Összefoglaló: a bőség kosarában I.

266 törvényjavaslattal küzdöttek az esztendő első felében. A kormány 113 benyújtott indítványából 109-et, a Fidessz-KDNP 30 javaslatából 26-ot, a bizottságok 5 indítványából 3-at, az MSZP-Jobbik-Fifesz közös indítványából pedig egyet fogadott el a Tisztelt Ház. Az ellenzék 75 önálló indítványa zátonyra futott.

kdnp. hu – Bartha Szabó József

Az ellenzék, ragaszkodva a hagyományokhoz a kormány oldalról érkező mindent elutasított, viszonzásul  75 indítványukról a kormánypártok sem döntöttek másként. A kivételt a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosítása jelentette, amelyet előterjesztőként az MSZP és a Jobbik is támogatott. Értelemszerűen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül kapott zöld utat. A banktitoknak nem minősülő adatok körét terjesztette ki a Quaestor-üggyel kapcsolatosan.

Meglepetésre a Fidesz padsoraiból érkező két törvényjavaslat is elbukott, pedig „alapszabály” a frakcióban, hogy csak olyan indítványt nyújtanak be, amit támogatnak.  

A képviselők - többek között – elfogadták a KDNP indítványát  a természetes személyek adósságrendezéséről szóló javaslatát, melynek alapján tízezrek kaphatnak segítséget.

Módosították a menedékjogi törvényt: a változtatások lehetővé teszik a kormánynak a migráció szempontjából biztonságos tranzitországok kijelölését, ahonnan az érkezők nem igényelhetnek politikai menedékjogot.

Jóváhagyták a  fővárosi fejlesztési beruházások –a 3-as metró rekonstrukciójának – gyorsítását, miként a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésekkel kapcsolatos indítványt is.

Döntés született a diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről, valamint a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával kapcsolatosan a munka törvénykönyvéről szóló törvény módosításáról.

Szabad jelzést kapott a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló  törvény módosítása, valamint az állami vagyonról szóló törvénynek az állami vagy önkormányzati vagyon gyarapításával összefüggő módosítása.

Sok más mellett megszavazták a banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosítását és a brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezését is.

+

Ezer oldalt messze meghaladóan szövegeztek az indítványok. Kalap megemelve előtte, ’ki elolvasta mindet! Megelőzendő a bajt, a frakciók előrelátóan kijelölték karmesterüket, akinek intése nyomán gondolkozás nélkül eldönthették, hogy szavazáskor melyik (igen, nem, tartózkodom) gombot kellett megnyomni.

Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva, megismerhetőek az  elfogadott, miként  eredetiben olvashatóak az emlékeztetésre vagy feledésre méltó elutasított törvényjavaslatok javaslatok is.  

ELFOGADVA

Pártok

2015. évi CXXXIX. törvény

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról.

Fidesz: Bánki Erik, dr. Vas Imre

 2015. évi CXXXVI. törvény

 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról.

Fidesz: Bánki Erik

 2015. évi CXXXV. törvény

 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról.

Fidesz: Bánki Erik, dr. Szűcs Lajos

 2015. évi CXXXIV. törvény

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról

Fidesz: Németh Szilárd István

2015. évi CXXIV. törvény

 

A nemzeti akkreditálásról.

Fidesz: Szatmáry Kristóf, Cseresnyés Péter, dr. Vas Imre

2015. évi CXVII. törvény

A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról.

Fidesz: Kósa Lajos, Tuzson Bence, dr. Mengyi Roland

2015. évi CXVI. törvény

Az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről

Fidesz: dr. Gulyás Gergely, dr. Vas Imre, Dunai Mónika, Szabolcs Attila

2015. évi CXIII. törvény

 

A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról.

Fidesz: Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf, dr. Vas Imre

2015. évi CX. törvény

Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvénynek az állami vagy önkormányzati vagyon gyarapításával összefüggő módosításáról.

Fidesz: dr. Tilki Attila, dr. Völner Pál

2015. évi CVI. törvény

A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosításáról.

Fidesz: Rogán Antal, Kósa Lajos, Németh Szilárd István

2015. évi CV. törvény

A természetes személyek adósságrendezéséről.

KDNP: dr. Semjén Zsolt, Harrach Péter, dr. Latorcai János, dr. Rubovszky György, dr. Aradszki András, Firtl Mátyás, Földi László, dr. Hoffmann Rózsa, dr. Hargitai János, dr. Rétvári Bence, dr. Seszták Miklós, dr. Simicskó István, Soltész Miklós, Szászfalvi László, dr. Vejkey Imre,  Móring József Attila 

2015. évi CIV. törvény

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. Törvény módosításáról.

