Összefoglaló: ringott a ring!

Kétszázhat egyszerű választ igénylő „mezítlábas” kérdés hangzott az esztendő első felében a Tisztelt Házban. A válaszok sem voltak „piskóták” Mindannyian biztosak voltak abban, hogy csak az általuk szorgalmazottak menthetik meg a romlástól az országot.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Különös pillanatok kísérték a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” óráját. A tévé már nem közvetítette. Az újságírók is  elmentek, üresek maradtak a széksorok, a képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végezték. Mégis fontos szereplésnek számított, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeztek a kormány jeleseihez.  

 

Kérdezők száma

Kérdések száma

Fidesz

16

21

KDNP

-

-

 

MSZP

21

63

Jobbik

17

69

LMP

5

49

Független

3

2

Nemzetiségi szószólók

2

2

ÖSSZESEN

64

206

Lao-Ce  szerint egyáltalán nem meglepő, hogy egy bölcs ember előre néző halk szava, hatásosabb mint egy ostobának a lármázása. Volt aki hallgatott a kínai filozófusra, s persze voltak, akik nem, - mert hiába lenne bölcs dolog előrenézni, ha nehéz messzebbre tekinteni, mint ameddig el tudnak látni.

Az ellenzék kérdései majd mindig költőiek voltak: már a címűkben hordozták az  elmarasztalást. A szocialisták - a visszatérés reményében - folyamatosan az elrontott  múlt legszebb pillanataira emlékeztettek. A Jobbik és az LMP sem mulasztotta el hangoztatni: „’ki nem lázad az Orbán-kormány  döntései ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!”

 A Válaszok sem voltak „piskóták”. Boksz-nyelven szólva: egy ütés ide, egy ütés oda, s vége lett a menetnek  Mégis, fontos szereplésnek számított. Minden párt hálásan megtapsolta a szószóját.

A KDNP nem vett részt e küzdelemben, mondván, ha valamire kíváncsiak, azt a közös frakcióülésen megkérdezik a kormány tagjaitól, ott ugyanis nem kiabál, nem hújjog az ellenzék, így a választ is hallják.

A Fideszben is régi szabály, hogy ha bajuk, panaszuk vagy kívánságuk van, azt zárt ajtók mögött, a frakcióban kell elmondaniuk, így a T. Házban csupán „pozitív kételyüknek” adtak hangot. Senkit sem lepett meg, hogy még a kérdésre válaszoló miniszter vagy államtitkár sem tudta jobban dicsérni náluknál a kormányt. 

Összeállításunk sokat sejtető erénye a felszólalások nyomon követhetősége: címeik félreérthetetlenül jelzik,  miről is szónokoltak. Rákattintva a dátumot fémjelző parlamenti napló számaira eredetiben olvashatók  az emlékezésre vagy feledésre méltó  kérdések és válaszok.

TOP 10

KÉRDEZŐK

LÉRDÉSEK SZÁMA

KÉRDEZŐK

KÉRDÉSEK SZÁMA

Ikotity István

LMP

21

Schmuck Erzsébet

LMP

7

Sallai R. Benedek 

LMP

13 

Varga László

MSZP

7

Farkas Gergely

Jobbik

8

Ander Balázs

Jobbik

6

Dr. Szél Bernadett

LMP

8

Egyed Zsolt

Jobbik

6

Dúró Dóra

Jobbik

7

Dr. Lukács László György

Jobbik

6

Magyar Zoltán

Jobbik

7

Gúr Nándor

MSZP

5

FIDESZ

KÉRDEZŐK

TÉMA

VÁLASZOLÓK

OGY. NAPLÓ

Dr. Völner Pál

Százötven új töltőállomás. Milyen jövő előtt áll a hazai elektromos közlekedés?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mit tehet a kormány az uniós forrásból nem finanszírozott közutak fejlesztéséért?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Fontosak az előrelátó, megelőző jellegű árvízvédelmi intézkedések. Folytatódik-e a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi fővédvonal, táti gátrendszer meghosszabbítása Esztergomig?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Dr. Bene Ildikó

Szolnok városát miként érinti a „Modern városok” programban való részvétel?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Megújul a hatvani Albert Schweitzer Kórház. Milyen lépéseket tervez a kormány a hazai kórházak további fejlesztése érdekében?

