Országgyűlés: izzasztó pillanatok

Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament. Hétfőn és kedden pontot tesznek több hajrázó törvény végére, marad viszont a kérdőjel az összegző módosító javaslattal küzdő indítványok után. Szerdán a beszámolók maratoni napját szenvedheti a T. Ház.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Zárószavazások

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi tevékenységéről.

Zöld utat kaphat a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának a 2013. évi egységes költségvetéséről szóló beszámoló. (Szöveges PDF.)  Lényege: 2013. évi költségvetését 47 351,2 M Ft, azaz negyvenhétmilliárd-háromszázötvenegymillió-kettőszázezer forint bevétellel és 33 054,3 M Ft, azaz harminchárommilliárd-ötvennégymillió-háromszázezer forint kiadással  zárta.

A Kulturális bizottság a beszámoló elfogadását javasolja. (Szöveges PDF.)

+

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról.

A kereskedelmi építmények esetében jellemző szempontként kerül megfontolásra a rövid megtérülési idő, gyakori a magas energiafelhasználás, üvegházhatású gáz-kibocsátás, útterhelés, mely a fenntartható fejlődés megvalósulását veszélyezteti. A jogalkotó felelőssége, hogy a szabályozás kialakítása során az általános építéshatósági engedélyezésen túl olyan engedélyezési rendszert vezessen be, amely fokozott figyelmet fordít a fenntartható fejlődés követelményeinek megvalósulására, a környezet védelmére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénymódosítási javaslata e célt szolgálja. (Szövege:PDF.)

+

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról.

Magyarországon egységes szabályok vonatkoznak a települések szélén létrehozott hipermarketekre, nagyméretű szupermarketekre, a diszkont élelmiszer-üzletekre, valamint a kis családi boltokra is. Ebben a teljesen szabad versenyben azonban a tőkeerős hálózatok folyamatosan bővülnek és egyre több kisbolt zár be. Ezzel egyidejűleg nő a munkanélküliség is, mivel a diszkontokban és hipermarketekben magasabb termelékenységgel kevesebb élőmunka ráfordítással kell számolni, tekintettel a szolgáltatás gyengébb színvonalára. A napi fogyasztási cikkek kereskedelme már nem elsősorban azonos profilú vállalatok, hanem a különböző értékesítési modellek versenyévé vált.

Egy családi vállalkozásban működő élelmiszerbolt versenytársa az egész Európából összegyűjtött olcsó termékeket árusító diszkont vagy a vásárlókat buszokkal szállító hipermarket. A tőkeerős üzletláncok piaci erőfölénnyel rendelkeznek, melyet minden lehetséges módon ki is használnak.

A vállalatok méretét tekintve az az elmúlt évek tapasztalata, hogy a foglalkoztatás bővülése a kis és középvállalatok révén valósulhat meg. A jelenlegi jogszabályok azonban nem biztosítanak a kicsiknek megfelelő védelmet, hiszen általában egységesen ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak minden üzlettípusra. Ahhoz, hogy hatékonyan, de az EU előírásokat tiszteletben tartva tudjunk védelmet biztosítani a hazai kis- és középvállalkozásoknak, eltérő szabályokat kell alkotni a különböző üzlettípusokra.

A nemzetgazdasági miniszter törvénymódosító javaslata e célt szolgálja. (Szövege: PDF.)

+

A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről.

A nemzetgazdasági miniszter javaslata egy új és korszerű biztosítási törvény megalkotását célozza. Több, mint 200 oldalon vezérli a biztosítottak érdekeinek védelme, az öngondoskodás ösztönzése, a biztosítás és a biztosítók iránti bizalom növelése, a biztosítás és a biztosítók nemzetgazdaságban betöltött szerepének erősítése, a biztosítási piac működőképességének, megbízhatóságának, a biztosítási tevékenység garanciáinak erősítése, a biztosítási tevékenység egységes, a vállalkozás szabadságát, a piaci szereplők versenyképességét és versenyegyenlőségét garantáló szabályozása, a biztosítási rendszer megbízható működését szolgáló felügyeleti rendszer továbbfejlesztése, a biztosítók kármegelőzésben vállalt szerepének elősegítése érdekében, figyelembe véve az Európai Unió jogszabályainak való megfeleltetés követelményét, illetve azt, hogy a biztosítási piac szabályozása elveiben, színvonalában és a piaci résztvevőknek nyújtott biztonságában érje el azt a szintet, amelyet az Európai Unió a tagállamok szabályozásától megkövetel. (Szövege:PDF.)

+

Döntenek három ellenzéki indítvány tárgysorozatba vételéről is. Mérget senki se vegyen rá, hogy bármelyiket is elfogadják.

Egyes törvényeknek a közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakítását szolgáló módosításáról. Schiffer András (LMP) indítványa. (Szöveges PDF.)

Országgyűlési képviselők, a kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról. Vona Gábor, Szilágyi György (Jobbik) indítványa.  (Szövege: PDF.)

A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról, valamint egyes törvények antikkorrupciós tárgyú módosításáról. Schiffer András (LMP) indítványa. (Szövege: PDF.)

Hajrázó indítványok

Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről.

A jövő évi költségvetés 16 380,615 milliárd forint bevételi főösszeggel, 17 258,218 milliárd forint kiadási főösszeggel és 877,602 milliárd forint hiánnyal számol. Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. (Szövege: PDF)

A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslata jelentős változásokat szorgalmaz. Előterjesztő: Költségvetési bizottság. (Szövege. PDF)

A bizottság azt javasolja, hogy az Országgyűlés a jövő évi költségvetés teljes bevételét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, kiadását 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapítsa meg. A bevételi főösszeg 67,7 milliárd, a kiadási főösszeg 67,9 milliárd forinttal lenne kisebb a bizottsági módosító javaslat szerint, a hiány pedig mintegy 198 millió forinttal.