Fidesz: Lázár János, dr. Kovács Zoltán, L. Simon László, Vargha Tamás, dr. Tilki Attila,

KDNP: dr. Rétvári Bence, dr.Vejkey Imre

2015. évi XCIX. törvény

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. Törvény módosításáról.

Fidesz: Font Sándor, Vécsey László

2015. évi LXXXVIII. törvény

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról.

MSZP: Dr. Szakács László

 

Fidesz: dr. Szűcs Lajos, Boldog István, Witzmann Mihály, László Tamás, dr. Kerényi János

 

Jobbik: Hegedűs Lorántné

2015. évi LXXV. törvény

A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról.

Fidesz: Kósa Lajos, Halász János, Horváth István, Simon Róbert Balázs, Vantara Gyula, Kucsák László

2015. évi LXXIV. törvény

A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről.

Fidesz: Kósa Lajos,  Szatmáry Kristóf, Tuzson Bence, Cseresnyés Péter

2015. évi LVIII. törvény

A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról.

Fidesz: Bíró Márk, dr. Hörcsik Richárd , dr. Vas Imre

2015. évi LIII. törvény

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

Fidesz: Németh Szilárd István, dr. Mengyi Roland

2015. évi LII. törvény

A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról.

Fidesz: dr. Gulyás Gergely, dr. Mengyi Roland, Tuzson Bence, dr. Vas Imre

2015. évi XXXIX. törvény

A Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról.

Fidesz: Rogán Antal, Bánki Erik, Balla György, Tuzson Bence, dr. Gulyás Gergely, dr. Szűcs Lajos

2015. évi XXXIV. törvény

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról.

Fidesz: Balla György, dr. Mengyi Roland, Németh Szilárd István, Gyopáros Alpár, Vécsey László

2015. évi XXXIII. törvény

A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről.

Fidesz: Bánki Erik

2015. évi XXXI. törvény

A brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről.

Fidesz: Rogán Antal, dr. Gulyás Gergely, Tuzson Bence, Németh Szilárd István,

KDNP: Harrach Péter

2015. évi XVII. törvény

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról.

KDNP: Harrach Péter

Fidesz: Szatmáry Kristóf, dr.Vas Imre

 

2015. évi XVI. törvény

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról.

Fidesz: Szatmáry Kristóf,  dr. Mengyi Roland, dr. Vas Imre

2015. évi IX. törvény

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

Fidesz: Kucsák László

2015. évi IV. törvény

Egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékével összefüggő módosításáról.

Fidesz: Lázár János, L. Simon László

Bizottságok

 2015. évi CXXV. törvény

 

 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról.

 Magyarországi nemzetiségiek bizottsága

2015. évi XL. törvény

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról.

Igazságügyi bizottság

2015. évi XV. törvény

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról.

Magyarországi nemzetiségiek bizottsága

ELUTASÍTVA

Fidesz

Indítvány

Előterjesztő

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosítása a polgármesterek illetményének megállapításával kapcsolatban.

Szövege: PDF.

Boldog István

A közérdekű üzem működését megzavaró színesfém lopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálásáról.

Szövege: PDF.

Boldog István

MSZP

Indítvány

Előterjesztő

A közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesítése és a pályázati eljárások nyilvánosságának biztosítása érdekében egyes törvények módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Szakács László

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. Törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Gúr Nándor, Tóbiás József, Mesterházy Attila, Lukács Zoltán, dr. Varga László, dr. Tóth Bertalan, Heringes Anita, Bangóné Borbély Ildikó, Velez Árpád, Harangozó Gábor István, Demeter Márta, dr. Legény Zsolt, dr. Bárándy Gergely, Tóth Csaba, dr. Molnár Zsolt, dr. Hiller István, Hiszékeny Dezső, Horváth Imre, Kiss László, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, dr. Szakács László, Teleki László, Tukacs István, Gőgös Zoltán, Burány Sándor, dr. Harangozó Tamás, dr. Józsa István

A dohánytermék-kereskedelem állami monopóliumának megszüntetéséről.

Szövege:PDF.

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila , dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán,  dr. Bárándy Gergely

A 2015. évi költségvetés módosításának megalapozása érdekében egyes törvények módosításáról.

Szövege: PDF.