Szabó Zsolt

 nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Csizi Péter

Milyen intézkedésekkel biztosítja a kormány a pécsi fejlesztések megvalósulását?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Hazánk egyre vonzóbb befektetési célpont. Hogyan segíti az amerikai hangtechnikai gyártó és tervező vállalat beruházása a gazdaság és a munkaerőpiac fellendülését Pécs városában?

Íjgyártó István

Külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Dr. Mengyi Roland

Újabb külgazdasági siker! Hogyan segítheti Miskolc fejlődését a szingapúri beruházás keretében épülő új gyár?

Dr. Mikola István

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Magyarország harmadik legnagyobb acélműve épülhet meg Miskolcon. Hogyan segíti ez a magyar ipar újbóli fellendülését?

Dr. Szabó László

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Ágh Péter

Milyen további közútfejlesztések várhatóak Vas megyében?

Dr. Seszták Miklós

nemzeti fejlesztési miniszter

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Dankó Béla

Mikor kezdődhet meg az M44-es út építése?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

45. szám

 2015.02.16. hétfő

Cseresnyés Péter

Hogyan segíti Nagykanizsa és térsége fejlődését a ’Modern városok’ program?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Dr. Galambos Dénes

Dagad a második szocialista brókerbotrány! Hová tűnt 84 önkormányzat pénze, s hogyan segít rajtuk az állam?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Gelencsér Attila

Miként segíti a kaposvári rászorulókat az újonnan bevezetett segélyezési rendszer?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Dr. Hörcsik Richárd

Javul a vasút helyzete: javul-e végre Zemplénben is?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

 89. szám

2015.06.22. hétfő

Dr. Kovács József

Semmelweis-nap

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár válasza

 94. szám 

2015.07.06. hétfő

Manninger Jenő

Erősödő ország, modern városok! Mely pontokon segíti Sopron fejlődését a ’Modern városok’ program?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Dr. Tiba István

Mikorra számolja fel a kormány a balmazújvárosi veszélyeshulladék-tárolót?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Tuzson Bence

Hogyan bővülhet Magyarországon a börtönök férőhelyeinek száma?

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Dr. Vas Imre

Magyar Gripenek védik tavasztól Szlovénia légterét?

Vargha Tamás

honvédelmi minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Dr. Vinnai Győző

Mennyiben szolgálják a fiatalok sikeres elhelyezkedését a következő tanévben induló duális képzések?

Dr. Rétvári Bence

Emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

MSZP

KÉRDEZŐK

TÉMA

VÁLASZOLÓK

OGY. NAPLÓ

Dr. Varga László

Miért lett jóval drágább a vízóracsere Miskolcon?

Szabó Zsolt

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

 89. szám

2015.06.22. hétfő

Mikor kerül sor végre Miskolcra?

Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Ami a miniszterelnöki látogatásból kimaradt!

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

80. szám

2015.06.01. hétfő

Kiket és miért támogat az MVM?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Jelentés vagy életösztön?

Magyar Levente

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Mikor nyújtanak megfelelő segítséget a bajba jutott önkormányzatoknak?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Mi lesz a taós pénzekkel, a források nagy része tényleg ügyeskedőkhöz kerül?

Dr. Simicskó István

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő 

Gúr Nándor

Egyre több a munkahelyi baleset, egyre több a kiszolgáltatott munkavállaló, egyre kevesebbet ér az emberi élet! 

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Mennyi lesz jövőre, azaz 2016-ban a minimálbér nettó összege?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Szauron szeme már a közmunkásokat is figyeli?

Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Milyen kormányzati segítségre számíthatnak Martfűn a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ dolgozói?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Mikor kerülnek kifizetésre a munkabérek és szociális támogatások?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Heringes Anita

Így lehet saját lábra állni önálló családként?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Miért tesznek tönkre mindent, ami jól működött?

Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

 74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mit keres a Quaestorbotrányban Kiss Szilárd?

Magyar Levente

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Önökben nem merülne fel a kétely?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Ön szerint tényleg politikai pimaszság kérdezni?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

48. szám

 2015.02.23. hétfő

Bangóné Borbély Ildikó

Ki mit fejleszt?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Elveszik-e a püspökladányiak iskoláját?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Meddig hazudnak még M4-es ügyben?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Házasság hete után lesz együttélés hete is?

Veresné Novák Katalin

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Demeter Márta

Vállalja a felelősséget a légierőt ért hatalmas veszteségekért?

Hende Csaba

Honvédelmi miniszter

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Valóban egész ügyvédi irodákat lehallgatnak?

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Valóban semmilyen intézkedést nem tesz annak érdekében, hogy leveleit ne fújhassa ki a szél?

Vargha Tamás

honvédelmi minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Nem a letelepedési kötvénnyel üzérkedők jelentik-e a valódi veszélyt?

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Kiss László

Valóban készül a kormányzat az 1-es villamos vonalának meghosszabbítására?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Belépő a Parlamentbe, belépő a kormányzati bizniszbe!

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd 

Mikor épül meg végre az Esztergom-Budapest vasútvonal?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Lengyel-magyar két jó barát?

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

48. szám

2015.02.23. hétfő

Szabó Sándor

Ki fogja megfizetni az újabb több tízmillió forintos megszorítást Szegeden, amit a házi segítségnyújtás mint szociális ellátás szigorítása okoz?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Ki lesz a következő? Radnóti Miklós vagy József Attila nevét is száműznék az intézményi elnevezésekben?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Úgy építünk, hogy közben tönkretesszük a múlt értékeit, avagy nekrológ a soha fel nem tárt szegedi régészeti leletekről? 

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Miért kell erővel átnevezni a szegedi Ságvári Gimnáziumot, mikor erre egyértelmű törvényi felhatalmazása nincsen?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Dr. Szakács László

Átvállalták a kórházak adósságait?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mit gondol az összeférhetetlenségről?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Mi lesz a Pannon Volán dolgozóival?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Több százezer lakossági számla tűnt el!

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Tukacs István

Ha Budapestnek jut, Nyíregyházának miért nem?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

80. szám

2015.06.01. hétfő

Az elszabaduló törlesztő részletekről, avagy ez lenne az óriási nyereség a devizahitelesek számára?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mi lesz az Apáczaival Nyíregyházán

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Mi mindent súg még a miniszterelnök életösztöne?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Burány Sándor

Mikor szüntetik meg végre a Budapesti Vegyiművek veszélyeshulladék-tárolójában kialakult katasztrófahelyzetet?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

66. szám  

2015.04.20. hétfő

Hogyan kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a Quaestorhoz?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Miért lát a bankcsalásban jó üzletet a kormány?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Horváth Imre

Miért nem hívták meg a kónyi polgármestert az M85-ös főút Győr és Kóny közötti szakaszának átadására?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

89. szám

 2015.06.22. hétfő

Hol vannak a pályázati kiírások?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

80. szám

2015.06.01. hétfő

Működő rendőrőrsöt Káposztásmegyerre!

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Harangozó Gábor István

Lesz-e folytatás?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mi az akadálya annak, hogy felmentést adjanak a Balaton-parti területeken működő kiskereskedelmi üzleteknek a vasárnapi zárva tartás kötelezettsége alól?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Kunhalmi Ágnes

Az Illatos úton legalább történt valami, de mi lesz a Cséry-teleppel?

Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mit lehet tudni a Havanna lakótelepről hiányzó panelpályázatokról?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár válasza

59. szám

2015.03.23. hétfő

Dr. Legény Zsolt

Mi lesz a szabolcsi gazdákkal?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mikor készül el az M49-es?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Tóth Csaba

Lesz-e gyorsvillamos a Bosnyák térig?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Részesültek-e a miniszterek jutalékban?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Tukacs István

 

Mi volt döntésének oka, indoka?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

 59. szám

2015.03.23. hétfő

Takarékszövetkezetek lenyúlás után!

