Országgyűlés: legfrissebb döntések

Nem okozott meglepetést az Országgyűlés legutóbbi fordulója.  Hegyek és völgyek tündököltek kormánypárti és ellenzéki körökben, ám két alkalommal zöld ligetben mégis találkoztak.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Elfogadva

Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2013. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről című beszámoló elfogadásáról.

Az ÁSZ beszámolója (Szövege: PDF.) szerint a számvevőszék 2013-ban 8,5 milliárd forintos bevételből gazdálkodhatott, kiadásai pedig 7,9 milliárd forintot tettek ki. A Gazdasági bizottság indítványa megállapította: az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségeit teljesítette, és elfogadja az intézmény 2013. évi tevékenységéről, valamint az intézmény gazdálkodásáról készített, független könyvvizsgáló által felülvizsgált és hitelesnek minősített pénzügyi beszámolót. (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 116 igen szavazattal, 30 nem ellenében és 9 tartózkodás kíséretében elfogadta.

+

Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról.

Fölöttébb terjedelmes indítvány, lévén nem egészen az elképzelések, remények szerint alakultak a kassza bevételei, kiadásai. Voltak amelyek ragyognak, s voltak melyeket jégeső is fenyegetett. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter  mindezekre tekintettel készítette el a 2013-as esztendő mérlegét. A zárszámadás alapján a tavalyi makrogazdasági folyamatok kedvezőbbek voltak a vártnál és az Európai Unió átlagánál is. A bruttó hazai össztermék a 2013-as költségvetés készítésekor feltételezett 0,9 százalékhoz képest gyorsabban, 1,1 százalékkal bővült. Az államháztartás uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya 2,2 százalék volt. (Szövege: HTML.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 116 igen szavazattal, 31 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett elfogadta.

+

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról.

A zárszámadás szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a tavalyi esztendőt 47 351,2 M Ft, azaznegyvenhétmilliárd-háromszázötvenegymillió-kettőszázezer forint bevétellel és 33 054,3 M Ft, azaz harminchárommilliárd-ötvennégymillió-háromszázezer forint kiadással zárta.

A legtöbb bevételt a koncessziós és blokkpályázati frekvenciadíjakból származott, míg a kiadások közül a legjelentősebb tételeket a dologi kiadások és a pénzeszközátadások jelentették. (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 118 igen szavazattal, 43 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

+

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetéséről.  

A Költségvetési bizottság arra kérte a T. Házat, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságkiadási főösszegét 32 409,3 M Ft-ban, azaz harminckettőmilliárd-négyszázkilencmillió-háromszázezer forintban, a bevételi főösszegét 32 409,3 M Ft-ban, azaz harminckettőmilliárd-négyszázkilencmillió-háromszázezer forintban hagyja jóvá.” (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 117 igen szavazattal, 45 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

+

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosítása.

Csöbör Katalin, Balla György Fidesz-képviselők által kezdeményezett kedvezőbb szabályozás

alkotmányosan igazolható indoka: a települések és az ott lakók fennmaradásának és ottmaradásának feltétele, hogy a jogalkotó minden lehetséges eszközzel segítse a munkahelyek odatelepülését, a vállalkozások létesítését, ehhez pedig szükséges, hogy a településen lakó, ott munkát végző, a közterhekhez hozzájáruló családokkal bővüljenek a közösségek. (Szövege: PDF)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 123 igen szavazattal, 7 nem ellenében és 35 tartózkodás mellett elfogadta.

+

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek és kiszolgáltatottak fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról.

Selmeczi Gabriella és Bánki Erik (Fidesz-képviselők) indítványa „kizárj azon bűncselekmények elévülését, amelyeket a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek sérelmére követnek el és a büntetési tételük felső határa az öt évet meghaladja; azon bűncselekmények elévülését, amelyeknél a hozzátartozó, vagy az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére történő elkövetés, valamint a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal történő visszaélés a súlyosabb minősítést megalapozza; végül pedig a gyermekprostitúció kihasználása és a gyermekpornográfia minden esetét függetlenül a büntetési tételtől.” (Szövege: PDF.

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 164 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

+

A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló megállapodás (SzMGSz) és mellékletei 2014. évi módosításának kihirdetéséről szóló törvényjavaslat.

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokról szóló 2005. évi L. törvény rendelkezése szerint az SzMGSz-t és annak éves módosításait és kiegészítéseit is törvényben kell kihirdetni. A nemzeti fejlesztési miniszter indítványa  e kötelességnek tesz eleget, annak érdekében, hogy a Magyarországon működő nemzetközi fuvarozásban részt vevő vasúttársaságok a jövőben egyszerűbben tudják alkalmazni. (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 150 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Elutasítva

Döntöttek még dr. Schiffer András két javaslatának tárgysorozatba vételéről is. Az LMP képviselője az országos politika rendszerváltást követő meghatározó szereplői állambiztonsági múltjának vizsgálatát – (Szövege: PDF) –, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonságának hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokat szorgalmazó indítványának – (Szövege:PDF) – napirendre tűzését szorgalmazta, miután az Igazságügyi bizottság mindkettő tárgysorozatba-vételét korábban már elutasította.

Hangzatos felvezető szócsaták ellenére az Országgyűlés minkét indítvány sorsát megpecsételte: az elsőt 51 igen szavazattal, 111  nem ellenében, 2 tartózkodás kíséretében, a másodikat 49 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 2 tartózkodás kíséretében nem vette tárgysorozatba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!