Korózs Lajos,  Bangóné Borbély Ildikó

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Gőgös Zoltán, Harangozó Gábor István

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Tóbiás József, Harangozó Gábor István

A brókerbotrányok áldozatainak rendkívüli és azonnali kártalanításáról, valamint az eltűnt vagyon feltárásához szükséges vagyongyarapodási vizsgálatról.

Szövege: PDF.

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila , dr. Tóth Bertalan, Lukács Zoltán,  dr. Szakács László

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosítása.

Szövege: PDF.

dr. Szakács László,  Gúr Nándor

A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében egyes törvényeknek a behajtási költségátalánnyal kapcsolatos módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Tóth Bertalan , Heringes Anita

Összefogás a Fűtött Otthonokért Alapról.

Szövege: PDF.

Lukács Zoltán, Korózs Lajos, Gúr Nándor,  Bangóné Borbély Ildikó

A vagyonnyilatkozat-tételi eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról.

Szövege: PDF.

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila , dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán,  dr. Bárándy Gergely

A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról.

Szövege: PDF.

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila , dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán,  dr. Bárándy Gergely, Harangozó Gábor István

A kormányhivatalok vezetőivel szemben támasztott, a működésük átláthatóságához fűzött követelmények érvényesítéséhez szükséges törvénymódosításokról.

Szövege: PDF.

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila , dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán,  dr. Bárándy Gergely

Egyes törvényeknek a kormánypárti elit álláshalmozásának mint a korrupció egyik megnyilvánulási formájának a felszámolása érdekében szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

Tóbiás József, dr. Harangozó Tamás Attila , dr. Tóth Bertalan, Tóth Csaba, Lukács Zoltán,  dr. Bárándy Gergely

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Tóth Csaba

Az energiaárak világpiaci csökkenése pozitív hatásainak a lakossághoz történő igazságos eljuttatása érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Tóth Bertalan , Tóbiás József, Heringes Anita

Egyes törvényeknek a jövedéki engedélyes italkereskedelmi tevékenységet folytató hazai KKV-k ellehetetlenítésének megakadályozásával összefüggő módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Tóth Bertalan

Jobbik

Indítvány

Előterjesztő

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Staudt Gábor

A Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Hegedűs Lorántné, Gyöngyösi Márton

Az országgyűlési bizottság eljárása akadálymentes lefolytathatóságának érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Staudt Gábor, dr. Gyüre Csaba 

A szülő köznevelési intézmény életében történő részvételének hatékony biztosításáról.

Szövege: PDF.

Dúró Dóra, Farkas Gergely

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Apáti István, Ander Balázs

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Mirkóczi Ádám

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Z. Kárpát Dániel, Magyar Zoltán, Novák Előd, Apáti István, Mirkóczi Ádám, Sneider Tamás

A Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló, kihirdetés előtt álló törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Lukács László György

Az MNB ellenőrzési tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról.

Szövege: PDF.

Hegedűs Lorántné, Volner János, 

A bűncselekmények sértettjeinek és a sértettek hozzátartozóinak hathatósabb védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról.

Szövege: PDF.

Dr. Staudt Gábor, Szávay István

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosítása a vizsgálóbizottságok létrehozhatóságának racionalizálásáról.

Szövege: PDF.

Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel, Novák Előd, dr. Staudt Gábor,  dr. Gyüre Csaba 

A diszkriminációmentes szolgálati idő elismerése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Novák Előd, Sneider Tamás, Vágó Sebestyén

A helyi népszavazás eredményessége érdekében a százalékértékek alkalmazásának pontosítására vonatkozó, a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Hegedűs Lorántné

Az önkormányzati médiaszolgáltatások és sajtótermékek kiegyensúlyozottsága érdekében szükséges szabályok megállapítása érdekében a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Novák Előd, dr. Staudt Gábor, Volner János, Szilágyi György, Magyar Zoltán, Vágó Sebestyén,  Hegedűs Lorántné,  Ander Balázs, Apáti István, dr. Gyüre Csaba,   Bana Tibor, Kulcsár Gergely

 LMP

Indítvány

Előterjesztő

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek a képviselői szabad mandátum védelmét biztosító módosításáról.

Szövege: PDF.

Sallai R. Benedek

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvénynek a környezeti károk felszámolásához szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

Schmuck Erzsébet

Az egyes törvényeknek a dolgozói szegénység elleni küzdelem érdekében szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Schiffer András, dr. Szél Bernadett,  Schmuck Erzsébet, Ikotity István, Sallai R. Benedek

Egyes törvényeknek a közmunkacsapda felszámolásához szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Szél Bernadett 

Az offshore vállalkozásoknak a közpénzek felhasználásából történő kizárásáról, valamint az államigazgatás offshore-mentesítéséről.