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

54. szám

2015.03.09. hétfő

Velez Árpád

Mi lesz a csókakői idősek otthona lakóival? 

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

A tavalyi évben az állami tulajdonú vállalatok vezetői mekkora összegű jutalomban és prémiumban részesültek?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Gőgös Zoltán

Mi történt az erdészeti igazgatóságokkal?

Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Dr. Harangozó Tamás Attila

Meddig falaznak a fideszes és Fidesz-szövetséges bűnözőknek?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

54. szám

2015.03.09. hétfő

Korózs Lajos

Hány embernek kell még bekattannia, hogy önök észbe kapjanak? Miért csökken jövőre a kábítószer-megelőzésre fordított költségvetési forrás?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Dr. Tóth Bertalan

Lavina a színházi berkekben? A Pécsi Országos Színházi Találkozó bojkottjáról.

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Jobbik

KÉRDEZÖK

TÉMA

VÁLASZOLÓK

OGY. NAPLÓ

Farkas Gergely

 

 

 

 

 

 

 

 

Támogatják-e a mindenki számára elérhető alapszintű internetszolgáltatás bevezetését?

Kara Ákos

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Milyen felháborító esetekre várnak még, hogy végre lépéseket tegyenek a szakmai gyakorlatok körüli problémák megoldása érdekében?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Mikor térhet haza a székely apostol?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Mit tesz a kormány, hogy megvédje a magyar bortermelőket az olcsó olasz importboroktól?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Miért hozzák nehéz helyzetbe a jövő pedagógusait a Klebelsberg képzési ösztöndíjak folyamatos csúszása miatt?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Önök csak azt szajkózzák, hogy nincs döntés a Corvinus Egyetem sorsát illetően, de miért nem vetnek véget a kialakult helyzetnek, és tesznek ígéretet arra, hogy nem darabolják fel az egyetemet, és nem költöztetik el a karokat?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatásban tanuló gyermekek után is?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Miért nem léptek fel az elmúlt öt évben a bér-szakdolgozatíró cégek ellen?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Dúró Dóra

 

 

 

 

 

 

 

Mikor teszik életszerűvé a nyugdíjkorhatárt betöltött pedagógusok foglalkoztatását?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Tilosban a turul? Miért akadályozzák az ősi magyar hagyomány kibontakozását?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

89. szám

2015.06.22. hétfő

Mikorra tervezik gyermekmentő vagy koraszülöttkocsi beszerzését Tolna megyében?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

 86. szám 

2015.06.15. hétfő

Miért nem foglalkoznak a levéltárakkal és az ott dolgozókkal?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Mikor várható, hogy a munkájukhoz méltó bérért dolgozhatnak a pedagógiai munkát segítők?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54.szám   

  2015.03.09. hétfő

Hol van itt a nyelvstratégia?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

59. szám  

 2015.03.23. hétfő

Logisztikából, informatikából, ügyvitelből bukta. Okulás vagy folytatás?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Magyar Zoltán

 

 

 

 

 

 

 

A kormány mulasztása miatt elvéreztek a LEADER-támogatások. Százmillióktól esik el hazánk?

Kis Miklós Zsolt

Miniszterelnökség államtitkára

89. szám

2015.06.22. hétfő

Alaptalan volt a kapuvári húsgyár bezárása?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

 80. szám

 2015.06.01. hétfő

Mi lesz veled, ETO, avagy a Fidesznek miként sikerül tönkretenni egy újabb nagy múltú magyar futballklubot?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Az uniós szabályozás változása és a kormány gyatra tájékoztatása miatt gazdák sokasága kényszerül arra, hogy értékes vetését kiszántsa?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Anomáliák a földvásárlás körül a rosszul értelmezett és használhatatlan földforgalmi törvény miatt?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

A kormány miért nem veszi komolyan a méhészet problémáit?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

48. szám

 2015.02.23. hétfő

Folyamatos önfeladás a Fidesznél?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Ander Balázs

 

 

 

 

 

 

Tényleg nem érzik, hogy valami bűzlik a fideszes haverok homokozójává züllesztett Dunakeszi Járműjavítóban?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

A korábbi ígéretekkel szemben miért bünteti újabb hét szűk esztendővel a magyar kerékpáros-társadalom több százezer bringázni szerető tagját a kormány?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mit ér a magyar, ha az agglomerációban él?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

 2015.05.19. csütörtök.