Több módosítás az elfogadott adótörvények, illetve egyéb elfogadott, vagy elfogadás előtt álló törvénymódosítások miatt válik szükségessé - derül ki a javaslatcsomag indoklásából.

Az indítvány javaslatot tesz az Országvédelmi Alap előirányzatának megfelezésére, amely így a benyújtott törvényjavaslat szerinti 60 milliárdról 30 milliárd forintra csökkenne, ez azonban a módosító javaslat szerint még mindig elegendő a költségvetést érintő potenciális kockázatok kezelésére.

Az árfolyamgát rendszerében a rögzített árfolyam feletti törlesztési kötelezettség kamatrészének felét az állam, másik felét a bankok vállalják át úgy, hogy a bankok hitelintézeti járadék címén az őket terhelő 50 százalékot befizetik a költségvetésbe.

Átvezetik a távközlési adóból várható bevétel - 12,8 milliárddal, 56,4 milliárd forintra - való csökkenésének hatását valamint a reklámadó befizetések - 600 millió forinttal, 6,6 milliárd forintra - emelkedésének hatásait is.

Pénzügyi tranzakciós illetékből 56 milliárd forinttal kevesebbre, 206,2 milliárd forintra számítanak.

Egészségügyi hozzájárulásból 36 milliárddal kevesebb - 161,8 milliárd forint - bevétellel számol a módosító javaslat, ám az Egészségügyi Alap bevételei között jövőre új előirányzatként jelenik meg a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulása, amiből 11,5 milliárd forintot várnak.

A megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díjból 6,4 milliárd forinttal számol a módosítás, ami lehetővé teszi a támogatás csökkentését a kormányhivataloknál és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál.

20 milliárd forinttal kevesebbet - 149 milliárd forintot – tervez az úthasználati díjból.

A lakástámogatások összege 15,9 milliárd forinttal mérséklődik. A javaslat ugyanakkor biztosítja,  hogy az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok 2015-re jutó uniós támogatásából a más - elsősorban uniós - forrásból nem finanszírozható támogatás pénzügyi alapjai rendelkezésre álljanak. Ez megfelel annak a kormányzati döntésnek, mely szerint e települések négy éven keresztül évente 12,5 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesüljenek.

A bizottsági jelentések összegző módosító javaslata seregnyi egyéb módosítást is szorgalmaz:. A Magyar Villamos Művek jövő évi tőkeemelésére az eredetileg tervezett 50 milliárddal szemben csak 18 milliárd forintot szánnak az idei többletforrások valamint a kockázatok és a tervezett beruházások finanszírozási szükségletének pontosabb előrejelzése alapján.

A módosítás a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítása érdekében 2,7 milliárd forint többletforrást biztosít, a Millenáris területén megvalósítandó mélygarázs és közösségi tér kialakításához pedig 1,9 milliárd forintot.

Többletforrást kap a 16 kiemelt sportág is, figyelemmel arra, hogy a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokra való felkészülésben - ami prioritást élvez - hangsúlyos szerepet vállalnak.

+

A központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról.

Előterjesztő: belügyminiszter. (Szövege: PDF) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról.

A belügyminiszter által fémjelzett indítvány elsődleges célja az egységes címképzés és címkezelés lehetőségének megteremtése. (Szövege: PDF) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról.

Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról. 

Előterjesztő: honvédelmi miniszter. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény, valamint egyes törvényeknek a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításáról. 

Előterjesztő: belügyminiszter. (Szövege: PDF.)  A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról. 

Rogán Antal, Tuzson Bence, Csizi Péter Fidesz-képviselők indítványa.  (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról.

Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról. 

Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról. 

Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája.

+

A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról. 

Előterjesztő: külgazdasági és külügyminiszter. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája

+

A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról. 

Szatmáry Kristóf és dr. Selmeczi Gabriella Fidesz-képviselők indítványa. (Szövege: PDF.) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája

Szerda: a beszámolók maratoni napja

Általános viták a lezárásig. Ezer oldalnál is többet kell, kellene elolvasnia annak, aki ezen a szerdai napon mindent tisztán szeretne látni, hallani, értelmezni.

Kezdődik a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámolóval. (Szövege: PDF.)  Reagál az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását javasló Igazságügyi bizottság. (Szövege: PDF.)

Követi a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolója. (Szövege: PDF.)  Reagál az ügyészség 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását javasló Igazságügyi bizottság. (Szövege: PDF)

Követi a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 2011. évi tevékenységéről szóló beszámolója. (Szövege: PDF.)  Reagál az ügyészség 2011. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását javasló Igazságügyi bizottság. (Szövege: PDF.)

Követi a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 2012. évi tevékenységéről szóló beszámolója. (Szövege: PDF.) Reagál az ügyészség 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását javasló Igazságügyi bizottság. (Szövege: PDF.)

Követi a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolója. (Szövege: PDF.) Reagál az ügyészség 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását javasló Igazságügyi bizottság. (Szövege: PDF.)

+

Folytatódik a beszámolók napja a Kúria elnökének a Kúria 2013. évi tevékenységéről, a jogegység biztosításáról és az önkormányzati normakontrollról szóló jelentésével. (Szövege: PDF.)

Előzetesen mérlegelve, elfogadását az Igazságügyi bizottság javasolja. (Szövege: PDF.)

+

Záródik a parlamenti nap az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolójával. (Szövege: PDF.)

Előzetesen mérlegelve, elfogadását az Igazságügyi bizottság javasolja. (Szövege: PDF.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!