Szövege: PDF.

dr. Schiffer András

A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvénynek a hitelintézetek által kezelt betétek védelmében szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

Schmuck Erzsébet, dr. Schiffer András,

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvénynek a városi közparkok védelme érdekében szükséges módosításáról.

Szövege: PDF

Ikotity István, Sallai R. Benedek, Schmuck Erzsébet, dr. Schiffer András, dr. Szél Bernadett

A sajátos helyzetű gyermekek óvodai nevelés alóli felmentési szabályainak kiterjesztéséről.

Szövege: PDF.

Ikotity István,  Sallai R. Benedek

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvénynek a termőföld megadóztatásának elkerülése érdekében történő módosításáról.

Szövege: PDF.

Sallai R. Benedek

Az üzemanyagcélú sűrített gáz halmazállapotú földgáz adómértékének csökkentéséről.

Szövege: PDF.

dr. Szél Bernadett

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvénynek a kertészeti árudák rendes működtetéséhez szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

Sallai R. Benedek

Az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonságának hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról.

Szövege: PDF.

dr. Schiffer András,

Egyes törvényeknek a közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakítását szolgáló módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Schiffer András,

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről.

Szövege: PDF.

dr. Schiffer András

Az atomerőmű-alkatrészeket sújtó termékdíj-kötelezettség bevezetéséről.

Szövege: PDF.

dr. Szél Bernadett

Az egyes törvényeknek a terrorcselekmények hatékonyabb megelőzéséhez szükséges módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Szél Bernadett, dr. Schiffer András

A diákmunka vállalásának elősegítéséhez szükséges törvénymódosításokról.

Szövege: PDF.

Ikotity István, dr. Szél Bernadett

A megújuló energiatermelést sújtó termékdíj-kötelezettségek eltörléséről.

Szövege: PDF.

dr. Szél Bernadett

Független

Indítvány

Előterjesztő

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról.

Szövege: PDF.

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

A társasházak, lakásszövetkezetek követeléseivel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról.

Szövege: PDF.

Szabó Szabolcs

A Fidesz által a trafikok bejárata elé száműzött kisgyermekek biztonságának megteremtéséről.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Fodor Gábor

A dohányboltok hermetikus lezárásának megszüntetéséről.

Szövege: PDF.

Szabó Szabolcs

A felszámolási eljárás szabályainak megváltozatásáról a katasztrófahelyzetek elkerülése érdekében.

Szövege: PDF.

Szabó Szabolcs

A gyorsforgalmi utak építésére vonatkozó átláthatóság növeléséről.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

A Magyar Nemzeti Bank felelősségéről a bróker- és bankbotrányok kapcsán.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

Az egészséges ivóvízhez való hozzáférésről.

Szövege. PDF.

Szabó Timea

Az álláskeresési járadék egyes szabályainak a köznevelésben foglalkoztatottak érdekében történő megváltoztatásáról.

Szövege: PDF.

Szabó Szabolcs

Az állambiztonsági múlt nyilvánosságának garanciáiról.

Szövege: PDF.

Szelényi Zsuzsanna,  Szabó Szabolcs

Az állambiztonsági szolgálatok mágnesszalagra rögzített adatbázisának nyilvánosságáról.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárással összefüggő rendelkezéseinek módosításáról.

Szövege: PDF.

Szelényi Zsuzsanna

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Varju László, dr. Vadai Ágnes

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításról.

Szövege: PDF.

dr. Vadai Ágnes, Varju László

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Vadai Ágnes, Varju László

A Letelepedési Magyar Államkötvényről szóló rendelkezések hatályon kívül helyezéséről.

Szövege: PDF.

Szelényi Zsuzsanna

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről.

Szövege: PDF.

Varju László

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

Egyes törvényeknek a gyermekek védelmét biztosító módosításáról-

Szövege: PDF.

Szabó Timea

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról.

Szövege: PDF.

Gyurcsány Ferenc, Varju László, dr. Vadai Ágnes, dr. Oláh Lajos

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

dr. Oláh Lajos

A dohánytermékek kiskereskedelmére való jogosultságot elveszítők jogsérelmének orvoslásáról.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról.

Szövege: PDF.

Szabó Timea

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!