A rendszerváltás szőnyegbombázása után nem érzik úgy, hogy szükség lenne végre protekcionista gazdaságpolitikára?

Orbán Gábor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Országhódítás hektáronként 10 forintért!

Dr. Bitay Márton Örs

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Földet vissza nem adtok, no, de hogy kárpótlást sem?

Dr. Bitay Márton Örs

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Egyed Zsolt

 

 

 

 

 

 

Ki a felelős az ápolók semmibevételéért?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Mikor áll az állam az állatmenhelyek mellé?

Zsigó Róbert

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Miért engedték és engedik továbbra is a bűnözői életvitel ennyire szélsőséges gyakorlását?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

63. szám 

 2015.04.07. kedd

Tudta, hogy Magyarországon már komplett házat is lopnak?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

 59. szám

2015.03.23. hétfő

Lesz-e még közbiztonság Magyarországon a kormányzásuk alatt?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

54. szám

 2015.03.09. hétfő

Meddig nyílhat még a magyar olló?

Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkár

48. szám

 2015.02.23. hétfő

Dr. Lukács László György

 

 

 

 

 

 

Közel 9 milliárd forintnyi közpénzt nyelt el a trükkös szolnoki papírgyár?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

91. szám 

 2015.06.29. hétfő

Mivel etetik a betegeket?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

 2015.06.01. hétfő

40 beteg jut egy ápolóra?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Bebukóban a mentőállomás-építési program?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Vérciki?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Ugye, nem akarja bezárni a kormány az egyetlen állami genetikai diagnosztikai intézetet?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Kepli Lajos

 

 

 

 

 

Miért nem segíti elő a kormány a geotermikus energia felhasználásának elterjedését?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

 2015.05.19. csütörtök.

Génmanipulált termékek a magyar üzletek polcain?

Zsigó Róbert

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő 

Mit tesz a kormány a megújuló energia elterjedéséért?

Szabó Zsolt

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Mit tesz a kormány a középületek azbesztmentesítése érdekében?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Jelent-e bármit a kormánynak természeti értékeink védelme, avagy csak felszámolandó akadálynak tekintik a természetvédelmet?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Kulcsár Gergely

 

 

 

 

A déli határzáron túl!

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Bajban a honvédek!

Vargha Tamás

honvédelmi minisztériumi államtitkár

80. szám

 2015.06.01. hétfő

Háború vagy béke pártján áll a kormány?

Vargha Tamás

honvédelmi minisztérium államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Meddig mérgezheti még a balmazújvárosi embereket a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Bana Tibor

 

 

 

Mi várható a megígért Vas megyei útfejlesztésekkel kapcsolatban?

Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Visszaállítják-e a megszüntetett osztályokat a körmendi és a celldömölki kórházban?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Ismét felelőtlenül ígérgettek fontos útfejlesztésekkel kapcsolatban!

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Hegedűs Lorántné

 

 

 

Hol van az ésszerűtlen pazarlás határa?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

74. szám 

 2015.05.19. csütörtök.

Hulladékszállítás csődhelyzetben?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Mit ér az ember, ha magyar?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Sneider Tamás

 

 

 

Mikor kívánják mentesíteni a Szendehely, Rétság, Nagyoroszi településeket átszelő 2. számú fő közlekedési utat?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár válasza

80. szám

  2015.06.01. hétfő

A CSOK margójára.

