azt bénultan, hogy több mint kétmillió migráns lépte át a határait illegálisan, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Hazánk határainál is így jártak el kezdetben, döntően muszlim migránsok illegálisan és agresszív módon özönlöttek be. Számunkra a magyar emberek biztonsága az első, ezért döntött úgy ezek után a kormány, hogy a jog- és a rendvédelem minden lehetséges eszközével fellép, hogy megvédje állampolgárait!

- Képviselőtársaim! Tavaly ősszel 3,3 millió ember nyilvánította ki a népszavazáson, hogy rendet és biztonságot akarnak! Fontos leszögezni emellett, hogy mi mindig a jogállamiság talaján állunk, ezért a fizikai és jogi határzár szabályai megfelelnek a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek, hiába próbálják a Soros-szervezetek ennek ellenkezőjét bizonyítani. Mindezek fényében megdöbbentő és felháborító az a döntés, amelyet a strasbourgi emberi jogi bíróság hozott a két bangladesi migráns ügyében. Ahogy azt megszokhattuk, az illegális migránsokat természetesen egy Soros-szervezet, a bevándorláspárti Helsinki Bizottság védte, tehát Magyarország és a magyar emberek biztonsága helyett ők ismét a másik oldalra álltak.

 - Ezt a döntést, mármint a bíróság döntését több okból sem tudjuk elfogadni. Először is azért, mert a két bangladesi migránsnak legalább kilenc, biztonságosnak tekinthető országon kellett áthaladnia ahhoz, hogy elérjék a magyar határt, hacsak nem repülővel tették meg az útjuk egy részét. Ugye, senki nem gondolja közülünk komolyan, hogy ők menekültek lennének, akiknek az élete közvetlen veszélyben lenne? Éppen ezért mi úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak minden joga megvan arra, hogy elutasítsa olyan migránsok menekültkérelmét, akik valójában nem is menekültek, hanem gazdasági bevándorlók!

- A döntéssel az Emberi Jogok Európai Bírósága lényegében elvitatja egy állam, jelen esetben Magyarország azon alapvető jogát, hogy határait és saját állampolgárait megvédje! A strasbourgi bíróság a magyar menekültügyi szabályozást jogellenesnek minősítő határozatával túlterjeszkedett a saját hatáskörén, hiszen gyakorlatilag a schengeni és dublini szabályok betartásáért büntetnek meg most bennünket! A strasbourgi bíróság jogalkalmazás helyett valójában jogalkotást végzett, amivel súlyosan megsértette Magyarország szuverenitását! Gondoljunk csak bele: a magyar emberek által megválasztott Országgyűlés megalkot egy törvényt, ami nem ellentétes a nemzetközi vállalásainkkal, de a strasbourgi bíróságnak ez nem tetszik, és az ítéletével egyszerűen felülírja. Hát hol élnünk, ahol ezt meg lehet tenni?!

- Azt se felejtsük el, hogy ezt a határozatot nem az emberi jogok ázsiai bírósága vagy az emberi jogok bangladesi bírósága hozta. Ha lenne ilyen, rajtuk biztos nem lehetne számonkérni, hogy ítéleteivel saját állampolgárait védi. Ezt a döntést azonban egy európai bíróság hozta. Mi úgy gondoljuk, hogy pont ezért van bajban ma Európa, mert ahelyett, hogy saját határait őrizné és az európai emberek kemény munkájával elért eredményeit védené, ahelyett a határokat illegálisan átlépő migránsok jogait helyezi előtérbe!

- A két bangladesi migránst a Helsinki Bizottság képviselte, milliókat kellene nekik fizetni. Ha most fizetünk, a migránsbiznisz nem ér véget! Sőt, kezdődik, mert akkor minden hasonló ügyben támadni fognak bennünket, és akkor 40-50 milliárd forintot is kiperelhetnek a magyar családok zsebéből! Ugyanis körülbelül 15 ezer hasonló ügy van, 10 ezer bevándorló jogosulatlan menekültkérelmét utasította vissza eddig a magyar állam, és több mint 5 ezer illegális bevándorló ellen foganatosított őrizetbe vételt.

- Képviselőtársaim! 2010-ben elindultunk egy úton, amely egy keresztény hagyományaira épülő, boldog, gyarapodó nemzet felé vezet. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy a magyar emberek tehetségének, szorgalmának és kemény munkájának köszönhetően sokat haladtunk előre. Van tehát mit veszítenünk! A Soros-szervezetek, a liberálisok, a szuverenitásunkat elvenni akaró brüsszeli föderalisták ugyanis erről az útról akarnak bennünket eltéríteni! Multikultúrát akarnak, és nyílt társadalmat, nemzeti identitástól megfosztott, muszlim bevándorlókkal benépesített egyesült európai államokat.

