Országgyűlés: zöld úton

Felállították az ország karácsonyfáját. Új szocialista honatya a T. Házban. Zárószavazással elfogadott indítványok. LMP csillogás.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren. A 19 méteres és 2 tonna súlyú fenyő a Pilisi Parkerdő Zrt. jóvoltából, a Gödöllő térségéből, a valkói erdőgazdaságból érkezett.

Díszítését kedden reggel kezdte, s fejezte is be az alpinistákból és dekorációs munkatársakból álló csapat.

Az örökzöldre óarany, bordó és fehér színű díszek kerültek. 15 centiméter átmérőjű gömbökből összesen 650 darab, 50 centiméter magas formavágott, óarany fadíszekből 200 darab, csúcsát pedig 130 centis, 30 kilós (nem vörös) égi csillag ékesíti.

A karácsonyfa mellett helyet foglal egy betlehem és egy adventi koszorú is, amelynek gyertyái is tűzbiztosak.

Elfogadva

Az Országgyűlés 160 igen szavazattal, a jobbikos Novák Előd tartózkodása mellett igazolta a szocialista Horváth Imre mandátumát. (Kérésére közzétett ÉLETRAJZ.)

Újpesten, a főváros 11. számú országgyűlési egyéni választókerületében Kiss Péter szocialista képviselő, volt kancelláriaminiszter júliusi halála miatt kellett időközi választást tartani. A 70 éves, egykoron KGB tanfolyamon felkészített nyugalmazott határőr alezredes miután fölényesen nyerte  a november 23-ai időközi országgyűlési képviselő-választást, új vállalására, feladatára röviden és tömören esküdött: „Én, Horváth Imre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.”

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi tevékenységéről.

Presztízsviták kísérték a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának a 2013. évi egységes költségvetéséről szóló beszámolót. (Szöveges PDF.)

Lényege: 2013. évi költségvetését 47 351,2 M Ft, azaz negyvenhétmilliárd-háromszázötvenegymillió-kettőszázezer forint bevétellel és 33 054,3 M Ft, azaz harminchárommilliárd-ötvennégymillió-háromszázezer forint kiadással  zárta.

A testület tavaly negyvenötször ülésezett, csaknem ezernyolcszáz döntést hozott és ötvennégy rádiós pályázati eljárást zárt le. A digitális átálláshoz kapcsolódóan a helyi televíziók technológiai váltását összesen 312 millió forinttal támogatta, ennek eredményeként a harmincnyolc helyi analóg terjesztésű tévé közül hét élt az átállás lehetőségével.

A Kulturális bizottság a beszámoló elfogadását javasolta. (Szöveges PDF.)

Az Országgyűlés hajlott  a jó szóra és a beszámolót 114 igen szavazattal, 59 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

+

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról.

A kereskedelmi építmények esetében jellemző szempontként kerül megfontolásra a rövid megtérülési idő, gyakori a magas energiafelhasználás, üvegházhatású gáz-kibocsátás, útterhelés, mely a fenntartható fejlődés megvalósulását veszélyezteti. A jogalkotó felelőssége, hogy a szabályozás kialakítása során az általános építéshatósági engedélyezésen túl olyan engedélyezési rendszert vezessen be, amely fokozott figyelmet fordít a fenntartható fejlődés követelményeinek megvalósulására, a környezet védelmére.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénymódosítási javaslata e célt szolgálta, szolgálja.  (Szövege: PDF.)

A plázák építésének lehetőségét szabályozó módosítás egyebek mellett az is indokolta, hogy a 2012 januárjában életbe lépett hároméves moratórium lejár a 300 négyzetméternél nagyobb üzletek építésére. Az új szabályozásban a 300 négyzetméteres határ 400-ra emelkedik. Az ennél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építményekre, illetve az építmények bővítésére az országos illetékességgel eljáró szakhatóság állásfoglalását kell beszerezni.

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 116 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 21  tartózkodás kíséretében elfogadta.

+

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról.

