• Párt
  • Történelem
  • Parlamenti Frakció
  • Fővárosi Frakció

Országgyűlési tudósításNapló

Napirend előtt a százötven éve született Prohászka Ottokárról

Két napirend előtti felszólalásban is szóba került ma a százötven éve született Prohászka Ottokár életműve. Harrach Péter , a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke felszólalásában azt hangoztatta, hogy sok torzkép született a püspökről, aki a keresztényszociális mozgalom vezéralakja volt. Gusztos Péter (SZDSZ) újra a szélsőjobboldali terror szellemi megágyazójának titulálta Prohászka Ottokárt.

Harrach Péter felszólalása:
 
Százötven éve született Prohászka Ottokár, a keresztényszociális, vagy ahogy akkor mondták, a keresztényszocialista mozgalom vezéralakja. Sok egyoldalú és torz kép született Prohászkáról, ilyen is, mint például „A klerikális reakció”, az ellenforradalmi rendszer egyik vezető egyénisége. Én megpróbálok ez alatt a rövid idő alatt néhány vonást felrajzolni a hiteles Prohászka-képből a püspökről, az egyetemi tanárról, a nevelőről, a Tudományos Akadémia tagjáról, a nemzetgyűlési képviselőről, a lapszerkesztőről, kiváló szónokról, teológiai és lelki íróról, de elsősorban a keresztényszociális vagy -szocialista mozgalom vezetőjéről, aki a Rerum Novarumot elsőként fordította magyarra, aki első magyar kritikusa volt Marx Tőkéjének. A reformok híve volt, például a földosztásé, a polgári forradalom első szakaszában annak támogatója, a világháború nagy kritikusa, aki ki merte mondani abban az időben ezt a kritikát, megalapítója a Szociális Misszió Társulatnak és folytathatnánk tovább, de talán leginkább az ő műveiből, az ő szavaiból érdemes idézni.
  
Azt mondja a reményről, amire ma is nagy szükségűnk lenne: „Szükségem van a reményre, hogy éljek, hisz életem pulzusa ez, hogy erős legyek, amilyen volt Rafael angyal, aki mint útrakész, kedves ifjú jelent meg Tóbiásnak, vállalkozó, fiatalos erőben, zavartalan tiszta szemmel nézett az út elé a jövőbe. Ez az a lelkület, amely friss, üde, erős életet sugároz, s ezt megérzik mások is, mert valamint árnyékot vet testünk, úgy befolyást gyakorol lelkünk. Kell a remény, hogy menedékem legyen, bajok, kétely, gúny, üldözés fölött elvágtatok, magasból nézek le a nyüzsgő világra, ezért aztán a remény nagy stílben dolgozik, nagy terveknek és elhatározásoknak él. Mennyi erő meg bizalom van e szóban, mindent megbírok abban, aki megerősít, az isteni mindenhatóságot semmi sem dicsőíti meg annyira, mint az, hogy mindenhatókká teszi azokat, akik benne bíznak. Ez a reményteljes lelkület hasson ki belőlünk, hogy másokat is ébreszthessünk, s nevelhessünk.”
  
De Prohászkának emberi arcát is érdemes megnézni. A Pilis nagy turistája volt, gyalog ment Esztergomból Pestre gyakran, így ír az élményeiről: „Mennyit jártam-keltem, mennyit méláztam én is a Pilis hegyén, akár Szántóról, akár Esztergomból vagy Pomázról jövet, s mikor a hajdan híres pilisi apátságnak forrásánál, ott a diófa alatt megálltam, úgy éreztem, hogy nekem is meg kellene valamit látnom: Meg kellene látnom Clairvaux-t, s ami vele kapcsolatos, a középkori Parist, Sorbonne-t, s meg kellene éreznem a filozófia első ébredését s annak harcait Nyugat-Európában; mert ami itt állt s itt élt, az onnan jött... A Pilisnek történeti levegője van, mert telepe volt annak az antidialektikus szellemnek, amely ütközött az aristotelesi előnyomulással s ugyanakkor szent berke volt a XII. századbeli misztikának, mely a szeretet fölényét hirdette ész és tudás fölött. Ez a testvérpár, vagyis a még meg nem bolygatott realizmusnak s a misztikának szelleme járta itt karonfogva a hegyet és völgyeit, s beszélt franciául s latinul a bükk fákkal s tölgyekkel, vonzotta a hegy barlangjaiba a remete pálosokat. Mikor erre gondolok, nem nézem a Pilist mélázó alkonyban; nem nézem holdvilágos éjben, mikor az energiák pihenőre térnek, hanem inkább akkor mereng rajta a szemem, amikor energiák járják. Nézem a júliusi napsütésben, mikor a tölgyek, a bükkök, a kőrisfák sejtjeiben millió rokka pendül, s mikor a millió szövőszéken a természet sejtszövetté szövi a napsugárt. Ez a csendes s mégis belső energiáktól átjárt erdő a lelki elmélyedésnek legalkalmasabb képe.”
  
S befejezésképpen, talán azoknak szól néhány gondolata, akik nem értik meg Prohászkát: „Ne ítéljetek ellenséges indulattal, ne ily szubjektív szempontokból, így sok-sok tévedésnek és igazságtalanságnak mentek eléje. A ti érzéstetek s egyéniségtek szürönközik bele az ítéletekbe. Hogyan lehetnétek így igazságosak? Ezért, ha ítéltek, tegyetek előbb szert nemes, emancipált, elfogulatlan lelkületre, akarjatok jót és jól, ne ítéljetek szigorúan! Emlékezzetek meg saját gyarlóságaitokról s arról, hogy mennyi kellett ahhoz, hogy míg valamire jutottak, ha ugyan jobbak vagytok másoknál.”
  
+
  
Gusztos Péter (SZDSZ) vállalhatónak és tiszteletre méltónak nevezte a Harrach Péter által a Prohászkától idézetteket. Mint mondta, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Balog Zoltán, a parlament kisebbségi bizottságának elnöke azonban nem adott érdemi választ arra, „hogyan kell érteni a kozmopolita parazitákról elmondott beszédüket, hogy mit tartanak aktuálisnak a múlt századi szélsőjobboldali terrornak szellemi értelemben megágyazó, kirekesztő és szalonképtelen megnyilatkozásokból”.
  
A liberális képviselő kitért arra, hogy a két ellenzéki politikus részt vett a püspök szobrának avatásán.
 
kdnp.hu
Forrás: MTI
Prohászka Ottokár.jpg