Erre kell nemet mondanunk! Éppen ezért kérjük arra a kormányt, hogy ne fizesse ki a strasbourgi bíróság által kiszabott büntetést, álljunk ki a közösen elért eredményeink és a magyar emberek biztonsága mellett! (Taps a kormánypártok soraiban.)

***

DÖMÖTÖR CSABA (a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára): - Képviselő Úr! A strasbourgi bíróság döntése valóban felháborító ítélet! Ez a döntés tökéletesen megmutatja, hogy milyen is az, amikor létrejön egy nagyon furcsa koalíció az embercsempészek, egyes nemzetközi szervezetek és az úgynevezett jogvédők között. A döntésnek egyébként nemcsak egy, hanem több felháborító eleme van! Először is: most már utólag nagyon jól értjük, hogy a jogvédőknek nevezett csoportok miért intéztek olyan heves támadásokat a magyar rendőrök ellen, akik a határnál teljesítettek szolgálatot. Pár hónapja talán még nem volt világos, de most már az, ez is a migránsbiznisz része. A második felháborító elem anyagi természetű! Mint ismert, Magyarországnak fejenként 6 millió forintot kell fizetnie a két illegális bevándorlónak, akikről egyébként már azt sem tudjuk, hogy hol vannak. Valóban, érdemes belegondolnunk, hogy összesen mekkora kiadással járna Magyarország számára, ha minden hasonló ügyben pert indítanának, ha tudjuk, hogy Magyarország 10 ezer menekültkérelmet utasított el 2015 óta.

- A legfelháborítóbb dolog ezeken kívül az, hogy a jogvédőknek nevezett csoportok, egyébként külföldről pénzelt aktivisták, szépen kaszáltak az egész ügyön, például ebben az esetben perköltség címen 2,6 millió forintot. Szép summa, mondhatnánk, ha nem az adófizetőknek kellene állnia! Ráadásul ezek ugyanazok a szervezetek, akik segítséget nyújtanak a bevándorlóknak ahhoz, hogy Európába jussanak. Akik azt gondolják, hogy a magyar kormány egyedül áll az NGO-k átláthatóságát firtató ügyben, azok figyelmébe ajánlanám az osztrák külügyminiszter minapi kijelentését.Sebastian Kurz a Frontex máltai bázisán azt mondta: véget kell vetni az NGO-őrületnek! A politikus szerint, ha ezek az aktivisták leállnának a mentőakciókkal, akkor kevesebben halnának meg a Földközi-tengeren. Kurz ezt azzal indokolta, hogy számos aktivistacsoport kifejezetten együttműködik az embercsempészekkel.

- Képviselő Úr! Nagyon is elkeserítő, hogy a strasbourgi bíróság döntéseivel elősegíti a migránsbizniszt! De nemcsak a migránsbizniszt segíti elő, hanem például a börtönbizniszt is! Ez a bíróság volt az, amelyik a tömeggyilkos Breivik javára is döntött már, - arról az őrültről van szó, aki majdnem 70 gyermek életét oltotta ki. Állítása szerint azért perelte be a norvég államot mert embertelenül és megalázó módon bántak vele, és ezzel megsértették az emberi jogait. A strasbourgi bíróság a norvég államot egyebek mellett 11 millió forintnyi perköltség megfizetésére kötelezte. Idehaza is mentek egyébként hasonló börtönperek. Jogászok segítségével magyar bűnözők százai indítottak pereket, mondván, nem elég kényelmesek a magyar börtönök. Ezek eredményeként esetenként sokmilliós kártérítést és perköltséget ítéltek meg nekik a magyar adófizetők rovására hasonlóképpen. Az MSZP is tudna, azt gondolom, erről beszélni, hiszen az egyik kedvenc ügyvédjük is nyakig benne volt ebben a buliban.

- Képviselőtársaim! Ezekből a példákból is jól látszik, hogy a strasbourgi bíróság számos esetben életidegen döntéseket hoz, ezért meg kell reformálni ennek a bíróságnak a működését! Ezzel az igényünkkel egyébként nem vagyunk egyedül, mert tudomásunk szerint korábban ezt javasolta Franciaország is. Egy dolgot mindenképpen ígérhetek: a kormány fellebbezést nyújt be a strasbourgi bíróság ítélete ellen! Nem fogjuk hagyni, hogy a jogkörök túllépésével írják felül a magyarok akaratát, és életidegen döntéseket hozzanak!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!