Magyarországon egységes szabályok vonatkoznak a települések szélén létrehozott hipermarketekre, nagyméretű szupermarketekre, a diszkont élelmiszer-üzletekre, valamint a kis családi boltokra is. Ebben a teljesen szabad versenyben azonban a tőkeerős hálózatok folyamatosan bővülnek és egyre több kisbolt zár be. Ezzel egyidejűleg nő a munkanélküliség is, mivel a diszkontokban és hipermarketekben magasabb termelékenységgel kevesebb élőmunka ráfordítással kell számolni, tekintettel a szolgáltatás gyengébb színvonalára. A napi fogyasztási cikkek kereskedelme már nem elsősorban azonos profilú vállalatok, hanem a különböző értékesítési modellek versenyévé vált.

Egy családi vállalkozásban működő élelmiszerbolt versenytársa az egész Európából összegyűjtött olcsó termékeket árusító diszkont vagy a vásárlókat buszokkal szállító hipermarket. A tőkeerős üzletláncok piaci erőfölénnyel rendelkeznek, melyet minden lehetséges módon ki is használnak.

A vállalatok méretét tekintve az az elmúlt évek tapasztalata, hogy a foglalkoztatás bővülése a kis és középvállalatok révén valósulhat meg. A jelenlegi jogszabályok azonban nem biztosítanak a kicsiknek megfelelő védelmet, hiszen általában egységesen ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak minden üzlettípusra. Ahhoz, hogy hatékonyan, de az EU előírásokat tiszteletben tartva tudjunk védelmet biztosítani a hazai kis- és középvállalkozásoknak, eltérő szabályokat kell alkotni a különböző üzlettípusokra.

A nemzetgazdasági miniszter törvénymódosító javaslata e célt  szolgálta, szolgálja. (Szövege: PDF.)

Szankcionálhatók lesznek a nem nyereséges szuper- és hipermarketek. 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Ugyancsak 2018-tól betiltja a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken, az ottani értékek, valamint a városkép és a környezet védelmére hivatkozva. A fővárosban jelenleg a Duna-part látképe és a budai várnegyed, valamint az Andrássy út és történelmi környezete élvez világörökségi védelmet.

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 116 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 25  tartózkodás kíséretében elfogadta.

+

A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről.

A nemzetgazdasági miniszter javaslata egy új és korszerű biztosítási törvény megalkotását célozza. Több, mint 200 oldalon vezérli a biztosítottak érdekeinek védelme, az öngondoskodás ösztönzése, a biztosítás és a biztosítók iránti bizalom növelése, a biztosítás és a biztosítók nemzetgazdaságban betöltött szerepének erősítése, a biztosítási piac működőképességének, megbízhatóságának, a biztosítási tevékenység garanciáinak erősítése, a biztosítási tevékenység egységes, a vállalkozás szabadságát, a piaci szereplők versenyképességét és versenyegyenlőségét garantáló szabályozása, a biztosítási rendszer megbízható működését szolgáló felügyeleti rendszer továbbfejlesztése, a biztosítók kármegelőzésben vállalt szerepének elősegítése érdekében, figyelembe véve az Európai Unió jogszabályainak való megfeleltetés követelményét, illetve azt, hogy a biztosítási piac szabályozása elveiben, színvonalában és a piaci résztvevőknek nyújtott biztonságában érje el azt a szintet, amelyet az Európai Unió a tagállamok szabályozásától megkövetel. (Szövege: PDF.) 

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 147 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 24  tartózkodás kíséretében elfogadta.

Elutasítva

Döntöttek két LMP-indítvány tárgysorozatba vételéről is. Provokatív címeiket olvasva az előterjesztők maguk sem hitték, hogy keblére öleli a T. Ház. Rossznyelvek szerint eleve az vezérelte őket, hogy a sajtó közvetítse, emlegesse a vitáját, láttatván, hogy él még   párt. E tekintetben az elutasítás is zöld úton járt.

Egyes törvényeknek a közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakítását szolgáló módosításáról.

Schiffer András és az LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése. (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 59 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 2  tartózkodás kíséretében nem vette tárgysorozatba.

+

A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról, valamint egyes törvények antikorrupciós tárgyú módosításáról.

Schiffer András és az LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése! (Szövege: PDF.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 60 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 1  tartózkodás kíséretében nem vette tárgysorozatba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!