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Mikor lesz a szociális szférában béremelés és milyen mértékben?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Dr. Staudt Gábor

 

 

 

A stadionban van jogszabály, de a repülőtéren nincsen?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Első félidő: 1:0 a végrehajtók javára? Avagy mi áll a nemrégiben lemondott, végrehajtók átvilágításáért felelős államtitkár távozásának valódi hátterében?

Dr. Répássy Róbert

igazságügyi minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Valódi hatástanulmányok nélkül hogyan támogathatja a kormány a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodást?

Íjgyártó István

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

54. szám

 2015.03.09. hétfő

Szávay István

 

 

 

 

Mennyibe került eddig Magyarországnak az újvidéki Európa Kollégium építése?

Dr. Semjén Zsolt

tárca nélküli miniszter válasza

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Elfogadja-e a kormány a zuglói népszavazás eredményét, vagy akkor is be akarják majd építeni a Városligetet, ha arra a polgárok nemet mondanak?

Dr. Rétvári Bence

 emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Miért kötelezik értelmetlen és méltánytalan díjfizetésre a Szerbiából Magyarországra utazókat, köztük a határon átlépő délvidéki magyarokat?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Apáti István

 

 

Mikor épül meg végre az M49-es gyorsforgalmi elkerülő út?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Miért teszik tönkre a CsengerMátészalka közötti vasúti közlekedést?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

 2015.02.23. hétfő

Gyöngyösi Márton

Ki a felelős a helikopterbeszerzések késlekedéséért?

Hende Csaba

honvédelmi miniszter

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Rig Lajos

Mikor lesz az ígéretből valóság? Avagy mikor kapják vissza a tapolcaiak, ami az övék, mikor kerülnek vissza a beígért aktív ágyak? 

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Vona Gábor

Az út a kiút!

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

LMP

KÉRDEZÖK

TÉMA

VÁLASZOLÓK

OGY. NAPLÓ

Ikotity István

 

Csődbe megy a KLIK?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár válasza 

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Csődbe megy a KLIK?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár válasza 

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Miért gyorsítja az elvándorlást az egészségügyben a kormány?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Mi akadályozza a magyar gyerekek hazajutását?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

89. szám

2015.06.22. hétfő

Hogyan esett a vizes vb a korrupciós kockázatok csapdájába?

Dr. Seszták Miklós

nemzeti fejlesztési miniszter

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mire számíthatnak a mentésben dolgozók? Dr.

Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mikor írja már ki a miniszterelnökség az új vidékfejlesztési program pályázatait?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

80.szám

2015.06.01. hétfő

Idén is kihasználják a táboroztató pedagógusokat?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár  

80. szám

2015.06.01. hétfő

Ki védi meg a lótenyésztőket a hatósági inkompetenciától?

Zsigó Róbert földművelésügyi minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mi lesz nyáron a mentőszolgálattal?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

 80. szám

2015.06.01. hétfő

A régészeti munkák felgyorsítása esetén mi garantálja a történelmi és kulturális örökség megőrzését?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Figyelembe veszik-e a diákok észrevételeit?

Dr. Rétvári Bence

 emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Miért szorul vissza a pedagógusképzés?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

A nagyberuházások érdekeit vagy a kulturális örökségvédelmi szempontokat szolgálja a kormány?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Miért akarják bezárni az iskolákat?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár 

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Mikor kapnak valódi béremelést 2008 után ismét a pedagógusok munkáját segítő munkatársak?

Dr. Rétvári Bence

 emberi erőforrások minisztériumi államtitkár 

63. szám 

2015.04.07. kedd

Hol tart a kórházátszervezés?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár 

63. szám 

2015.04.07. kedd

Pontosan milyen felsőoktatási területek esetén tervezik a képzések monopolizálását?

Dr. Rétvári Bence emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Pontosan milyen felsőoktatási területek esetén tervezik a képzések monopolizálását?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Visszavonják-e az ’Iskola a természetben’ című uniós pályázatot?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter 

54. szám

2015.03.09. hétfő

Miért nem biztosítja a kormány a mentés valódi biztonságát? 

