Országgyűlés: hétvégi ütközetek

A parlament szokatlan munkarenddel zajló háromnapos ülése,  ma  délelőtt kezdődik, s feltehetően sötétedésig tart.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

A napirend előtti felszólalásokat követően két törvénymódosítást is elfogadhatnak. Ezek egyike Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert hatalmazhatja fel, hogy rendeletben módosítsa az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályait, míg a másik döntés a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel függ össze, és az egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemeléssel szembeni fellépés részletszabályait tartalmazza.

A szavazásokat követően az interpellációk hangoznak el, majd a Fidesz kezdeményezésére "Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra" címmel kezdődik várhatóan négyórás vita. A kormánypárt ezt azért tartja szükségesnek, mert két év alatt hússzorosára nőtt Magyarországon a politikai menedékjogot kérők száma, akiknek nagy része nem politikai üldözöttként, hanem megélhetési céllal érkezett.

Ugyancsak ma tárgyalják a köznevelést, valamint a felsőoktatást érintő legfrissebb törvénymódosításokat, valamint napirendre vehetik a földgázellátásról és a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról szóló változtatási javaslatokat is.

Indítványozó

Indítvány

Nemzetgazdasági miniszter

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról.

Szövege: PDF

Döntés az összegző módosító javaslatról majd zárószavazás.

Igazságügyi miniszter

A pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról.

Szövege: PDF

Döntés az összegző módosító javaslatról majd zárószavazás.

Fidesz-KDNP

Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra.

Sövege: PDF

Vita a lezárásig

Kucsák László, (Fidesz)

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

Szövege: PDF

Általános vita a lezárásig.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról.

Szövege: PDF

Általános vita a lezárásig.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról.

Szövege: PDF

Általános vita a lezárásig.

Nemzeti fejlesztési miniszter

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról.

Szövege: PDF

Általános vita a lezárásig.

A parlament szokatlan munkarenddel zajló háromnapos ülése hétfőn folytatódik és csütörtökön ér véget.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!