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Sallai R. Benedek

Van-e esélye a természetvédelemnek Győrben?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Kérdések a játszótérbotrány körül?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár válasza

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Miért zülleszti méregraktárrá a kormány Magyarország lakott területeit?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mikor tervezi a kormány a tömegközlekedés kedvezményes áfakörbe sorolását?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Miért nem lép a kormány a hazai vízbázis védelmében?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Hogy kapják meg a nemzeti parkok az ígért kártalanítást?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Mi indokolja a 230 éves Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeinek elvételét?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Lát-e esélyt a Földművelésügyi Minisztérium a glifozát magyarországi betiltására?

Zsigó Róbert

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Meddig mérgezi még az Illatos úti vegyszerlerakat Budapestet?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Miért az adófizetőkkel fizettetik meg a játszótérbotrány árát?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Miért kell éveket várni a földpályázati rendszer tényleges átalakítására?

Dr. Bitay Márton Örs

földművelésügyi minisztériumi államtitkár válasza

59. szám

2015.03.23. hétfő

A szürke ötven árnyalata, avagy milyen ütemben szándékozik a kormány rendbe tenni a vidéki közúthálózatot?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Hogy akarja életben tartani a kormány a Start-mintaprogramokat?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Dr. Szél Bernadett

 

Mennyibe kerül nekünk az elhibázott külpolitika?

Magyar Levente

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár válasza

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Ki fizeti a rezsiháború veszteségeit?

Szabó Zsolt

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mennyibe fog kerülni a paksi hulladékok kezelése?

Dr. Aradszki András

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Hová tűnt Nagy Sándor?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter 

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Mikor ismerhetjük meg Lázár János hotelszámláját?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter 

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Továbbra is marad a törvényesített kizsákmányolás a munka törvénykönyvében?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Még a legyengített munkavállalói jogokat sem képes betartani a kormány?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár 

59. szám

2015.03.23. hétfő

Ki a felelős?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár 

54. szám

2015.03.09. hétfő

Schmuck Erzsébet

 

Miért nem képviselik a magyar nők érdekeit Brüsszelben?

Veresné Novák Katalin

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mikor és hogyan akarja teljesíteni a kormány a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos kötelezettségeit?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár 

63. szám 

2015.04.07. kedd

Kambodzsai állapotok a hazai garázsvarrodákban?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Miért csak látszatsegítséget nyújt a kormány a Buda-Cash-botrány miatt bajba jutott önkormányzatoknak?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár 

59. szám

2015.03.23. hétfő

Miért akarja még mindig letagadni a kormány a szegénységet, és miért hiszi azt, hogy ha valamit nem neveznek nevén, az nem is létezik?

Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár 

54. szám

2015.03.09. hétfő

Ölbe tett kézzel várja a kormány, hogy márciustól családok százait lakoltassák ki?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár válasza

48. szám

2015.02.23. hétfő

Elfogult vagy alkalmatlan a nyomozó hatóság?

Dr. Belovics Ervin

legfőbb ügyész helyettese

89. szám

2015.06.22. hétfő

Független

KÉRDEZÖK

TÉMA

VÁLASZOLÓK

OGY. NAPLÓ

Szabó Szabolcs

Habonynak jár a közjogi tisztségviselői igazolvány?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Szelényi Zsuzsanna

Miért fontosabb a fagylaltozók, a fodrászok, a kozmetikusok, a taxisok, a zöldségesek ellenőrzése, mint a kaszinótulajdonosok ellenőrzése, akiket amúgy is megkülönböztetett módon hoz helyzetbe és juttat tízmilliárdos haszonhoz a kormány?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Varju László

Kinek telefonált Tarsoly Csaba a Quaestor-csőd előtti héten?

Dr. Polt Péter

legfőbb ügyész

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Nemzetiségi szószóló

KÉRDEZÖK

TÉMA

VÁLASZOLÓK

OGY. NAPLÓ

Ritter Imre

Magyarország sohasem volt multikulturális társadalom?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Alexov Lyubomir

Van-e jövője a nemzetiségi színjátszásnak Magyarországon?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!